Feketehalál

Kimaradt pár nap. De becsszóra nem én voltam a bűnös. A számítógépemet utolérte a végzet. A feketehalál. Nem, ez nem a pestis, hanem ha van kékhalál, akkor ez a fekete volt. Az előbbinél ugye a windóz kidobja a védelmi hibát okozó utasítás címét egy kék képernyőre és nincs tovább. Utóbbinál meg a seképsehang. Csak a fekete képernyő, és a rigor mortisba fagyott ledek a billentyűzeten. Kontrolalatdel már csak annyit ér, mint a halott csókdosása.

Az első sokk után telefonáltam tesómnak. Elvitte a drágámat boncolásra. Megállapították, hogy az alaplapnak annyi. Tettek bele másikat, de azon már nincs AGP így a videokártyát is ki kellett operálni belőle, és egy PCIe-s tipussal pótolni. Mélyen kellett a zsebembe nyúlnom. Tesó mondta, hogy ez az én saram, nekem ment tönkre, nekem is kell álnom a javítást. Viszont ha a javított gépet elajándékozom Katának, akinek a Win98 már nagyon nyöszörög a múzeális gépén, szól a nyuszinak, hogy tojjon nekem egy MSI Wind D130-at.

Tiltakoztam, hogy nem kell nekem púderkompaktba épített babarózsaszín játéklaptop. De leintett bratyó, hogy ez nem netbuk, hanem nettop. Egy nagyobbacska lexikon méretű doboz, duplamagos atom procival, 2 giga memóriával. Ezért a monitort, billentyűzetet tartsam meg. Így már azért jobban hangzott. Most várom az új kispajtást és mondom a hagyományos áldást a testvéremre: "Isten tartsa... ezt a szokását!"

Ha lesz egy megbízható gépem, talán én is megbízhatóbban fogom írni ezt a blogot.