"Mindent a mellekről"

Idézőjelbe tettem a címet, hogy jelezzem, nem fogom teljes körűen kimeríteni a témát, ez is csak egy cím, mint a múltkori vaginás post esetében. Egyébként a film sem tárgyalja a témát az összes lehetséges aspektusból, bár erre számítottam is. Őszintén szólva azt hittem, hogy jobbára ez is a plasztikai sebészet témáját helyezi majd előtérbe, mert mikor belenéztem az elejébe, pont egy ilyen részt kaptam el. Két műtétre váró csaj beszélt. Az egyik azt mondta: "Én teljesen elégedett vagyok a melleimmel. Csak nem elég nagyok." Ez olyan, mintha egy vicc poénja volna. A másik csaj pedig azt mondta: "A férfiak állandóan bámulják, és megjegyzéseket tesznek." Neki az volt a problémája, hogy túl nagy. Kisebbet akart. A pasik ilyenkor értetlenül bámulnak, mert (tesóm szavaival) a női mell olyan mint az aranyrög. Ha elég nagy, senkit nem érdekel a formája. Szerintem meg csak arra gondolnak, hogy ők akarnának-e péniszkisebbítő műtétet.

Összecseng a kisajkak méretének problémájával egy interjúalany megállapítása: "A magazinokban kizárólag gyönyörű mellű nők szerepelnek. Ilyet szeretne mindenki." Hát ja. A média itt is elköveti ugyanazt a "bűnt". Egy irreális ideált állít az emberek elé. És nem csak azzal, hogy célzatosan szelektál a modellek közt, hanem még a válogatott modellek képeit is "utógondozza". A címlapokon látható csodás cickók, jellemzően digitális képszerkesztő szoftvereknek (PhotoShop és társai) köszönhetően nyerik el végső formájukat. Tehát nem csak hogy ritka, de egyenesen a valóságban nem is létező szépségideált támasztanak. Egy olyan sztenderdet, aminek még a fotómodellek sem tudnak megfelelni. Megoldást egyet látok, el kell cipelni a félrevezetett pasikat párszor nudista strandra. Hogy lássák a valóságot. Először feltehetőleg sokkolja majd őket, de aztán rájönnek, a magazinok címlapjai is olyanok mint a készételek dobozán a fotó. Nem arról készült, amit a doboz tartalmából elő lehet állítani.

A film ezután kezdett érdekessé válni. Csináltak egy történelmi áttekintést az egyes korok melldivatjáról. Az őskorban a mellek a termékenységet, az utódok táplálásának lehetőségét jelentették. Az ideál a willendorfi vénuszra hajazott. Többfelé állítottak nagyméretű, nagymellű istennőszobrokat. Az ókorban, a zsidó-keresztény kultúra ezeket "bálványnak" tekintette, és elpusztította. A nőiség férfi elnyomás alá került, a melleket takarni kellett. A középkori Itáliában a lányokat gyakran már 13 éves korban férjhez adták. (Rómeó Júliája a 14 évével érett nőnek számított.) Ennek megfelelően a szépségideál a pici, alma mell. Nézzük csak meg Botticelli Vénuszát. A késő középkor női divatja egyre jobban hangsúlyozta a mellet. Szabással, dekoltázzsal, fűzővel. A XIV. századtól kezdődően a "szoptató madonna", a tápláló mell egyre erőteljesebben kezd a nőiség szimbólumává válni. Ugyanakkor a reneszánsztól megindul egy olyan folyamat is, hogy az előkelő nők dajkát fogadnak. Lemondanak róla, hogy maguk szoptassák gyermekeiket, így próbálván megóvni mellüket a "káros hatástól", hogy veszítsen a feszességéből, egyértelműen a férfiaknak tetszés vágya miatt.

A XX. századtól tovább nőtt a mellek erotikus jelentősége. Persze ez csak az uralkodó, nyugati, "fejlett" kultúrára igaz. Mivel a mi életünket ez szövi át, és alaposan felülreprezentált a médiában, azt hisszük, hogy természetes, sőt biológiailag meghatározott. A legtöbben meg vannak róla győződve, hogy a mellek iránti érdeklődés magától ébred, hogy ösztönös. Pedig nem így van. Vannak kultúrák, ahol az erotika középpontjában más női testtájék áll. Japánban a tarkó, Afrikában a fenék, A Közel-Keleten a has, Balin a combok látványa számít izgatónak. Ugyanakkor sok kultúrában teljesen természetes, hogy a nők nyilvános helyen fedetlen kebellel mutatkoznak. Készült erről egy komoly, tudományos felmérés is:

Ford, Clelan S. & Beach, Frank A. (1951) Patterns of Sexual Behavior. A szerzők 190 kultúrát vizsgáltak. Azt találták, hogy ezek között mindössze 13 esetében van a melleknek erotikus jelentősége. A többi 177 kultúrában a melleknek semmi köze nincs a szexhez, aktus közben azt meg sem érintik. Hogy a mell erogén zóna, arra pedig az a válasz, hogy erogén zóna kétféle van. Az egyik a nemi szervekben, a másik meg az agyban található. Ha egy kultúrában a könyökhöz társulnának erotikus képzetek, akkor a nők feltehetőleg könyökük érintésére remegnének meg, és kezdenének el kipirultan sóhajtozni. Tehát a vizsgált kultúrák elsöprő többségében, 93%-ában, homlokegyenest ellenkező a helyzet mint nálunk, ahol a férfiak meglepődnek attól a gondolattól, hogy a mellek elsődleges célja nem a szexuális élvezet. Hanem az utódgondozás.

