N2-B

Mindhárman a pattogó faágak fölött táncoló lángokat bámulták. Gondolataikba mélyedtek, és apró neszeket hallattak. Cessi a békacsontokon cuppogott, Cardélia szipogott, mert csavarta az orrát a füst, ami felé szállt, de hiúságból nem ült arrébb, Manci pedig halkan sóhajtozott. Cessit lefoglalta az evés, nem látott, nem hallott, de Cardélia nem állta meg szó nélkül.

– Mi az ördög bajod van?

Manci csak legyintett, de Cardélia állhatatosan bámult rá felhúzott szemöldökének bozontja alól, így valamit muszáj volt mondania.

– Eh, csak a szokásos.

– Miért, most mit csinált a lányod?

<< előzmény

A lányod! Mancit szíven ütötte a szó. A boszorkányoknak nincsenek gyerekeik. Boszorkánynak nem születik senki. Boszorkánnyá úgy válik az ember. Rengeteg lemondás, tanulás, munka és gyötrelem árán. Persze kell hozzá varázslat is, ceremóniák és főzetek. Meg gyomor. Hogy meg tudd tenni azt is, amit képtelen lennél megtenni. Mindezek hatására, mire valaki boszorkánnyá válik, nagyon megváltozik. Kívül belül. Ha voltak valaha barátai, rokonai, ismerősei, elveszti őket. Mert már nem ismerik fel. Vagy ha mégis, nem akarják megismerni. Boszorkánynak lenni magányos dolog.

Cardélia még mindig rezzenetlenül bámulta, várt a válaszára. Habozott kicsit, majd kibökte.

– Be... Bepasizott.

– Nagy ügy! Már évek óta nem szűz, és járt már együtt fiúkkal is, lányokkal is. Ez a mostani mitől rosszabb, mint az eddigiek?

– Hát, mert... ez most... egy hulla!

Cessi is abbahagyta a rágást. Mindketten rámeredtek.

– Egy zombi. Phyllis új pasija egy zombi.

Cordélia károgásszerű hangot hallatott. A válla táncolni látszott, úgy rázkódott a nevetéstől.

– Nem mondod! Necrophilia belezúgott egy hullába? Nomen est omen.

Manci dühösen horkantott. A kis tűzből ölnyi láng csapott fel, és sűrű, zsíros füst kezdett belőle gomolyogni.

– Koprofágia! – sziszegte Cardélia gúnynevét, amitől az rögtön abbahagyta a nevetést. – Kinek az ötlete volt az egész elcseszett hülyeség?

– Lányok, lányok! Ne veszekedjetek! – szólt közbe békítőleg Cessi.

– Te csak hallgass! – fordult most őfelé Manci, nem kevesebb indulattal. – Te is benne voltál vastagon. Tűzre kéne vessed a diplomádat! Aki még egy terméketlenítő bűbájt se tud rendesen megcsinálni...

Elhallgatott, és a másik kettőnek se támadt kedve megszólalni. Bámultak a tűzbe, és arra az éjszakára gondoltak. A végzős bálra. Cessi nem sokra emlékezett, csak az elejére, amíg a törpe haverjával hézagossá nem piálták az estét. Cardéliának a fájdalom rémlett fel, hogy néhány szavazat híján nem ő lett a bálkirálynő. És a bosszúvágy, amivel az erdőlidérceket akarta megcsúfolni. Manci pedig a randijára gondolt. A nem kimondottan jóképű, de mégis vonzó erdőlidércre. Heath Pearlwortra.

Akit az első órán mellé ültettek, és akit talán meg is kedvelt az évek során, dacára a sok ugratásnak, egymás rovására elsütött viccnek. Ez a furcsa vonzódás lehetett az oka, hogy nem mondott nemet Cardélia ötletére, hogy bűvölje meg, és csábítsa el a fiút. Válaszul a tisztességtelen kampányra, melyben az esélyes Cardélia ellen azzal érveltek az erdőlidércek, hogy mennyire csúnya. Ha valaki, akkor Manci tényleg ijesztően nézett ki, még banyaszemmel nézve is. Gondolták, frappáns válasz lesz, ha egy "tündérfiút" találnak az ágyában.

Minden terv szerint alakult. Manci saját maga készítette a különleges tömjénalapú szert, aminek a füstjét belélegezve csábítóan gyönyörűnek látszott. Mivel hiába nézett ki 120 évesnek, még termékeny volt, Cessi óvintézkedésként lóheréből és kutyabengéből kencét főzött, ami bőrön át felszívódik, és napokra terméketlenné tesz egy férfit. Cardélia szervezte az in flagranti lebukást. Ami rögtön is nagyot szólt, hisz a fajkeveredés elég durva perverzió, de az igazi nagy felzúdulás később következett. Mikor kiderült, hogy Cessi valamit elbaltázott, és Manci teherbe esett.

A tanács finoman ajánlotta, hogy hajtsa el a magzatot. Az összes boszorkány recepteket és saját kotyvasztású szereket tukmált rá. Az erdei népek előbb követelték, hogy szabaduljon meg a gyermektől, aztán mikor kiderült, hogy mégis megszüli, hogy adja át nekik. Ő meg volt rémülve, de egyet biztosan tudott, ha kiközösítik, akkor is megtartja a kicsit. Egyedül Cessi és Cardélia álltak mellette. Talán mert bűnösek voltak a dologban, talán mert együtt lógták végig az iskolai éveket, nem is igazán érdekelte az oka, csak örült, hogy nincs egyedül. Ők ketten voltak mellette akkor is, mikor megszületett a baba.

Vigyázták őket, amíg a tanács döntést hozott a gyermekelhelyezés ügyében. Sejteni lehetett, hogy a határozat szokás szerint nem változtat a fennálló állapotokon, és ezért az erdei népek megpróbálhatták elrabolni a kicsit, amit ugyanúgy jóváhagytak volna, ahogy végül azt, hogy maradjon az anyjával. Nem is értette senki, miért kötött végül peren kívüli megállapodást az apával, hogy hét éves koráig kizárólag ő felügyeli a gyermeket, és heti kétszer láthatást biztosít, hét és tizennégy éves kora között heti két napra elengedi, aztán tizennégy és huszonegy közt közösen gyakorolják a szülői jogokat, és az idő felében az apjánál lehet a gyerek.

A kislány. Aki már nem is olyan kicsi. Tizenkilenc. És nem hiába mondják, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. És ha a szülői szerep nem lett volna elég, felívelt a karrierje is. A fajok közti kapcsolatok egyre fontosabbá váltak, és a konvent ki mást delegált volna a vegyesbizottságba, mint azt a boszorkányt, akinek egyébként is szoros kapcsolata van az erdei népekkel. Tiltakozott, hogy elég teendőt ad neki az anyaság is, de Heath is bekerült a bizottságba, így azt mondták, tekintse családi programnak. Aztán a bizottságból tanácsadó testület lett. És egyszer csak azon vette észre magát, hogy a konvent élére választották.

Egy merő stresszé vált az élete. Aggódott a gyermek miatt, a népek miatt és külön a boszorkányok miatt. Valamint aggódott saját maga miatt is. Az a báli éjszaka megváltoztatta. Vagy talán a terhesség. Nem tudta biztosan, mert erről nem írtak a kódexek. Folyamatosan kezelnie kellett magát, hogy ne látszódjék rajta semmi. Megállás nélkül kotyvasztotta a főzeteket, ami szintén hozzájárult a hírnevéhez. Megszállottnak tartották, akinek a tűzhelyén a láng sosem alszik ki. Nem is aludt, ahogy ő se sokat. Ez valamit segített. De nem lankadhatott a figyelme kicsit sem.

Nem is lankadt, így ő vette észre elsőként, hogy valaki a tűz fénykörébe lépett. Felkapta a fejét, majd a kacort, mire a többiek is riadtan kapkodni kezdtek parázsló faágért, békacsontért, ki mit talált. De az ismerős kacagás megnyugtatta őket. Manci arcán széles mosoly terült szét. Naná, hogy csendesen lopakodik, elvégre az ő tanítványa, az ő vére! Aztán zavartan krákogni kezdett és a tűzbe köpött, hogy palástolja örömét és büszkeségét.

folytatás >>