Holdezüst, vérarany

Ott volt a fa alatt, és mire véget ért a karácsony, el is olvastam. Csak mostanáig tartott, amíg összeszedtem a gondolataimat róla. Mert nagyon nehéz megfogalmaznom, hogy mi az amit olvastam. Igazából még műfajilag sem tudom besorolni ezt a könyvet. Habár vörös pöttyös, és szerepel benne egy fiatal pár, ez nem egy YA románc. Noha városi környezetben játszódik, és van némi misztikus felhangja, ez nem tipikus urban fantasy. A misztikus része nem is olyan nagyon misztikus, a nagyja némi genetikával megmagyarázható. A vámpírvérrel létrehozott, kényszerítő erejű kötés kissé ki is lóg a történetből (persze egy hagyományos vámpírbűbájt olyan kézenfekvő felhasználni az egyik szereplő manipulálására, hogy túl nagy volt a kísértés, pedig valami másféle módon, zsarolással, megtévesztéssel, akármivel is célt lehetett volna érni). Ha nagyon akarom, talán a mágikus realizmus, persze az is inkább irodalmi kategória, mint műfaj.

De nézzük tovább. Ugyan vannak a történetben vámpírok és alakváltók, de ez nem egy vámpíros-vérfarkasos könyv. OK, ezt talán egy kicsit meg kéne magyaráznom. A Drakula (Bram Stoker) vámpíros, mert a cselekmény elindítója és mozgatója az a tény, hogy az egyik szereplő vámpír. Minden azért történik, mert vérre vágyik, és arra, amit elvesztett azzal, hogy vámpírrá lett. De itt a szereplők "másvérűsége" csak díszlet, csupán egyfajta hátteret, környezetet, fílinget biztosít a történetnek. Ha Drakula gróf nem vámpír, akkor a félelmetes szörnyből egy hibbant vénember lesz, a leküzdhetetlen vérszomjból perverz szexuális eltévelyedés. De ha ebben cseréljük ki a szereplőket halandókra, a történet attól még ugyanúgy megáll. És a vámpírok nem is isznak vért (legalább is a "rendes" vámpírok). A becsületgyilkosság, klánok közti háború, vendetta, politikai érdekütközés, hatalmi harc, megtévesztés, gyűlölet, bosszú, árulás, gyilkosság stb. pedig mind olyan dolgok, melyek megesnek az emberek közt is.

Tulajdonképpen lehetne ez egy maffiaregény. Persze ahhoz a másvérű klánokból alvilági bűnszervezeteket kéne csinálni. Az ugyan megvan, hogy rejtőzködnek, titkolják a létezésüket, az "omerta", a hallgatás törvénye része a becsületkódexüknek, de hiányzik a bűnszervezetek közti vetélkedés az illegális pénzforrások birtoklásáért. Ezek a klánok nem igazán vetélytársai egymásnak, gyakorlatilag békében megférhetnének egymás mellett, nem kell felosztaniuk a várost egy törékeny, ideiglenes béke kedvéért, ami valójában tűzszünet csak, amíg ki nem tör az újabb háború a területért és az "üzletágakból" befolyó pénzekért. Igazából el is költözködhetnének valami békésebb vidékre. Az alakváltókat nem is értem, miért nem falun laknak. Egy bazi nagy erdővel a ház háta mögött, biztos jobban éreznék magukat.

De lehetne egy nagyívű családregény is, ahol a környéket kolonizáló, eredeti családok közül néhány, felvágva az őseire, magának óhajtaná a város vezetését. Persze, itt kevesebb információt kapunk a régmúltról, a családok inkognitóban élnek, nem nyilvánosan, és akkor nagyobb szerepe lenne a hatalmi tényezők, föld, vállalatok, média, hivatali pozíciók stb. birtoklásának. A szereplőknek hangsúlyosabb volna a gyermekkora, több generáció sorsába is belelátnánk. És nem a közös titok takargatása, hanem egymás szennyesének kiteregetése állna a középpontban. A kolóniavezérség nem a klánok erején múlna, nem véres küzdelemben dőlne el, hanem demokratikus választással, a kívülállók szavazatai alapján lenne valamelyik család feje a polgármester.

