Oldalak

2010-03-30

Tavasz van

Visszavonhatatlanul és eltéveszthetetlenül. Nem csak Japánban virágzik a cseresznye. Tiszta egy merő rügyezés az egész kertünk. Apró kis virágocskák, ilyen kék meg sárga bigyók vannak szerte és szét. Már vékony harisnyát vesznek a lányok a miniszoknya alá. Meztelen karok lógnak ki az ujjatlan dzsekikből. Egyre lengébbek a ruhák, buszon kapaszkodó lánynak láttam már köldökpiercingjét is megvillanni. Én is félcipőre cseréltem a bakancsot, és a bársonynacim helyett felvettem a vékony farmerom. Szeretem, hogy zipzár helyett gombok vannak a sliccénél. Kata is imádja, azt mondja, olyan szexi.
A szexiről jut eszembe, úgy láttam, a legdögösebb hálóingével vonult be a fürdőbe nőm. Szerintem perceken belül megjelenik, hogy "nem vagyok-e még álmos". Mert, ilyen virágnyelven beszélünk. Egyrészt Fecó miatt is, de szerintem, leginkább csak szemérmes a leányzó. De szerencsére a szemérmességét a hálóinggel együtt levetkőzi.
Szurkolok a Holdnak. Tegnap olyan párás volt az idő, hogy csak homályos foltként világított az égen. Ettől halovány gyöngyházfényben derengett a szoba, ami elég hangulatos volt, de én nem erre vágytam. Azt szeretem, ha szinte vakít a telihold. Fénye visszaverődik a falakról és az ágyneműről, így majdhogynem nincsenek is árnyékok. Katám teste mintha tejben fürödne. Hosszasan gyönyörködöm benne, miközben simogatom. Ő meg lehunyt szemmel élvezi. A simogatást is, de leginkább, hogy bámulom.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése