Kicsilányok

A múltkor találkoztunk Kata egyik barátnőjével a belvárosban. Vele volt a két gyereke is. A kisfiú Fecónál 1-2 évvel fiatalabb, a kislány meg olyan 4 éves forma. A gyerekek kaptak egy-egy gombóc fagyit, és sétáltunk. A fiúk az anyukájuk kezét fogták, a kislány mellém csapódott. Egyfolytában csacsogott, megmutatta az új hajcsatját, a szemhéját, ami ki volt festve anya IGAZI szemfestékével, és a szoknyácskáját, hogy harang alakúra felfúvódik, ha megpördül benne. (Közben röpködtek a szőke hajfonatai.)

Édes volt a hangja, ahogy enyhén selypítve magyarázott. Egyfolytában mosolygott, pici ujjacskáit szétterpesztve gesztikulált a kezeivel. Csillogó, huncut szeme nevetett. Egy igazi tündér volt. De pontosan tisztában volt vele, mennyire elbűvölő, és láthatóan élvezte a hatást, amit a közönségére, jelen esetben rám, tett. Mondom, kb. 4 éves, de máris egy veszedelmes kis nőstényördög.

Egy másik múltkor Fecóért mentem a napközibe. Épp kártyázás közben találtam. Két fiúval és egy lánnyal játszottak. Meleg volt a teremben, Fecó haja csapzottan tapadt a homlokára. A fiúkon póló, de a kislány vagányan, félmeztelenül ült közöttük. Mindkét kezével fent könyökölt az asztalon. A lapokkal eltakarta a száját, nehogy a mosolya árulója legyen. A szeme kifürkészhetetlenül nézett a többiekre. Megjátszottan semleges, szinte unott hangon vezényelte, ki következik.

Pókerarccal rakosgatta a lapokat, majd mikor már mindenkinél csak egy kártya maradt, elvigyorodott. Szadista lassúsággal fedte fel az aduászt, amivel megnyerte a partit. Széles, birtokló mozdulattal húzta maga elé a szétszóródott lapokat. Korától, nemétől és a hiányzó korsó sörtől eltekintve, bármelyik kricsmi zsugázó vendégei közé beillett volna.

Szeretnék Fecó mellé egy kislányt is.