Oldalak

2010-05-29

Szivárványharcos

Olvasgattam blogokat, cikkeket. Harcosan kiállós, büszkén felvállalós, hangosan tiltakozós írásokat. Valahogy ilyenekkel találkoztam mostanában. Mikor valami makacsul ismétlődve elém kerül, elgondolkodom, hogy van-e a dolognak valami speciális jelentősége, mondanivalója a számomra: Hogy vagyok én ezzel az egész leszbi-pride dologgal? Én büszke vagyok rá? A válaszom, nem.
Nem vagyok büszke a hajam, szemem színére sem. Sem arra, hányas cipőt hordok, de még az IQ-mra sem. Nem vagyok rá büszke, hogy magyar vagyok. OK, szeretek magyar lenni, és nem cserélnék egyetlen nemzetközi nagyhatalom, magas életszínvonalú népének gyermekével sem, de büszke nem vagyok rá. Nem érzem, hogy ezzel több lennék, mint egy norvég, albán, ausztrál, jakut, francia, izraeli vagy szudáni. Én csak olyan dolgokra tudok büszke lenni, melyeket saját erőmből, fáradtságos munka árán értem el. A nemi identitás, szexuális orientáció nem tartozik ebbe a kategóriába.
Ugyanakkor elismerem, hogy lehet, akinek a számára ez nagy dolog. Ha ő maga vagy a környezete sokáig nem tudta elfogadni, de sok keserűség, fájdalom és veszteség után sikerült, és már őszintén, szégyenkezés és titkolózás nélkül meri vállalni önmagát, akkor ez okot ad a büszkeségre. De nem arra, hogy hivalkodjék a másságával. Hisz a lényeg pont az lenne, hogy megértessük, nem vagyunk "más"-ok. Ugyanolyanok vagyunk mi is, ha nem is vagyunk egyformák.
Aztán meg, egy elfogadóbb nagyvárosi környezetben, olyan munkahelyen, ahol ez senkit nem érdekel, könnyű széles mozdulatokkal lengetni a szivárványszín labriszt. Aki gyerekekkel dolgozik, jobban teszi, ha kicsit óvatos. A legtoleránsabb szülő is szélsőségesen konzervatív lesz, ha a gyerekéről van szó. Nem gondolja, hogy bárki is zaklatná a kislányát, de esetleg maga a tény, hogy az egyik tanára... szóval jobb volna, nem kitenni ilyen hatásnak a gyereket. És nem tudsz mit mondani rá. Mert az ő szemszögéből nézve igaza van. Aggódik, és nem tudod megnyugtatni. Látja a TV-ben a melegfelvonulást, hogy szélsőséges indulatok kísérik a menetet, és ő szeretné a szélsőséges dolgokat távol tartani a gyerekétől.
Van egy társad. A munkahelye mereven elutasító. Neveltek egy kisgyereket. A gyerekek egymás közt igazán kegyetlenek tudnak lenni, hírből sem ismerik a "political correctness" fogalmát. Ha arra gondolsz, hogy esetleg az ő életüket is keserítenéd a büszke kiállással, akkor alábbhagy a "pride" benned. És ha sétálni mentek a Tisza partra, akkor nem a kedvesed kezét fogod, hanem a gyermekét. Ő meg a gyermek másik kezét. Kicsit így is gyanúsak vagytok, de nem nyilvánvalóan és félreérthetetlenül.

4 megjegyzés:

fetisa írta...

Lassan nálunk is eljön az idő, hogy nem kell többé túlviselkedni bizonyos helyzeteket. Lévén, mert a munkahelyemen mindenki tudja és már az övén is. De annyit a mi "meleg büszkeségünkről", hogy a mai napig nincs egyetlen közös képünk sem fent semmilyen portálon. És nem is vagyunk mi büszke melegek, csak egy pár, akik boldogulni akarnak az életben és visszakapni a gyerekeket. Minden tiszteletem mellett sem mennék felvonulni, főleg a jelen politikai helyzetben... ez van.

Zzev írta...

Ilyenkor mindig kicsit szomorú leszek, hogy emberek amiatt "bűnhődnek" amiről nem tehetnek, és még nem is bűn.
Mert az, hogy két ember felnevel egy harmadikat az tiszteletre méltó, még ha nem is közösen csinálták.
Mert akkor nincsen gond sehol, ha appa vagy annya hoz egy gyereket az új kapcsolatba. Na de ebbe ne menyünk bele mert nem ide való.

Névtelen írta...

Tyúk azt gondolja, hogy a magam irányában kutya kötelességem büszkének lenni, mert bátran vállalom elsősorban saját magam előtt.
Mert rám tartozik. Én leszek boldogabb attól, hogy nem titkolom a saját szívem elől is, és nem teszek erőszakot saját magamon azzal, hogy férfiakkal járok, mert azt várják el.
Érteni?
Másra nem tartozik, ezért nem is vonulok az utcára ezzel.

Egész egyszerűen lényegtelen a felvállalás-nem vállalás. Hazudni rossz, tehát ha valakit kimondott kétségek gyötörnek, akkor megkapja a választ, de az "I killed Jenny Schecter" feliratú pólón kívül részemről senki ne várjon semmit.

AncsaT írta...

Nagyon jól egyetértünk itt mi a dolgokban, de vannak, akik még az iskolapadot koptatják, vagy nem rég keltek fel onnan, és bulikba járnak ismerkedni, s nem az életük párjával vitt közös háztartás gondjain szoktak eltűnődni, hanem, hogy megy-e a zöld sál a barna cipőhöz, és hogy vörösborral vagy rummal kérjék-e a kólát. Vannak, akik büszkén tűznek a ruhájukra, tetováltatnak a karjukra jelképeket, és nem is nagyon értik, mit nyavalygok én itt. Noha nem cserélnék velük, azért kicsit irigylem tőlük a felszabadultságot.

Megjegyzés küldése