Oldalak

2010-06-06

A múltkori Hold

Tegnap este arra készültem, hogy megnézem a "Blood: The Last Vampire" c. filmet. Az azonos című anime nyomán készült a "mű", nem voltak túl nagy elvárásaim, de gondoltam egyszer végig lehet majd nézni. Aztán kiderült, hogy kijött magyar szinkronnal a romantikus vámpíreposz második része, a "The Twilight Saga: New Moon". Noha ettől sem vártam többet, inkább erre szavaztam.
A film, az elvárásaimnak, illetve azok hiányának teljesen megfelelt. Az érzelmes-romantikus szálhoz valószínűleg túlkoros vagyok, nem is nagyon erőlködtem, hogy meghatódjak rajta. Próbáltam koncentrálni a CG effektekre, hogy majd azok elkápráztatnak. Majd egy évtizeddel vagyunk a Gyűrűk Ura film után, de azt kell mondjam, abban a wargok sokkal jobban néztek ki, és a mozgásukat nagyságrendekkel jobban sikerült megoldani.
Valahogy nem tudott lekötni Bellának a sorsa, miközben folyton azt vártam, mikor tűnik fel Alice a képernyőn, aki már az előző részben is sokkal jobban érdekelt. Annyival dögösebb a vámpírina, mint a kis mázlista halandó! Persze Jake meg a haverjai sem néznek ki rosszul póló és bunda nélkül! Hanem Edward... csak azért nem mondom, hogy csalódás, mert már az előző részben sem volt valami szexi. Mentségéül szolgáljon, elég gáz a szerepe, amiben úgy kell viselkednie, mint egy korai magömléses kamasznak. Az egész filmben tán háromszor vagy négyszer csókolóznak Bellával. A lány rámászik a srácra, aki folyton elhúzódik, mielőtt elsülne valamelyik kiálló testrésze. Állítólag a szemfoga, de ránézésre a másik. Szerep ide vagy oda, akkor sem sikerült megszeretnem. Ugyanaz az érdektelen srác, mint múltkor.
A történet is ugyanaz a lapos nyálazás. Iszonyú nagy szerelem, feláldozom a lelkedért a boldogságomat, feláldozom az életedért az életemet, meg minden. De mitől ilyen rohadt nagy ez a szerelem? Oké, a kémia magyarázza a fellángolást, tiniagy meg hormonok, de mitől nem múlt el? Valahogy ezt nem sikerült megmutatni a filmben. Szóval a könyvet nem lehet kihagyni. Egyébként a film egyetlen erénye, ha ugyan ez erény, hogy a könyv eseményeit szépen követi, nem adaptáció, hanem hű illusztráció. Egyben ez a legnagyobb hibája is. Elsősorban a könyv fanatikus rajongói számára élvezhető. Aki azt nem olvasta, vagy azon túlmenően valami mást, valami pluszt vár, annak esélyes a csalódás.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése