Még el sem mentem felvételizni, máris szedhetem elő a tankönyveket. Igaz, hogy egyelőre ismerős terepen mozgok, matekot fogok tanítani egy egyetemistának. Hja kérem, aki elhülyéskedi a félévet, az jogosan lehet betojva a kollokviumtól. Nekem meg egy kis extra bevételt jelent a korrepetálás. Jól jön majd a nyaraláshoz. Bár ahogy a svájci frank árfolyam alakulását nézem, ki tudja megyünk-e nyaralni. Rohadt bankkölcsön!
De legalább az agyamat megmozgatom kicsit. Az alapfokú oktatásban az "integrálni" egész mást jelent, mint amihez szokva voltam, és a konyhában szorgoskodva sem sűrűn találkozom olyan problémákkal, melyeknek a megoldását parciális differenciálegyenletekre lehet visszavezetni. Ezért elő kell vegyem a jegyzeteimet, hogy kicsit felturbózzam a pókhálós emlékeimet. Félelmetesen tompul, amit nem használ az ember.
Pedig a matektudás az olyan valami, amire tényleg büszke vagyok. Eleinte vért izz... nem, vért pisiltem, hogy valamit is felfogjak belőle. A matektanárom a második röhögőgörcsöt akkor kapta, mikor megtudta, hogy miből akarok felvételizni. Az elsőt akkor, amikor megtudta, hogy felvételizni akarok. Ha nem vagyok elég makacs, nem akarok csak azért is rendet rakni a káoszban, akkor nem is sikerül.
Közben meg megfertőződtem a dologgal. El lehet képzelni a haverok arcát, mikor ülünk a sörünk mellett, és időnként elmélyült arccal, összevont szemöldökkel, nyelvem hegyét kilógatva, az asztal sarkán firkálgatok valamit egy cetlire, amit nem akarok megmutatni, végül kicsavarják a kezemből, és egy trükkös egyenletnek a megoldási kísérleteit találják rajta. Ha csak a szerelmi líra koszorújára próbálok újabb gyöngyszemet illesztgetni, simán kihörögnek. No de, hogy a Rokker Ancsi matekozik?!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése