Oldalak

2010-06-05

Anyagi nyereségek

Délelőtt gyönyörűen kisütött a nap. Végre felmászhattam a tetőre, hogy körbeszilikonozzam a kéményt. Aztán itt járt a vadi új tanítványom. Mindig sokkol, hogy valaki mennyire tudatlan maradhat, miközben részt vesz a felsőoktatásban. Persze ez nem feltétlen az ő hibája, mert nagy baj van a rendszerrel, hogy egyáltalában bekerülhetett, és ha már bekerült, akkor csak ennyit voltak képesek kihozni belőle. Ráadásul ne panaszkodjak, mert haszonélvezője vagyok a rendszernek, hisz bezsebeltem a korrepetálás óradíját.
Délután kisétáltunk a Dugó térre. (Nem őshonos szegediek kedvéért: ez a "Dugonics" becézése, nem pedig a becenévben sejtetett közlekedési káosz, vagy közszeméremsértés zajlik a téren.) Végigjártuk a könyvheti sátrakat. Sok szép és hasznos könyvet láttunk, de egyetértettem a nyugdíjas bácsival, aki azzal adott vissza egy vaskos kötetet az árusnak, hogy előbb kitölt egy lottószelvény, és ha nyer, akkor jön vissza érte. Nem okozott volna nehézséget elkölteni egy hat számjegyből álló összeget. Azonban, amiért célirányosan jöttünk, egyikünk sem találta meg. Fecó felettébb csalódott volt, alig tudtam mindenféle vicces történettel elterelni a figyelmét a hazaúton.
Itthon leültem a számítógéphez. Elolvastam egy cikket, ami szerint a Fideszesek közt vetélkedő zajlik, hogy ki tud a nyilatkozataival nagyobb forint árfolyamesést okozni. Ezzel kellő hangulatba hoztam magam, hogy a szerzői jogokkal kapcsolatos lelkiismereti aggályaimat elaltassam, és gyorsan letöltöttem két könyvet a netről. Ezzel gyakorlatilag meg is térülne a havi előfizetési díj, ha én fizetném. Így tiszta nyereségként könyveltem el a gyarapodást.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése