Csendes eső szemerkélt

Reggel, mikor elmentem itthonról, csendes eső szemerkélt. Mint 21 évvel ezelőtt, amikor apa meghalt. Nem nyitottam ernyőt, hagytam, hogy az apró vízcseppek ráessenek a hajamra, arcomra. Azon gondolkodtam, összeállnak-e nagyobb cseppekké, és lecsorognak a nyakamba, vagy még előtte elpárolognak? Tesóm azt mesélte, ő nem gondolt semmire, vagy legalább is, nem emlékszik rá, csak az esőre, ahogy szitált, miközben ment a kórház felé. Valószínűleg már akkor sokkos állapotban volt, így nem rendítette meg apa holttestének a látványa. Az volt az első gondolata, amire emlékszik, hogy az a test, ott az ágyon, az nem apa. Az csak egy üres burok, amiből hiányzik a lényeg.

Sokat mesélt apáról, egészen különös, bensőséges dolgokat. Az a fura, hogy én soha nem találkoztam vele, mégis közelebbről ismerem, mint Fecó engem. Hiába élünk egy fedél alatt közel két évtizede, nem nyíltam meg neki igazán. Mondjuk az is igaz, tesóm és apa sem beszélgettek sokat az érzéseikről. Talán csak apa halálos ágyán, néhány alkalommal. Mégis mennyi mindent tudott róla, csak abból, amit látott, amit megfigyelt. Talán nekem sem kell elmondanom magamról feszélyező nyíltsággal mindent, Fecó anélkül is kitalálja, megérzi, következtet apró jelekből.

Apa falusi, paraszti környezetben nőtt fel, és csupa férfi között dolgozott, egy kemény, veszélyes, ultramacsó melóhelyen. Ennek ellenére rettentően romantikus alkat volt. Éjszakás műszakból, hajnalonta ha gyalog ment haza, virágot vitt a feleségének, valószínűleg a kerítésen benyúlva lopta valamelyik kertből. Hazaérve kávét főzött és reggelit csinált, mire felkel tesóm anyukája, aki korán, hajnalban járt dolgozni. Aztán lefeküdt, aludt egy kicsit, majd felkelt, megcsinálta tesóm reggelijét, tízóraiját, felébresztette, és elindította az iskolába. Aztán visszafeküdt aludni még egy kicsit, majd ismét felkelt, megcsinálta az ebédet, mire tesómék hazaértek.

Nyugdíjas korában sok rejtvényt fejtett, de olvasott is. Szerette a történelmi regényeket. Dumas, Druon, Walter Scott, Merle stb. De Harlekin füzeteket is olvasott. Júlia, Bianca, Tiffany, Romana. És Szívhang! Azt hittem, Tesóm csak ugrat. Így akar rávenni, hogy olvassak ilyeneket. A komolyzenével meg a festészettel bejött ez a trükk, de ezt nem akartam elhinni. Pedig igaz volt. Ha rákérdezett valaki apánál, akkor morgott, csupa nyálas történet, mondta, de legalább rövid, gyorsan a végére lehet érni. Ahhoz képest, hogy állítólag nem lelkesedett értük, ami a keze ügyébe került, mindet elolvasta. És az több mint száz füzetet jelent, némelyikben három történet is volt.

Én egy kezemen is meg tudom számolni, hány ilyet olvastam, de azért romantikus könyvből nálam is befigyelt pár. Nem mondom, hogy kitettem őket a polcra, vagy ajánlottam Fecónak, de talán egyszer végigböngészi majd a Goodreads listámat. És mesél rólam a gyerekének, unokájának, hogy mekkora kocka voltam, de azért a szívem mélyén rettentően romantikus alkat. Hogy mikor kicsi volt, énekeltem neki, esti mesét mondtam, elgyászoltam vele a döglött patkányt, verset írtam az anyjának, és évente egyszer, a halála évfordulóján, gyertyát gyújtottam az apámért, akivel sohasem találkoztam.