Szóval nem igazán tudom megmondani, hogy mi az amit olvastam, mert se ez, se az, ugyanakkor egy kicsikét ez is, az is. Viszont, ha félrerakom a kategorizálási kényszeremet, akkor ott állok egy érdekfeszítő történettel, ami nagyon alaposan ki van dolgozva. A szereplők nem téblábolnak fejezetről fejezetre, hogy valamivel teljenek a lapok. Nincs üresjárat, nincsenek céltalan jellemzések, leírások a karakterekről, helyszínekről, háttéreseményekről. Egész végig nagyon feszes a történet vezetése, folyamatosan ébren tartja az érdeklődésünket, nem esünk kísértésbe egyszer sem, hogy előrelapozzunk pár oldalt, hátha ott végre történik valami.

A karakterek érdekesek, kíváncsiak vagyunk a sorsukra, izgulunk értük. Noha nem sok kétségünk lehet afelől, kik a jófiúk és kik a rosszak, nem mindenki egyformán kontrasztos. Főleg a negatív szereplők közül vannak, akik részben felmentést kaphatnak a tetteikre, ismerve a hátterüket, a múltjukat, és akik nem, azokat is megértjük valamennyire, mivel tudjuk, mi motiválja őket. Alaposan ki vannak dolgozva,  nem elnagyolt, papírmasé figurák a mellékszereplők sem. Bármennyire is könnyed olvasmány, hiába tűnik olyan magától értetődőnek minden, azért felsejlik a komoly munka, amivel a könyv megírása járt.

Jó, nekem van egy kis előnyöm az átlagolvasóval szemben. Én olvastam a történet elejét egy korai állapotában. Igazából ebből kifolyólag ért az egyetlen csalódás olvasás közben. A kedvenc jeleneteim, amikre emlékeztem (sőt, szinte az összes, ami felrémlett abból, amit még 2011-ben olvastam) kimaradt a könyv végleges változatából. A fiú meg a lány nem egy bárban ismerkedik össze, hanem egy folyóparti buliban. A nagy küzdelem, a verekedős jelenet, amikor a srác majdnem belefullad a folyóba, az elmaradt. Nem is került totál roggyant állapotban kórházba, ahol eredetileg megismerkedett a lány félelmetes klánvezérével (aki a kórházban dolgozik), hanem egy kávéházi asztalnál találkozik vele. A nyilvános hely nyüzsgése közepette feleakkora sincs a feszültség, mint a kórházi különszoba magányában.

Az eredetiben volt egy bevezető rész is, amiben viszonylag részletesen le volt írva a világ, hogy a másvérűek hogyan lesznek másvérüek, milyen képességeik vannak, a történelmük, a szokásaik. Kicsikét olyan lexikonszerűen. No, ez a rész is felszívódott, és menet közben, apránként adagolva, ahogy a történet kibontakozása megkívánja, jutunk a szükséges információkhoz. Amire nincs szükségünk, az meg (jótékony) homályban marad. Ez így sokkal-sokkal profibb megoldás. Erre is gondoltam a komoly munka alatt. És arra, hogy amit én olvastam, az gyakorlatilag az utolsó sorig át lett írva. Lehet, hogy többször is.

És ez a sok munka a végeredményen igencsak meglátszik. Annak idején minden második oldalon megakadtam valamiben, ami nem tűnt logikusnak, vagy csak én nem értettem, mert egy fejezettel később derült ki. Amit most olvastam, az koherens volt és logikus. A sztoriban a helyükön vannak a dolgok, a szereplők motivációi alakítják a cselekményt, nem a tetteikre születnek magyarázatok. A háttérvilágról kiderülő részletek is összeállnak, megvan az egésznek a belső logikája. Ugyan döbbent csodálkozással olvastam, és többször felhördültem, hogy "de hát ez nem is így volt", de nem tudtam letenni, és az utolsó mondatig élveztem a történetet.