Ez összefüggésben lehet azzal, hogy a szoptatás egyre jobban "kimegy a divatból". Manapság már Amerikában a szülő nők 40%-a meg sem próbálja szoptatni a gyermekét, azaz egyszer sem teszi a mellére a csecsemőt. A többi 60% sem biztos, hogy szoptat, pláne nem a kívánatos ideig, de ők legalább próbálkoznak vele. És ebben nem csak a hiúság a bűnös. A nagyüzemi marhatartás során a tehenek, ha akarjuk ha nem, tejet termelnek. A kereslet a marhahús iránti jobban nőtt, mint a tej és tejtermékek iránt. A nagy mennyiségű felesleges tej problémát jelentett, amire a tejipar gyorsan reagált. Fokozták a propagandát: "A tej élet, erő, egészség", majd, mikor ez sem volt elég, új piacot teremtettek.

A tápszer több milliárdos üzlet. És a pénz többnyire eléri a céljait. A nők többsége úgy megy be a kórházba szülni, hogy ő majd szoptatni szeretne. De szülés után, a kórházban ehhez nem kapnak megfelelő útmutatást, segítséget. Viszont ingyen tápszert a cégek jóvoltából igen. Jellemző, hogy a szülő nők adatait kiadják a kórházak, és mire az anyuka hazamegy a babával, otthon már több cégtől is várja az ingyenes termékminta. A kórházak osztogatják a nőknek a szórólapokat a tápszerekről, állítólag nem reklám célzattal, csak "szükség esetére", és esetleg jobb meggyőződésük ellenére is. De osztogatják, mert a gyártók cserébe pénzzel támogatják a szülészeti osztályokat.

Állítják, hogy a tápszer egészséges, meg "teljes értékű", de a tapasztalat ennek ellentmond. Az anyatejes babákhoz képest a tápon felnövők immunrendszere gyengébb. Gyakrabban betegednek meg, és nem csak fertőző betegségekben. Az allergiák előretöréséért is részben a tápszerek okolhatóak. Nem beszélve a kiegyensúlyozott lelki fejlődésről. A szoptatás az anya-gyermek kapcsolatnak, ezáltal a férfiak nőkhöz, és a nőknek saját nőiségükhöz való viszonyulásának meghatározó tényezője. Normális esetben a gyermekeket 6 hónapos korukig kizárólag anyatejjel, és 2 éves korig vegyesen kellene táplálni, azaz a szilárd étel mellett még naponta egyszer-kétszer szoptatni. Ráadásul ez a nők számára is előnyös. A szoptatás egyrészt élvezetes: közben a szervezetben oxitocin termelődik, akárcsak az orgazmus során. Ez kellemes, és az agyra úgy hat, hogy kötődést hoz létre, ahogy a szeretkezés a partner, úgy a szoptatás a gyermek iránt. Másrészt egyszerű: nem kell vele pepecselni, főzőcskézni, mosogatni. Nem felejti otthon az ember. Mindig friss és meleg, nem romlik meg, nem kell melegítgetni. Nem kerül pénzbe, nem fordul elő, hogy a szokott fajta helyett csak másik van, amit nem szeret a gyerek. Valamint egészséges is: mert csökkenti a mellrák kockázatát.

Ami a másik nagy téma a filmben. Sokkoló adat, hogy az utóbbi 20 évben többen haltak meg az USÁ-ban mellrákban, mint a két világháborúban, a vietnami és a koreai háborúban együttvéve. Mégis, amiatt, hogy a melleknek a szexhez is köze van, ez a téma tabunak számít. Nem kap elég nyilvánosságot, pedig a korai felismerés a mellrák esetében életet menthet. Amikor egy alapítvány megpróbált kampányolni utcai plakátokkal, ahol sebészetileg eltávolított mellű nők láthatók, nagy ellenállásba ütköztek, nem akarták kitenni a plakátjaikat, vagy levetették őket. Pedig, mint kiderült, nem valódi mellműtéten átesett nők szerepeltek rajtuk, hanem, a mellek esetében megszokott módon, PhotoShop segítségével módosított képek.

Megszólalt Deena Metzger is, aki a mellrák témájának ikonikus személyisége. A rák miatt el kellett távolítani a jobb oldali emlőjét. Helyreállító műtétre várt, hogy implantátumot helyezzenek be neki, és már el is altatták, mikor a kórházban áramszünet lett. A műtét elmaradt, és mikor az altatásból magához tért, még mindig csak egy mellel, úgy döntött, hogy az eset valamiféle útmutatás a számára. Lemondott a mellpótlásról, és vállalta, hogy egy mellel fog tovább élni. Arról beszélt, hogy ha valakinek kiveszik a vakbelét, vagy megműtik a térdét, az az összes ismerősének végigmutogatja a műtéti heget. Akinek a mellét távolítják el, az viszont nem tesz így, mert csökkent értékűnek érzi magát, és úgy véli, hogy szégyellni valóan csúnya lett. Ő még tetoválást is csináltatott a műtéti heg helyére, és bátran a fényképezőgép elé állt.

Itt a bizonyíték, hogy a női szépség nincs összefüggésben a mellek számával. Sem a mellek méretével, formájával. Sőt, a külsővel, úgy általában sem. A nyomasztó téma levezetéseképp olyan nőket láthattunk, akik színpadi burleszket adnak elő. A humor forrásául használják a testüket, azt, hogy az átlagnál kisebb vagy nagyobb a mellük, hogy soványak vagy hogy kövérek. Nem csinálnak belőle gondot, bátran vetkőznek a közönség előtt. Elmondják, hogy ez nekik maguknak adja a legtöbbet, azáltal, hogy megszokják, megtanulják felvállalni a saját testüket, olyannak, amilyen.