Házi feladat megoldva. A Vámpírakadémia tele van érzelemmel, ami az én írásaimban, fogalmazzunk úgy, csak áttételesen és rejtve jelenik meg. Vagy tesóm szavaival, visszafogott vagyok, mint szűzlány az első randiján. Hát, ez az én stílusom. Próbálok világos és érthető lenni. Meg úgy vélem, amennyire engem nem érdekelnek másoknak az indulatai, úgy én is jobb, ha nem terhelem a magaméival a többieket. Persze, egy elmesélt történet szereplőinek az érzelmi élete, az valószínűleg más kategóriába esik. De azt meg hogy leszek képes megfesteni, ha a saját tyúkszaros érzelmeimet sem tudom normálisan kifejezni?
A memoárral is itt akadtam el. Eddig anyámnak apával való viszonyáról (találó szó) írtam, és át kéne térnem arra, ahol anyámról és rólam van szó. És a vele kapcsolatos érzéseimre, még azt sem mondhatom, hogy ellentmondásosak. Szimplán és vegytisztán utálom. Évente egyszer szoktam találkozni vele, nem számítva, ha véletlen összefutunk valahol, de akkor csak köszönök, és megyek tovább. Az az egy alkalom sem neki szól, hanem a mostani pasijának.
Rendes fazon, sokkal rendesebb, mint amilyet anyám megérdemel. Ő meg úgy érzi, hogy mégis csak családtagok vagyunk, és valamilyen kapcsolatunknak lenni kéne. Ez volt a maximum, amit el tudott érni nálam. Évente egyszer, de szigorúan semmilyen jeles alkalom, karácsony vagy anyák napja, szóval semmi ilyesmi időpontjában elmegyek hozzájuk. Mindenféle ajándékozgatás le van tiltva. Viszek egy üveg bort a pasinak, ők meg vendégül látnak egy késői ebédre, vagy korai vacsorára. Szigorúan csak általánosságokról esik szó, semmi igazán személyes, és jobb, ha nem hagy kettesben anyámmal, mert annak elég gyorsan az a vége, hogy elköszönök és lelépek.
Véget ért a szavazás a kicsi képekről a postok mellett. Négyből négy vélemény úgy szól, hogy ezek jók, maradjanak. Én is így gondoltam, csak egy vallási fanatikus észrevétele nyomán úgy gondoltam kikérem mások véleményét is. Hátha. Na mindegy. A kérdés nem mozgatott meg tömegeket, és minden marad a régiben.
A másik hír, hogy mégiscsak csináltam egy FaceBook oldalt. Aki óhajtja, lehet jelölni ismerősnek. Ha ezen is akkora forgalmam lesz, mint az iwiw-en, akkor nem lesz sok bajom vele. Persze egyébként sem, hisz szerintem ide se fogok gyakrabban belépni, mint oda, vagy az anyámékhoz.
4 megjegyzés:
Wow...anyáddal kapcsolatos útálatod igencsak felkorbácsolta a kívánságom, szal szívesen olvasnék róla, hogy mi vezetett idáig....
Ha máshogy nem, de legalább írásban szerénységem - és persze bátyád - unszolására újra átrágod magad dolgokon lehet, hogy túl tudsz rajta lépni...így csak cipeled...
Bocs, ha zagyva lennék, de hulla fáradt vagyok
Nem tudom,hogy cipelem-e. Az anyámmal való találkozást úgy utálom, mint a vidám iskolai összejöveteleket. Álszent mosolygás, hogy hű de jól érezzük magunkat. Viszont itt van választási lehetőségem, hogy akarok-e részt venni az eseményen.
Az az 1 alkalom/év is azért van, hogy ne érezzem teljesen antiszociálisnak magam. Anyámék meg kipipálhatják. Családi összejövetel? Hogyne, persze. Nem, nem gyakran, de rendszeresen.
Én a miértekre lennék kíváncsi. Mik azok a tulajdonságai, amikért utálod? Miért vált ki belőled indulatot? Miért mész el az eseményre, ha a hátad közepére kívánod? Miért vagy tekintettel mégis anyádra?....
Valószínűleg nem úszom meg a memoár írását, és kénytelen leszek a gyermekkoromról beszámolni. Majd abból kiderülnek a részletek. Anyám nem igazán volt a helyzet magaslatán.
Most van egy normális pasija, egész rendezett az élete. Rajtam ne múljon a rendezettség, de ennél több jó szívvel nem telik. A fickó tényleg nagyon rendes, és kért, hogy tartsam velük a kapcsolatot. Megígértem neki.
Megjegyzés küldése