F1

A vérfarkas a zongoránál ült, és Chopint játszott. Mély átéléssel, a szemét lehunyva, és a felső testét a zene ütemére ringatva. Így a mély átélés már elsőre látszott rajta, ellentétben a vérfarkassággal, mert az még nem volt feltűnő. Pedig a holdtölte már percekkel ezelőtt beállt. Csakhogy a hold, egyelőre  a látóhatár alatt tartózkodott, így az átváltozás még nem történt meg. De ez csak idő kérdése volt, és ez a tény komoly aggodalmat keltett a zongoristában, amit a zenével próbált, egyébként nem is sikertelenül, csillapítani.

A fertelmes bestia egyelőre még egy tinilányra inkább hasonlított, mint valami vérengző fenevadra. Ha valaki tüzetesen megvizsgálja, talán feltűnik neki, hogy a füle egy icipicit hegyes, és ... hogy is mondjam... nem találok rá kíméletesebb szavakat, szóval szőrös volt, és nem is csak kicsit. Mondjuk ez tényleg csak egy alapos vizsgálat alkalmával derült volna ki, mert vállig érő, gesztenyebarna hajának dúsan göndörödő fürtjei jótékonyan eltakarták, amit két napja már takargatni kellett.

Egyébként meg miért is kéne valakinek a füleit bámulni, akinek mogyorószín szemei élénken csillognak, vakító fehéren villan a mosolya, és ha nevet, fitos kis orra körül táncra perdülnek a szeplők. Persze az orra melletti, szerintem egyébként kifejezetten bájos, apró nevetőráncokat majdnem annyira utálta, mint a füleit, de hát ebben az életkorban a lányoknál az ilyesmi nem meglepő.

Képesek elégedetlenkedni a nyúlánk testükkel, amit visszasírnak majd, mikor húsz-harminc év múlva reménytelen küzdelmet folytatnak a túlsúllyal. Tökéletes formájú, de almányi melleiket legszívesebben plasztikai sebésszel tuningoltatnák fel. Persze idővel irigyen gondolnak majd vissza egykori önmagukra, aki melltartó nélkül hordhatott könnyű pólót, és fürdés után két kézzel foghatta a törölközőt, nem kellett az egyikkel a melleit emelgetnie, hogy mindenütt szárazra törölhesse a bőrét. De hát fiatalon, több évtized bölcsessége nélkül, már csak ilyenek a lányok.

Ilyen volt Maggie Coldwater is, pont úgy, mint az osztálytársai a Cheapford Gimi utolsó előtti évfolyamán. Reggelente fixálóhabot kent rakoncátlan tincseire, hogy megrendszabályozza őket, és ha ennek ellenére frizurája a szokásosnál is kócosabb maradt, nyelvet öltött a tükörképére. Nem tűnt fel neki, hogy az édesanyja meg zselézi a haját, hogy dúsabbnak és kevésbé rendezettnek nézzen ki.

Öltözködését tekintve viszont kifejezetten konzervatívnak számított. Miniszoknyája és köldökvillantó topja nem is volt. Többnyire nadrágot hordott, bakanccsal és bő pulcsival, ünnepi alkalmakra pedig hosszú szoknyát, hosszú ujjú blúzzal, lapossarkú cipővel. Igyekezett, hogy a ruházata minél kevesebb bőrfelületet hagyjon szabadon, arra az esetre, ha váratlanul kiszőrösödne itt-ott.

Ez mondjuk nem túl sűrűn fordult elő, és mióta átesett a pubertáson, szinte soha. De inkább jobb vigyázni, és felkészülni minden eshetőségre. A cipői is ezért voltak kifejezetten alkalmasak a futásra. De szerencsére csak kétszer fordult elő, hogy sietve távoznia kellett az osztályteremből, amit a nővé érés számlájára írt mindenki, megesett ez mással is. Sosem kellett komolyan menekülnie, és a titka mindmáig titok is maradt, amiről csak a szülei tudtak.

Az erősen versengő közegben nem tűnt ki semmivel. Bár jó esze volt, kevés érdeklődést mutatott az órákon, ezért a tanárai lustának tartották. Egy idő után leszoktak róla, hogy megpróbálják motiválni. Rájöttek arra is, hogy bármikor felszólíthatják, a tananyagot nagyjából visszaadja, és dolgozatai is mindig sikerülnek. Ha nem is kitűnően. A legutóbbi félévben volt olyan tárgya, amiből úgy kapott jót, hogy egyszer sem felelt és csak az egyik témazáró dolgozatot írta meg. De nem merült fel senkiben, hogy bármilyen más osztályzat szóba jöhetne. A félévi értesítőjében nem is volt négyestől különböző jegy.

Nem sportolt, nem folyt bele semmilyen tudományos diákkör munkájában. Mivel kötelező volt mindenkinek valamilyen szabadon választott foglalkozáson részt vennie, látogatta a zenebarátok körét, ahol egyáltalán nem erőltette meg magát sem fizikailag, sem szellemileg. Ha az alkalmak felén végigülte a közösen kiválasztott zeneműveket, az elegendő volt, hogy teljesítse a félév követelményeit. Köszönhetően a komolyzenei műveknek, erre még a legelvetemültebb lógósok sem akartak jelentkezni. A társaság aljának is a legalja járt ide, a mentálisan problémásak, az igazi kriplik, és akiket már elkönyveltek, mint leendő visszaeső bűnözőket.

Egy tolókocsis, egy vak, egy sánta és három dadogós mellett volt itt próbaidős fiatalkorú elítélt, aki a legkisebb mulasztással is a kizárást kockáztatta, és néhány igazán gyenge képességű tanuló, akik csak tanáraik jóindulatából végzik el az iskolát. És persze Maggie. Aki ezzel a választásával a kiközösítést kockáztatta volna, ha nem tartják eleve kissé különcnek, és ha apja, Henry Coldwater nem örvend általános köztiszteletnek és közszeretetnek a városkában.

De apját nagyra tartották, mert messze környéken ő volt az egyetlen orvos. Tizenhét éve, mikor feleségével és újszülött gyermekével megérkezett, kicsit tartózkodóan, de nagy megkönnyebbüléssel fogadták. Miután elődje meghalt, három évig nem volt orvos a hegynek ezen az oldalán. A kiválóan felszerelt, kis kórháznak is beillő rendelő üresen állt. A legkisebb problémával is öt órát kellett autózni, amíg elértek a legközelebbi városkába. Télen pedig, ha leesett a hó, járhatatlanná vált a hágó, és orvosi segítség csak helikopteren érkezett, ha az időjárás lehetővé tette a repülést. A várandós nők leköltöztek a hegyek lábához, mert nem volt szakavatott segítség a szüléshez.

Az új orvost hamar megszerették az emberek. Kiderült, hogy igen széleskörű a tudása. A vakbélműtéttől a foghúzáson át a hasmenés megállításáig nem volt dolog, amit ne oldott volna meg. A kocsmában, néhány sör után, azt beszélték, hogy a vén, részeges William Portmanen, akit a saját furgonja gázolt halálra, mert nem húzta be a kéziféket, csak azért nem hajtott végre agyműtétet, mert annak nem maradt egy deka agyveleje sem. Persze ez nem volt meglepő, az öregnek a baleset előtt is elég üres volt a feje.

Coldwater doki mindenkivel megtalálta a megfelelő hangot. A háborús veteránokkal katonás egyenességgel beszélt, Gyanították, hogy valamikor ő is a seregben szolgált, de erről nem tett fel kérdéseket senki. A gyerekeket megnevettette, az idős asszonyokkal pajkosan évődött, a fiatal lányokat felnőtt hölgyként kezelte. Olyan profizmussal végezte a nőgyógyászati vizsgálatot, és folyamatosan kommentálta, hogy mit csinál, és mit tapasztal, hogy páciensei elfelejtettek zavarba jönni. De legjobban a srácok bírták. Nemcsak mert ő volt a sporteseményeken az ügyeletes orvos, hanem mert félévente mindenkinek volt nála 3 napja, amikorra orvosi igazolást kérhetett mindenféle tünet nélkül. Ez volt az ellentételezése, hogy semmiféle szimulált panasszal nem hagyta magát felültetni. Aki ezzel próbálkozott, kidobta a rendelőből.

Szóval apja miatt Maggie-t is elfogadták, és dacára a zenebarátköri tagságának, nem írták le, mint menthetetlen lúzert. Nem lógott ki a tolerálható mértéknél jobban az átlagból. Gyakorlatilag csak az egyik volt az iskola 217 diákjából. Nem különbözött számottevően az oda járó másik 104 lánytól. Ha eltekintünk attól, hogy havonta ismétlődő, rendszeresen visszatérő kellemetlenség alatt, ő nem a menstruációjára gondolt.