Oldalak

2010-10-19

Sárkányos mese - 12. rész


Kedélyes vidámságot tettetve csevegtek, és a lányt csitították, mikor az megpróbálta belűről szétverni a batárt. Lejtőnek lefelé gyorsan haladtak, hamarosan kiértek a dombok közül. A síkvidék nyújtózkodott előttük. Eljött a búcsú ideje. A sárkány megköszörülte a torkát, és azt mondta, elkíséri még őket az erdő széléig. Néma csöndben haladtak tovább. A kocsiból sem hallatszott semmi nesz. Már jócskán bent jártak a fák között, mikor megálltak, és egymásra néztek.
"Nézd öregem!", mondta a sárkány, "Mi lenne, ha veletek tartanék, amíg haza nem értek? Csak, hogy biztos legyek benne, hogy rendben megérkeztetek." A lovag eltűnődött ezen. "Nagyon jó ötlet.", mondta. "Legalább normális társaságom lesz az úton." "Te rohadék! Ez nagyon szemét dolog volt!", hallatszott a bedeszkázott ajtó mögül. A sárkány bólintott. Pontosan értette, mire gondol a másik. Folytatták útjukat. Továbbra is hallgattak, de ez már nem az a nyomasztó hallgatás volt, hanem olyan jóleső csend.
Estére letáboroztak. A fák közt, az úttól nem messze, találtak egy patakot. Annak a partján raktak tüzet. A sárkány elrepült az erdőn át, és hamarosan egy fél tehénnel tért vissza. Jókora húsdarabokat húztak nyársra, és tettek parázs fölé. Pisztáciát kiengedték a kocsiból, de nyomatékosan felhívták rá a figyelmét, ha elszökik, eszük ágában sem lesz, hogy megkeressék, ha pedig fizikális, vagy akárcsak verbális tettlegességre vetemedik, nem kap vacsorát. A lány nem szólt semmit, csak a szeme villogott. Felkapta szoknyája alját, majd berohant a bokrok közé.
Nemsokára visszatért, immár jóval lassabban. Megmosta a kezét a patakban, és a tűz mellé ült. Elkérte a lovag tőrét, és térd felett lehasította szoknyájának alját. Visszasétált a bokrok közé, ahonnan egy marék zöld növénnyel tért vissza. Bedörzsölte vele a sülő húst. Hamarosan finom, fűszeres illat töltötte be a táborhelyet. Összeszaladt a nyál a szájukban. Kóstolás címszó alatt apró csíkokat vagdostak a húsokból, és mohón ették. Azaz Kóbor és Pisztácia tett így. A sárkány bekapott egy egész nyársat. Hümmögött, bólogatott, és messzire köpte a lecsupaszított botot.
Addig kóstolgattak, hogy mire a hús teljesen átsült, lassan el is fogyott. Megmosakodtak, jót kortyoltak a patakból, raktak a tűzre, mellé vackolódtak. A sárkány szélirányból, félkörben a tűzhely mellé gömbölyödött. A lány a szörny mellkasához simult, és szótlanul hallgatta a hatalmas szív dobbanásait. A legény a karmos mancs túloldalára került. Az izmos nyaknak támaszkodott, megcsodálta a szekrény méretű szájban villogó csonttőröket, és halk beszélgetésbe merült a bestiával. Szó esett kalandokról, sikerekről, kudarcokról, gyerekkori élményekről. A tűz parázzsá omlott, fénye elhalványodott. A levegő lehűlt, de a sárkány teste melegítette a két embert. Mindhárman elszenderedtek.
Reggel napsütés és madárdal ébresztette őket. Gyorsan megmosakodtak, a lány beült a hintóba, és indultak is tovább. Jókedvűen, gyorsan haladtak, folytatták a beszélgetést. Néhányszor megálltak a lány kedvéért, aki pár pillanatra beszaladt a sűrűbe, vagy mikor elhagyták az erdőt, lekuporodott a batár mögé, amíg a másik kettő elfordult. Hamarosan lakott vidékre értek. Délután egy fogadónál megálltak, hogy harapjanak valamit. Persze a sárkány nem tartott velük. Elrepült valamerre, ahol teheneket sejtett. Tovább indultak, és hamarosan csatlakozott hozzájuk a jóllakott szörnyeteg is. Estére egy legelőn vertek tábort, a gémeskút mellett. Csak kicsi tűzet raktak, amin megmelegíthették a fogadóból magukkal hozott ételt. Ismét jót beszélgettek. A lány most sem szólt, de élénken figyelt.
Olyan jó tempóban haladtak a hat lóval, hogy másnap délután megpillantották a várat, Pisztácia otthonát. Biztos ami biztos, elkerülendő a kellemetlen meglepetéseket, egy rövid pihenő végeztével Kóbor ismét beszegezte a batár ajtaját. Bentről mérges fújtatás és fojtott átkozódás hallatszott. A sárkánnyal megbeszélték a tervet, arra az esetre, ha nem sikerülne kijutnia a várból. Hogy az berepül érte, és kihozza. Szerencsére erre nem került sor, mert a batárral ahogy behajtott a felvonóhídon, tett egy kanyart a várudvaron, a bakról átugrott a saját lovára, elvágta az istrángot, és simán kilovagolt a várból.
A hintót még vitte egy darabig a lendület, majd a palota lépcsője előtt megállt. Bentről dörömbölés hallatszott, és olyasfajta dühös vércsevijjogás, amit ezek a falak jó egy éve már nem hallottak. A hang végigszállt az ódon falak között, és beszűrődött a nagyterembe is, ahol a király víg társaságban vacsoráját fogyasztotta. Meglepetésében visszaköpte a bort a serlegébe. Megigazította félrecsúszott koronáját, és csak annyit mondott: "Jaj ne!" Kisietett a teremből, le a lépcsőn, az asztaltársasággal a nyomában. Addigra a díszőrség, akik tényleg csak dísznek voltak, hisz beengedtek egy ismeretlen batárt, és kiengedték az ismeretlen lovagot, szóval a katonák kifeszegették a lezárt ajtót.
Pisztácia lépett elő a kocsiból, szoknyájának maradékát illedelmesen lesimítva. Egyenest az öreg király karjaiba sietett. "Atyám!", kiáltotta. "Jaj, anyám!", válaszolta a király. "Te jó ég!" és "Atya úristen!", visszhangozták a főurak. "Nem is olyan rossz", gondolta Pisztácia. "Hamarosan visszatér minden a régi kerékvágásba." "Nem is olyan rossz", gondolta Hortenziusz király. "Gyorsan férjhez adom, és nyugtom lesz megint." "Nem is olyan rossz", gondolták a főurak. "Bitang jól áll neki a miniszoknya."
A vártól pár mérföldnyire magányos lovas poroszkált. Egyszer csak hatalmas árnyék vetődött rá. Szörnyűséges sárkány landolt előtte az úton. A ló békésen megállt. Lovasa leugrott a nyeregből, és a szörnyeteghez szaladt. Összeölelkeztek, és boldogan kacagtak. A sárkány hozott egy hatalmas utazóládát is a karmai közt. Ez olyan nehéz volt, hogy a lovas nem is bírta volna el, ezért továbbra is ő cipelte magával, ahogy elindultak, a lenyugvó nap vöröslő korongja felé. A szél egy régi nóta foszlányait hozta felőlük, ahogy könnyű szívvel, mámoros örömmel daloltak, valami olyasmit, hogy:


Ősz van, irányt rozsdás levél röpte mutat.
Felkap, pörget, sodor a szél.
Erre már voltál, keress járatlan utat,
Menj messze, s üss tanyát, ha jön a tél!

Tavasszal indulsz, a keresztútig kutya kísér,
Erdő, mező illata, kalandok sora vár.
Boglyában hálsz, vagy ahol az éj utolér,
Patak parton, erdő mélyén, ha itt a nyár.

Nyugtod nincs sehol, a sóvárgás tova űz,
A kandalló nem csábít, csak a tábortűz.
Úton leszel majd, mikor utolér a halál.
Árok szélén lesz sírod, fejfádon ez áll:

         Voltam, mert lettem,
         Folyton csak mentem.
         Utamat jártam,
         Meg sosem álltam.

         Azt mondod szégyen,
         Semmit sem éltem.
         Én mégsem bánom,
         Mert ez csak álom.



VÉGE

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése