Oldalak

2010-04-05

Nyuszinap

Reggel felébredtem, hogy Katám zörög, ahogy levonult a fürdőbe. Nyújtózkodtam pár macskásat, majd utána mentem. Megnyitottam a csapot, és lefröcsköltem egy kis hideg vízzel. Láttam az arcán, hogy előbb elönti a düh az inzultustól, de aztán leesett neki, és mosolygott rám. Azért gyorsan rögtönöztem egy locsolóverset is:
Szépek legyünk,
S kerüljük a patikát!
Ezért aztán meglocsoljuk,
Most a kicsi Katikát.
Nem egy hagyományos termékenységi szertartás, de babonából, a szépségért és az egészségért ennyi jár.
Közösen elpocsékoltunk egy kis vizet, némi huncutkodás közepette a kádban, majd megtörölgettük egymást, és mivel korán volt még, visszabújtunk az ágyba. Katinkám mondta, hogy kedves volt tőlem a locsolás, de sajna neki nincsenek tojásai. Megtapogattam, tényleg nem voltak neki. De mondtam, hogy az elmúlt évek alatt ez sosem jelentett nekem problémát. Zavarba jött, hogy ilyen félreérthetően fogalmazott. Esküszöm, majdnem el is pirult. De hamar elmúlt a zavara, és a jeles nap alkalmából, mint a nyulak...
Kicsit elszunnyadtunk, és borzalmas ébredésünk volt. Az még hagyján, hogy Fecó lelocsolt minket vízzel, de a takaró alatt mezítelenek voltunk. Míg én a gyermekkel hülyéskedtem, addig Kata próbálta összevadászni és becsempészni a takaró alá a bugyikat. De mielőtt végeztünk volna a bénázással, Fecókám leszaladt magától, mert már látta, hogy valamit tojt a nyuszi a cipőjébe, csak fontosabb volt minket megöntözni, így nem állt meg útközben a vizespalackkal.
Ismét pocsékoltunk kis vizet, aztán gyors reggeli következett. Disznóhúst ettem! Nem vagyok teljesen elvetemülten vegetáriánus, ezért a hagyományokat nem hagyom figyelmen kívül. Azzal nyugtattam magam, hogy most elfogyasztottam hónapokra előre az összes húsadagomat. A torma viszont kiváló volt. Ilyen zöld színű, Spar-Gazdaságos, (S-Budget), ami leginkább azért jó, mert nem drága, viszont nagyon olcsó. De erre most nem lehet panasz. Az első falatot óvatlanul megpakoltam, szurkálta is az orrom belülről, folyt a könnyem. Aztán már óvatosabb voltam, kiskanál helyett a kés hegyével adagoltam. Kata feladta elég hamar, de Fecóval ketten bepusziltuk az üvegcsének majdnem a felét.
Mire végeztünk a reggelivel, befutott a papa. Meglocsolt minket. Engem tudja már, hogy csak tiszta vízzel szabad, mert sikítok, ha valaki illatanyaggal próbál megjelölni. Legyen az kutyapisi vagy Krasznaja Moszkva kölni. Kata hagyja a pacsulit, mert nem akar HP-ként viselkedni. (gy.k. ez a hülye p...csa rövidítve, nem a Hewlett-Packard) Én inkább vállalom a negatív címkézést, mintsem ne bírjam elviselni a saját szagom. Macskáknál például súlyos lelki betegséget okoz, ha megváltoztatják a szagát. Ha el akartok űzni egy macsekot a kertből, fogjátok meg és áztassátok kölnibe.
Kata és Fecó felöltöztek és elmentek a papával. Fecó + nagypapi körbejárja a szomszédokat, rokonokat, ismerősöket locsolkodni. Kata meg hazamegy a mamához, fogadni a locsolókat. Mama legyártott 1000000 db pirostojást, sütött 100 tepsi süteményt, az én drágámnak csak mosolyognia kell. De ez így van jól. Az ismerősei tudják már, hogy ott érhetik el, így ide nem jön senki. Ha mégis idetévedne valaki, esélye sincs, mert én bezárom a kaput, leeresztem az utcai redőnyöket, bebújok a belső szobába, és hangosan hallgatom a zenét. Tőlem csöngethetnek. Kettő elég volt, engem nem locsolnak meg többen. Katám meg, ha hazajön, egyből megy hajat mosni. De este így sem tudok majd fintorgás nélkül hozzábújni. Olyan szaga lesz, mint egy olcsó kokottnak.

Dögös nyuszi dal:
Kata verziója
Ancsa verziója
Fecó verziója (Kisbogár, ez rettentő, turbózzuk fel kicsit!)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése