Fárasztó nap volt a mai. Katám teli energiával jött haza a tanfolyamáról, és kertészkedni óhajtott. És azt óhajtotta, hogy én is így tegyek. A sötét se űzött be minket, lámpát gyújtottunk és folytattuk. De a vacsorából nem engedtem. A jógát még hajlandó vagyok halasztani, de az evés az nekem szent dolog. Csan-buddhistáéknál legfőbb parancsolat: "Ha éhes vagy, egyél, ha álmos vagy, aludjál!".
Kata még visszament a kertbe, én lecsutakoltam a gyermeket, estimesét mondtam neki, és én is lezuhanyoztam. A Húsvét tiszteletére megmostam a hajam is, (tengeri só és kombucha gomba leve,) aztán levágtam a körmeim. A kezemen és a lábamon is. Tudom, nem valami gusztusos téma. Nem "úrinőhöz illő". Bár tesóm szerint az úrinők is vágnak körmöt, sőt, pisilnek és kakálnak is, csak nem beszélnek róla. Igazából én sem erről akarok beszélni, hanem, hogy lábköröm nyiszálás közben néztem a lábujjaim. És a bátyám jutott eszembe.
Tudom, olyan vagyok, mint Móricka, mindenről ugyanaz jut az eszembe. De ez most tényleg közvetlen asszociáció volt. Mikor életemben először találkoztam tesómmal, leültünk egy padra, és megkért, hogy vessem le a cipőmet és a zoknimat. Biztosított róla, hogy nem lábfétisiszta, és levette ő is a cipőt, zoknit. Széthúzta a lábujjait, a mutató és középső ujjakat. Kérte, hogy tegyek így én is. Elég perverz helyzet volt. Különösen, hogy a legalsó ujjpercnél össze volt nőve mindkettőnk lábán ez a két ujj.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése