Oldalak

2010-10-07

Sárkányos mese - 1. rész

Ezt a mesét tesóm szokta mesélni a fiának. Egyszer elmondta nekem is. Én meg továbbmeséltem Fecónak. Furcsálltam a stílust, egyáltalán nem a gyerekek által ismert szókincsre épül. Némelyik gondolatának teljes megértése is túlnő egy gyermek világról való tájékozottságán. A mondanivaló... khm. Benedek Elek meséi sokkal épületesebbek. Ennek ellenére Fecó imádta. Vagy tán pont ezért. Mert ez nem olyan gügyögős, meg a cselekmény is eltér a szokványtól, és kicsit tiltott gyümölcs is, mert Kata háborgott miatta, hogy ezzel "mérgezem" a gyereket. (Persze ő is ottmaradt és végighallgatta.)
A sárkányok tojásból kelnek ki. Ezért eleinte elég kicsik. Az, amelyik ebben a történetben szerepel, sem volt nagyobb egy borjúnál, mikor meglátta a napvilágot. Ám fajtársaihoz hasonlóan ő is gyorsan növekedett. Ehhez rengeteget kellett ennie. A tojáshéj még szó szerint a fenekén volt, mikor elfogyasztott egy fél tehenet. Az anyja egy hétig táplálta, amíg akkorára nőtt, mint egy ló. Akkor magára hagyta, boldoguljon, ahogy tud.
Talán ez a rideg bánásmód teszi, hogy a sárkányoknak többnyire maguknak való, mogorva természete van. Lehet, a szűken mért anyai szeretetet próbálják meg kompenzálni kapzsiságukkal, amikor annyi rengeteg kincset halmoznak fel a fészkükben. Amire persze nem fáradtságos munkával, hanem rablással tesznek szert. Elképesztő, mi mindent képesek összeharácsolni. Egyszer, egy elhagyott sárkánytanyán, egy templomtorony komplett aranyozott tetejét is megtalálták, szélkakassal, toronyórával és annak a láncával együtt.
De térjünk vissza a "kicsike", magányos, alig egy hetes sárkányfiókához, aki akkora volt mint egy ló, kétszer olyan gyorsan futott, és háromszor annyit evett. Eleinte az erdőben bujkált, melynek mélyén a világra jött, és őzekkel, szarvasokkal táplálkozott. Kicsivel később, mikor elérte egy kövér orrszarvú méretét, kimerészkedett az erdőszéli legelőkre, és rákapott a tehénhúsra. A közeli falu bírója, egy csapat pálinkától felbátorodott legény élén, egyszer megpróbálta kaszákkal és vasvillákkal megölni. De ez többet nem fordult elő, mert ember ilyesmivel életében csak egyszer próbálkozhat.
A sárkány elég finnyás volt. Megkóstolta a bíró és a legények húsát, de az nem ízlett neki, ezért emberek helyett továbbra is csak tehenet szeretett volna enni. Ám a fenti eset után a környék rohamosan elnéptelenedett. Menekült mindenki, ahogy csak tudott. Szekérre pakolták az értékesebb holmikat, saroglya után kötötték a megmaradt teheneket, és igyekeztek mielőbb a lehető legnagyobb távolságot tudni maguk és rémületük oka között. Az erdő vadjai ugyanígy tettek. Mármint szekérre nem pakoltak semmit, viszont elvándoroltak soknapi járóföldre. A szépen cseperedő szörnyeteg, aki már akkora volt, mint egy elefánt, kénytelen lett volna nyulakra és macskákra fanyalodni, ha eddigre nem erősödik meg úgy a szárnya, hogy képes legyen repülni.
Eleinte csak a környéken szálldosott. A levegőből felfedezett pár családot, akik jószágaikkal együtt a mocsár mélyére rejtőztek előle. Békén hagyta őket. De csak miután felfalta a teheneiket és a kecskéiket. Idővel egyre jobban ment neki a repülés, távolabbi vidékekre is elkalandozott. Mivel a levegőben egy nap alatt jóval nagyobb távolságot tudott megtenni, mint az emberek szekéren, nem volt értelme menekülni előle. Az embereket nem bántotta, mint már említettem, nem ízlettek neki. Ráadásul kíváncsi volt, ezért nagy területeket bejárt, így ritkán vitt el két tehenet ugyanattól a gazdától. És kezdte elérni kifejlett méretét. Ha összegömbölyödve aludt, akkora volt, mint egy közepes méretű házikó. Mivel már nem volt növésben, az étvágya is jelentősen mérséklődött.
Az emberek megszokták a sárkány jelenlétét. Az asszonyok még ölbekapták a kicsiny gyermekeket és beszaladtak a házba, ha feltűnt az égen, de a férfiak csak beárnyékolták kezükkel a szemüket, bámultak utána, és találgatták merre megy, és mit fog csinálni. Még riogatták vele a szófogadatlan gyermekeket, hogy meglássák, elviszi őket a sárkány, ha nem javulnak meg, de leginkább úgy vették, mint egy természeti erőt. A villám vagy jégeső is okozott kárt, elpusztított egy-egy állatot, mégsem törődtek vele. A kárvallott hátratolta a kalapját, megvakarta a fejét, felmérte a veszteséget. Aztán köpött egy hegyeset, szentségelt egy kicsit, majd ment a dolgára.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tyúk IMÁDJA!!!!

AncsaT írta...

Szeretem az ilyen lelkes (és pozitív) kritikát. Motivál, hogy órák után, fáradtan is leüljek és folytatást írjak. :)

Megjegyzés küldése