Oldalak

2010-06-08

Ami a császáré

Itt a tanév vége, zárjuk le a jegyeket. Kiszámolom az átlagokat. A 4,3 az még négyes, a 4,7 az már ötös, a kettő közt fenntartom magamnak a mérlegelés jogát. Előfordul, hogy biztosítok lehetőséget újabb jegyet szerezni, de van, hogy egyszerűen eldöntöm. Mint a legtöbb iskolában, nálunk is szokás, hogy akinek egy-két négyes kivételével minden másból ötöse lenne, annak ezeket a jegyeit is felhúzzák, hogy "ne rontsák el a bizonyítványt". Én nem tartom ezt a szokást. Elmondtam a jegyeiket, és adtam egy négyest valakinek, aki szólt, hogy ez lenne az egyetlen négyese a bizonyítványban. Kijavítottam. Hogy nem "lenne", hanem "lesz", ha rajtam múlik.
El is magyaráztam, hogy miért. Ezekkel a számokkal minősítjük, értékeljük a tanulók iskolai teljesítményét. Ez kihat az ő saját önértékelésükre is. Ami lényeges, hogy az egyik referencia csoportjuk az osztály, azaz az értékelésnek egymáshoz viszonyítva is nagy szerepe van. Ezért fontos, hogy az osztályzás "igazságos" legyen, azaz, világosak legyenek az értékelési kritériumok, és mindenkire egyformán érvényesek.
Na, rögtön a fejemhez vágták, hogy mennyire "igazságos", hogy 4,4 és 4,6 közt én döntöm el, merre billen a jegy. Mondtam, hogy pont itt kerül elő az "igazságosság", amit, jobb híján, én próbálok érvényesíteni. Mert van, hogy valaki a személyiségéből adódóan izgulós, félénk, és a dolgozatok, feleletek során, tudásához képest alul teljesít. Olyan is van, hogy valaki mázlista, és túl jól sikerülnek a dolgozatai, esetleg gyanítható, hogy lesett valakiről. A lényeg, hogy kénytelenek megbízni az ítéletemben, hogy ezeket a tényezőket képes vagyok mérlegelni, és az említett szűk határon belül, minél jobban érvényre juttatni.
Aztán visszatérve az egyetlen négyesre, kijelentettem, hogy ehhez az osztályzathoz tántoríthatatlanul ragaszkodni fogok a munkaközösség vezetője, sőt az igazgatóhelyettes előtt is. Az sem érdekel, hogy az apuka hol és milyen pozíciót tölt be. Legfeljebb egy határozott igazgatói "javaslat" vehet rá a jegy megváltoztatására. Ezzel megadtam a császárnak ami a császáré. A káposzta is megmaradt, miközben a kecske sem döglött éhen. Főnöki utasításra felhúzhatom a jegyet, úgy, hogy közben a nevelő hatás nem vész kárba. Az osztályban mindenki tisztában lesz vele, hogy az az ötös csak négyest ér, és szocializálódnak is a mai magyar valóságba. Hogy szépek az elvek, de azokkal nem lehet jóllakni, viszont, ha ügyesek vagyunk, a főnöknek eleget lehet tenni úgy is, hogy közben nem adjuk fel teljesen ezeket az elveket.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése