Takarítok a merevlemezen, törölgetem, szortírozom a régi fájlokat. Lassú dolog, mert ha látok valami érdekeset, akkor belenézek. Így került elém a tavalyi, jubileumi István a király előadás felvétele. És végre megnéztem az Alföldi Róbert rendezésében, a szegedi szabadtéri színpadon bemutatott változatot. Ezt természetesen nem töröltem le, odatettem a királydombi előadásból készült film mellé. Tanulságos együtt megnézni a kettőt. Az egyik akkor készült, amikor születtem. A másik mai. Minden ízében. Erényeivel és hibáival együtt. Mintha csak az elmúlt 30 évben az országban történt változásokat tükrözné. Persze, biztosan ez volt az eredeti szándék is, de sokkal jobban sikerült, mint azt gondoltam, és szerintem jobban, mint azt az alkotók gondolták.
Értem ezalatt azt, hogy az ősbemutatót az egész ország ujjongva ünnepelte, mindenki a sajátjának érezte. Az új rendezés viszont megosztotta a közvéleményt, volt aki elismerően emlegette, hogy micsoda újraértelmezés, kibontotta azt a mély mondanivalót is, ami eredetileg benne sem volt, vagyis új mélységeket adott a rockoperának, míg mások pfujoltak, hogy ez az ocsmányság megszentségteleníti a nemzeti jelképpel felérő darabot. Van aki szerint csak zeneileg volt borzalmas, mások szerint a sok anakronisztikus marhaság, modern ruhák és fegyverek nem kellettek volna bele, és volt valami buzizás is, hogy durva melegpropaganda zajlott a színpadon. Ugyanezt a megosztottságot látom én a kormánypártiak és az ellenzéki érzelműek, valamint az egyes ellenzéki pártok hívei között is.
A melegség reklámját egyébként nagyon kerestem az egész darabban, de mindössze a legelején láttam olyat, hogy amikor a statiszták bejöttek a színpadra, és aztán a tánchoz párokba rendeződtek, voltak egynemű párok is, néhány fiú fiúval, lány meg lánnyal táncolt. Meg a három főúr jelenetében, mikor Koppányt szapulják, és éneklik, hogy "Hogyha rájön bűnös kórság / kecskét kerget mek, mek, mek", akkor az egyik négykézláb áll, a másik meg, mintha kecskét hágna, párzást imitál mögötte. Ez utóbbi persze szerintem egyáltalán nem egy pozitív üzenetű reklám, és ha nem Alföldi rendezi a darabot, akkor a melegjogi szervezetek talán még tiltakoznak is, hogy ez micsoda aljas és mocskos homofób utalás és a melegek kigúnyolása és fúj és monnyonle.
Nem feltétlen zeneileg, de az énekhangokat tekintve tényleg csalódás volt az előadás. Leginkább Laborc és Torda esetében, mert Nagy Feró és Deák Bill Gyula színvonalát megközelíteni sem sikerült. Koppány is szörnyű gyenge, bár Vikidál Gyulának nem csak a hangját, hanem az egész megjelenését hiányoltam, zseniálisan nézett ki az eredetiben. A leggyengébb rész kétségtelenül Kopány és három asszonya: Picur, Enikő, Boglárka jelenete ("Te vagy a legszebb álmunk"). Az eredetihez képest ez sírnivalóan pocsék, a lányok hangja szörnyű, meg persze Koppányé is, és az egész jelenet semmitmondóan gagyi, a régiből sugárzó erotika helyett itt valami pornográfiának is gyenge, nem is tudom micsoda van csak.
Persze volt kellemes meglepetés is. Réka és Gizella gyönyörű éneke. A színészi játék, apró gesztusok, tétova lépések, oldalpillantások stb. Asztrik főpap és Géza fejedelem kiemelése, hangsúlyozása. A fehér ló véres áldozata. Ezek sokat hozzátettek a darabhoz. De akik a legjobb játékot nyújtották, a leglátványosabb elemet jelentették, akik a legnagyobbat dobták az előadáson, azok kétségtelenül a statiszták voltak. Ez most nem csak rosszmájú vicc a szereplők rovására, tényleg így gondolom. A népet megjelenítő, névtelen statiszták voltak a legjobbak.
Vagyis amit megjelenítettek, a nép reakciója. A tétovaság, a hova is álljunk, a szomorúság, a lelkesedés, a fájdalom, a gyász. A mai ruhák és a dinamikus táncjelenet az eleje táján (meg kicsit a zene is) a Jézus Krisztus szupersztárt idézte fel bennem. Nekünk magyaroknak talán az István a király az a kultikus musical, mint az amerikaiaknak a J.C. Superstar. Vagy talán a nemzeti kötődés miatt inkább a Hair. Egyszer talán megérné csinálni belőle zenés filmet is. Amit nem feltétlen Alföldinek kéne rendeznie, elsősorban mert a vászon az más mint a színpad, bár az értelmezése az felettébb tetszett, de a szereplőket bizony jobban kéne megválasztani, elsősorban az énekhangjuk alapján.
Ilyen szempontból a 25 éves jubileumra összeállt "A társaság" előadása jobban sikerült, a fülnek kellemesebb volt. Az Alföldi-féle megvalósítás inkább a szemnek, vagyis leginkább az elmének szólt. Gondolkodni rajta jobban lehet, mint élvezettel hallgatni. Röviden összefogva ez a véleményem. Egy kedves momentumot emelnék még ki, azt a jelenet, amikor egy rosz Trabanton begördült a két regős szerepében Varga Miklós és Nagy Feró. A daluk meg a kis nemzetiszínű papírzászló lobogtatásuk nem egy emlékezetes rész, de a közönség hálás tapssal fogadta őket az eredeti szereplőgárda képviseletében. Érezték, hogy kedves gesztus ez inkább, mint remek választás a szerepre, de akkor is.
Végezetül néhány előadás Youtube videoja:
2 megjegyzés:
Szerintem jó volt az Alföldis rendezés, én csak a balhé után néztem meg, és meglepődtem, hogy min akadt ki egy ország. A trabantos jelenet nagyon jó volt, de az egész politikai újraértelmezés is. Remélem, hogy megérem, amikor 30 év múlva újra színre viszik. :)
A balhé annak idején nekem elvette tőle a kedvem, de most nagyon örültem neki, hogy megtaláltam, és végre megnéztem. A darabbal egy idősek vagyunk, az 50. jubileumot még talán jó eséllyel megérem, kíváncsi leszek, mi változik addig. (Színpadtechnikában, rendezői szemléletben, énekesekben, társadalmi környezetben.) Ha a 2033-as évadban lesz a szegedi szabadtérin, meghívlak rá. :)
Megjegyzés küldése