10 év

Írtam egyet 5 éve is, gondoltam jöhet a 10 éves post. Meg persze küldött egy emlékeztető emailt a Google Calendar, mivel beállítottam, hogy 5 évente írjon rám. Évente felesleges volna, de ennyi idő elteltével már látszik a változás. Az életemben, meg a blogon is. Van, ami ugyanaz maradt: a párkapcsolatom, a munkahelyem, az eklektikus posztjaim, és van, ami változott: Fecó gyakorlatilag felnőtt, kissé visszafogottabb lettem és kevesebbet blogolok. Sokkal kevesebbet. 2009 március 7-én írtam az első blogbejegyzésemet. Az első öt évben átlagosan, évente 154 bejegyzést tettem közzé, vagyis 2-3 naponta postoltam. A második öt évben, már csak évente 29 bejegyzésem volt, átlagosan 12-13 naponta egy.

Azt hiszem, statisztikából ennyi bőven elég is. Az mondjuk némiképp árnyalja a képet, hogy a Facebook aktivitásom viszont megnőtt az utóbbi 5 évben. Oda persze nem ír az ember hosszabb szövegeket, csak max. 1-2 bekezdést. Viszont több a reakció. Igaz, sokszor az csak egy lájk, vagy max. egy mondat. A Facebook pörgősebb, de jóval felszínesebb. Amivel csak leképezi az uralkodó kulturális trendet. Bár az sem kizárt, hogy pont fordítva áll a helyzet, és nem annyira követi, mint inkább alakítja azt. Akárhogy is legyen, az irány nem tűnik jónak.

A múltkor elgondolkodtam rajta, hogy vajon tényleg ennyire rossz a helyzet, vagy csak a koromból és a nézőpontomból adódóan látom így? Hiszen már az ókori görögök is keseregtek a világ romlásán, az erkölcsök és a kultúra hanyatlásán, az ifjúság korcsosulásán, amiből a világ szomorú végét jövendölték. De távolabbról nézve csak annyi látszik, hogy különböző szellemi áramlatok kavarognak térben és időben. Mikor megjelenik valami új, a fiatalok üdvözlik a változást, az idősebbek meg háborognak miatta. De ami ma forradalmi újdonság, az holnapra általánosan elterjedt, megszokott lesz, holnaputánra meg lejárt lemez, elavult nézet, ami megérett rá, hogy lecserélje valami még újabb, és csak az egykori újító fiatalok, akik addigra már megöregedtek, siránkoznak a háttérbe szorulásán.

Lehet, hogy a blog mint műfaj öregedett ki, de valószínűbb, hogy csak én. Valamikor lelkesen írtam összevissza mindenféléről, ami éppen eszembe jutott. Mondjuk ez az összevisszaság azóta sem sokat változott, csak a lelkesedésem hagyott alább. És egy területet szándékosan hanyagolok. A politikát. Túlságosan megosztó. Viszont erős érzelmeket (indulatokat) kelt, és gondolatokat is szül, tehát kiváló téma (lenne). Szoktunk is beszélni ilyesmiről Katával, és mostanában már néha Fecó is bekapcsolódik. Idáig nem nagyon érdekelte a politika, de a haverok is beszélnek róla, és nem akar tájékozatlan lenni, meg különben is, ezek fontos dolgok, meg még érdekesek is. Ha kérdez, igyekszünk nem a nézeteinket hangoztatni, és kitérünk a miénkkel ellentétes álláspontokra is.

Fecó a múltkor olyan véleményt fogalmazott meg, ami eltért attól, amit mi gondoltunk. Egy darabig magyaráztuk neki, ő meg nekünk, hogy miért is van az így vagy úgy, aztán kölcsönösen legyintettünk, és mentünk a dolgunkra. Este Kata morgott, hogy ez a gyerek vajon honnan szedi ezeket a gondolatokat, és nem jobb volna-e, ha inkább a tanulással foglalkozna. Én csak annyit mondtam, hogy örüljünk neki, hogy egyáltalán van valami véleménye a kérdésről, mert így alapvetően két lehetőség van: Vagy Fecónak van igaza, és akkor lám, máris több esze van, mint kettőnknek együttvéve, vagy nincs igaza, de ez a kisebbik baj, idővel még változhat az álláspontja, viszont ha ennyi idősen el sem gondolkodna a világ dolgain, akkor valószínűleg később sem érdekelné semmi, ami túlmutat a közvetlen szükségletein.

Szóval valószínűleg csak annyi változott, hogy Kata és Fecó érettebb lett, és az engem foglalkoztató dolgokat már meg tudom velük is beszélni, így nem kell kipostolnom a blogra. Magyarul: családi körben is tudom osztani az észt, nem kell ezért a világhálóra mennem. De egyelőre még visz a lendület, és időnként jól is esik összeszedni, leírni a gondolataimat, így nem tervezem a blog bezárását. Mondjuk adok neki még öt évet, aztán majd meglátom.