Oldalak

2010-05-04

Hová lett a spam?

A gmail extrái közül kedvencem a spam szűrés. Ritkán kerül elém levélszemét, hathatósan szűri, és gyűjti a spam mappába. Írja a számot is, hogy hány olvasatlan levél van benne. 30 nap után törli a régi szemetet, ezért a szám azt jelzi, az utolsó 30 napban hány spam érkezett. Ez rendszeresen 300-350 közt szokott lenni, azaz naponta kb. 11 érkezett. Egy ideje fokozatosan csökken a szám, jelenleg 124. Kb. napi 4-re csökkent az érték. Vagy lekerültem a címlistákról, mint haszontalan, hisz nem olvasom a leveleket, vagy valahol, valakit dicséret illet.
Pár hónapja találkoztam egy cikkel, hogy lekapcsoltak egy botnet hálózatot, erre felére csökkent a spam, és az internetes adatforgalom is látványosan visszaesett. Mostanában nem hallottam ilyesmiről, lehet, csak engem érint a pozitív változás. Illetve tesómmal beszélgettem, és ő is hasonlóról számolt be. Persze lehet, csak a gazdasági válság következtében recesszióba került a kéretlenreklám iparágazat is.
Érdekes játék, megrajzolnunk saját portrénkat a spammerek küldeményei alapján: Én például lusta vagyok és takarékos. Tanulás és komoly beruházás nélkül szeretnék diplomákat szerezni. Állandó fájdalom és kialvatlanság gyötör, amire szerencsére recept nélkül kaphatok mindenféle erős gyógyszert. Nyugtató is kellhet, hisz folyton aggódom rövid és vékony péniszem miatt. De akár 2-4 hüvelyknyivel (5-10 cm-rel) is megnövelhetem a méretét. Így már lehet 5-10 cm is a hossza. Ha eddig nem volt elégedett nőm, most már ez biztosított. Viszont a nap 24 órájában meredezhet mind az összes centim, mert ellátnak Viagrával is. Hogy mérhessem a 24 órás időtartamot, folyamatosan figyelhetem az időt az olcsón elérhető márkás karórámon. Ha ettől a beteges aggodalomtól még nem fogytam kórósoványra, kaphatok mindenféle varázslatos fogyiszert.
Tök jó a spam! Jót tesz az önértékelésnek. Látom, hogy mennyi problémám nincsen. Diploma kipipálva, óra a mobilomon, testsúlyommal elégedett vagyok, egészséget lekopogom. Esténként gond nélkül elalszom, és nyugodt az álmom. Mondjuk Kata arcát megnézném, ahogy a bugyimba nyúlva találkozik az 5-10 centis fütykösömmel. Brrr... egyszer megpróbáltam elképzelni, milyen lenne, ha lenne. Azt hiszem, az zavarna a legjobban, hogy pisiléskor fogni kéne, és célozni vele. Vagy nem is. Inkább amikor önállósítaná magát, és akkor merevedne meg, amikor a legkevésbé lenne rá szükség, hogy így hozzon kínos helyzetbe.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése