Oldalak

2010-03-25

Mondd, te kit választanál?

Ma elmaradt a jógázás. Nem gyakoroltam. Helyette Katámmal turkáltam a földet. Lyukakat ástam, hogy elültethesse a növényeit. Hordtam a vizet, locsolgattam őket. Ránkesteledett, előszedtem egy reflektort, és díszkivilágítás mellett folytattuk. A karom és a derekam érzem. A vacsora mákos nudli volt, mirelitből. Boáááá... Kata most fürdik. Valószínűleg minimális gyengédségre lesz igénye, és inkább gyorsan elalszik. Majd lazítok egy kicsit, és csinálok pár egyszerűbb légzőgyakorlatot. Hiányzik a jógám.
Kapirgálás közben beszélgettünk. Miről-másról, mint a közelgő választásokról. Hogy kire kéne szavazni. Bennem nagyjából kikristályosodott, hogy az LMP lesz a favorit. A szocialisták szétcsúsztak. Szerintem fogalmuk sincs, mit csinálnának kormányon. A FIDESZ-nek van fogalma. Gondolom, elsőként is megtömik majd a zsebüket abból, ami 8 évig el volt zárva előlük. Aztán majd mindent rákennek az előző kormányra. A Jobbik megnyilatkozásai nem voltak igazán szimpatikusak. Kevés a bizalomgerjesztő arc. Láttam képviselőjelölteket, akik nálam is fiatalabbnak és éretlenebbnek tűnnek. Előbbi még nem katasztrófa, de az utóbbi igen. MDF? Egymást rágják, és lepaktáltak az SZDSZ-szel. Civil Mozgalom? Igazából semmit nem tudok róluk. Még akár jók is lehetnének. Az LMP nem nagyon tudja, hogyan kéne vezetni az országot. Viszont azt igen, hogy hogyan nem kéne. Kezdetnek ez nem is olyan rossz. Részemről megérdemelnek egy esélyt.
Mint kiderült, Katának is ők szimpatikusak, de aggódik, hiába szavaz rájuk, akkor sem nyernek, és így "elveszik a szavazata". Aaahhh... diplomás nő, és ilyet mond. Kifejtettem, hogy baromság, és a mandátumot nem szerző szavazatok mennek az országos listára. Tehát nem vesznek el. De hát én azt honnan tudom, hogy az így van? Mondtam, hát, csak tudom, és kész. De azért holnap megnézem a választásról szóló törvényt. Állítólag közel s távol a legbonyolultabb. No, majd beszámolok róla.

2 megjegyzés:

Macskafogó írta...

Katának üzenem: nem létezik elveszett szavazat! Szavazz a szíved szerint, arra, aki a legjobban megérdemli!

http://magyarinfo.blog.hu/2010/01/26/az_elveszett_szavazat_1

AncsaT írta...

Elolvastam a linket. Annyiban nem értek egyet, hogy a független jelöltre, országos listával nem rendelkező szervezet egyéni képviselőjelöltjére leadott szavazat, ha nem eredményez mandátumot, akkor az "elveszik" abból a szempontból, hogy nem befolyásolta a parlament összetételét.

Ha van egy szervezet, amelyik nagyon nem szeretném, hogy sok mandátumhoz jusson, akkor taktikus lépés arra szavaznom, aki képes előle mandátumot elvinni.

Ami megfontolandó, hogy ez az egyéni jelöltekre áll, listára szavazhatok nyugodtan, főleg, ha országos listája is van a kiválasztottnak. Egyéni jelöltnél meg, ha várhatóan lesz második forduló, akkor az elsőben nyugodtan szavazhatok az "esélytelenre". A másodikba valószínűleg nem is fog bekerülni, ott majd ráérek taktikázni.

Azzal viszont egyet kell értenem, hogy a kis pártok is megérdemlik a szavazatokat. A létük függhet tőle, hogy az 1%-ot elérjék, és így kaphassanak állami normatívát a működésükhöz. Tehát, ha van egy igazán szimpatikus szervezet, akiket szívvel-lélekkel tudok támogatni, akkor oda érdemes adnom a voksom. Persze ebben az esetben ez a kérdés valószínűleg nem is merül fel.

Megjegyzés küldése