Vitáztam

Már megint jól kibabráltam magammal. Sikerült hozzászólnom egy kulturális témához egy blogban. Pillanatokon belül a feminizmusról bontakozott ki a vita. Nem is tudom, miért mentem bele. Mert ilyen hülye vagyok. Ezzel cseszem el az időm, mikor minimális az esélye, hogy bárkinek a fa fejébe, akár csak egy csepp józan észt is bele tudnék csepegtetni. Valószínűleg csak a saját egómat próbáltam hízlalni. Vitázni a vita kedvéért szórakozás, de nem túl sok eredményt hoz.

Hacsak nem számítom, hogy kaptam egy hozzászólást a feminizmus bejegyzésemhez. Mondataival nem értettem egyet, pontosításra szorultak, de felvetett egy érdekes dolgot. Van egy genetika-dinamikai megközelítése az etológiai, utódgondozási szokásoknak a különböző fajoknál. Nagyon izgalmas az elmélet. A lényege, hogy a fajon belül is, az utódokat létrehozó párok közt is dúl egyfajta "harc". A hím és a nőstény is csak a saját génjeinek a továbbadásában érdekelt. A párjának a génjeinek a túlélése nem érdekli. Ideális esetben létrehozzák az utódokat, az azokról való gondoskodás terhét áttolja a párjára és ő tovább áll, újabb utódokat létrehozni. Ez általános és nem korlátozódik csak a hímekre. Lásd a csikóhalakat, ahol a hímek hordják a "hasukban" a megtermékenyített petéket.

Stratégia lehet az is, hogy egyes madaraknál a tojó a fészkén, a tojásokon ül, és a hímnek táplálnia kell őt, és aztán a kikelő fiókákat is, ha nem akarja, hogy a génjei elvesszenek. De megesik, hogy a nőstény más hímtől, egy szebb tollútól termékenyült meg, mint akivel a fészekhez hordatja a táplálékot. Példa van arra is, hogy a hím két nőstényt is megtermékenyít, és két fészekhez jár etetni. Persze így kevésbé jól sikerül őket gondoznia, mintha csak az egyre koncentrálna, de ha az egyik elpusztul, akkor sincs minden veszve.

Ismerős stratégiák az ember etológiájából is? "Fiam, a világon az összes nőt képtelenség megtermékenyítened, de erre akkor is törekedned kell." Női stratégia, hogy egy életre magához kössön egy férfit, aki majd gondoskodik az ő (a nő) utódainak felneveléséről. Persze az utódok nem feltétlen származnak ettől a férfitől. Láttam egyszer egy régi számát a Time magazinnak. A "Love Birds" fészekaljak genetikai vizsgálatáról volt szó. Ezek azok a madarak, melyek egy életre választanak párt, nagyon hűségesen kitartanak egymás mellett. Kiderült, a fiókáknak több mint a felének nem az életre szóló pár a genetikai apja. Hoppá! Csináltak hasonló felmérést az emberi populációban is, nyugati országokban. Talán az angoloknál volt a legdurvább, 30% körüli érték, de a katolikus Olaszországban is 15-20% körülre emlékszem. A cikk érdekes volt nagyon, egyedül, ami nem tetszett, az alcíme volt, ami mintegy erkölcsi felmentést adott a házasságtörésre: "A hűtlenség a génjeinkben van?"