Azt hiszem, ilyen nyelvhelyesség náci lesz belőlem, mert mostanában azt veszem észre, hogy rettentő mód irritál, ha valaki nem úgy használja a nyelvet, ahogy az szerintem helyes. A Feketelista (The blacklist) 3. epizódjában elhangzik, hogy eszünk egy kis lasagne-t. "Lazannyét". Szerintem meg "lazannyát" lenne a helyes forma. Persze a lasagne nevű ízéről kissé homályosak a fogalmaim, szerintem az olaszok a húsos-fűszeres rakott palacsintát hívják így, bár az ilyen megjegyzésektől meg az ínyencek mennek át gasztro náciba. De ez még a kevésbé zavaró esetek közé tartozik. Igazán attól akadok ki, ha azt látom, hogy értelemzavaró, a szöveg megértését akadályozó hibát vét valaki.
A rádióban is hallottam, és írások címeként is visszaköszön: "nem a tantervet/tankönyvet tanítjuk, hanem a gyereket". Pedig a magyar nyelv sajátságai miatt mindkettő megállja a helyét. Ha meg kukacolni akarok, akkor egyik sem. Mert a tanításnak sem a tanterv/könyv, sem a gyerek nem lehet a tárgya. A gyerek a tanításnak az alanya, persze csak a folyamatot tekintve, nem mondattanilag, mert úgy mi vagyunk az alanyok, a tanárok. A gyerekek (helyesen többesszámban) a részeshatározó kell legyen, a tanítás az ő javukra, hasznukra történik (ideális esetben). A tanterv és a tankönyv meg az eszközhatározó szerepében kerül a helyére, a tanítás ezekkel, ezeknek a segítségével történik. Akkor mi a tanítás tárgya? Mi lenne a lényeg? Mi az ami kimaradt, a mondatokból is, meg az egész rohadt folyamatból? Hát, nem a tudás?
Persze nem, mert ha már ennyire szőrözök, akkor az cél-, ideális esetben eredményhatározó. A tárgy az az ismeret. Az elsődleges cél az ismeretelsajátítás, és a jártasságok, készségek kialakítása, a képességek, divatos szóval kompetenciák fejlesztése. Tehát valahogy úgy lehetne összefoglalni, hogy: a tanárok a tanítás során, a tantervek alapján, a tankönyvek segítségével ismereteket igyekeznek tanítani a gyerekeknek, hogy azok tudásra (alkalmazható készségekre, képességekre) tegyenek szert. Mennyivel világosabb ez, mint hogy tantervet, tankönyvet vagy gyereket tanítunk! Persze nem az a könnyedén szajkózható szlogen, az biztos. De azért ezt nem árt tisztán látnia annak, aki bemegy egy osztályterembe, és talán annak sem, aki meg akarja mondani, mit csináljunk odabent, hogyan csináljuk, és milyen tankönyvet használjunk hozzá.
Persze én nem fogok kétségbe esni, mert az óráimon én eddig se nagyon támaszkodtam a tankönyvre. Én mesélek, rajzolok a táblára, vetítek, vázlatot csinálunk, szerkesztünk, mérünk, beviszek mindenféle szemléltető holmit, meséltetem a gyerekeket, megkérem őket, hogy hunyják le a szemüket, és képzeljenek el dolgokat. A tankönyvekből legfeljebb a képeket szoktam használni. A tankönyv arra való, ha a szülő otthon tanul a gyerekkel, legyen hol utánanéznie annak, amit már elfelejtett. Persze, van olyan, hogy feladok egy feladatot, amit még nem tudnak megoldani az addig tanultak alapján, és azt kérem, nézzék meg a könyvben, próbálják az alapján megcsinálni. Nagyon tanulságos, hogy mennyire értik az olvasott szöveget, mennyire képesek önállóan ismereteket elsajátítani. De ez a következő órára csak felvezetés. Olyan rossz könyv nincs, amiben ne találnék olyan fejezetet, amivel ezt meg lehet csinálni.
Mondjuk én könnyen vagyok, a matematika eléggé egzakt dolog, ott kevésbé lehet ökörséget írni egy tankönyvbe. (Bár lehet idiótán megfogalmazni dolgokat.) Az informatikához meg az interneten bőséggel találni anyagot, és ha ott keresgélnek a kölykök, akkor az úgy tűnik, mintha valami zseniális módszertani dolog volna, hogy mellékesen sajátítsák el az internet profi használatát is. Egy magyar szakos kolléga, vagy aki történelmet tanít, valószínűleg jobban szívja a fogát, ha egy pocsék könyvet (az akkor is pocsék, ha egyébként jó, csak az ő módszertanához, tanmenetéhez, ízléséhez stb. nem illeszkedik) erőltetnek rá.
És ami igazán bosszantó, hogy nem látszik semmi logika a dologban. Ha arról lenne szó, hogy csak a piros-fehér-zöldben pompázó, vérmagyar, nemzeti érzületű tankönyvek maradhatnak, vagy a polgári eszményeket sugárzó, ideológiai alapon válogatott kiadványok, azt sem tudná elfogadni az ember, de legalább értené. A jegyzék alapján viszont csak azt tudom elképzelni, hogy volt egy tízfős bizottság, és mindenki nyomta a saját haverjainak a könyveit, és kompromisszumok kötődtek, hogy ha te megszavazod az általam tolt kiadványokat, akkor én meg szavazok a tieidre. Így nem is érdemes értelmet keresni a válogatás irányelveiben, mert nemhogy értelem, irányelvek sincsenek. Csak tankönyvmutyi.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése