Jól megijedtem magamtól. Régebben már voltak indulatkezelési problémáim. Előfordult, hogy bevertem valakinek az orrát, összerugdaltam, miközben a földön feküdt, vagy a vécébe nyomtam a fejét. Az ilyesmi mindig úgy kezdődött, hogy ment fel bennem a pumpa, egyre nőtt bennem a feszültség, én meg próbáltam higgadt maradni, valami békés, szép dologra gondolni, mosolyogni, kedves lenni. Aztán egyszer csak elszakadt a cérna. Valaki barom volt, és figyelmen kívül hagyta a pillantásom, amiből az utolsó figyelmeztetést kellett volna kiolvasnia. De tesóm segített túljutni ezen. Megtanította, hogy az indulatokat nem elfojtani kell, hanem csatornázni. Ha jön az árvíz, nem elzárjuk az útját keresztben, mert csak felgyűlik, és ha ledönti a gátat, elsodor mindent, hanem elvezetjük, tározóba, meg a földekre, öntözni.
Kívülről nem látszik változás. Ha valaki felbosszant, továbbra is higgadtnak látszom, mosolygok. Belül viszont egész más zajlik. Nem csicsergő madarakra gondolok, meg röpdöső pillangókra. Lelki szemeim előtt kínhalált hal az illető. Peregnek az agyamban a képek, ahogy a lábánál fogva fellógatom, és motoros fűrésszel vagy sörétes puskával egyenként leválasztom a végtagjait. Esetleg tűzhangyákat eresztek rá, kénsavban lassan feloldom, parázson sütöm, áthajtok rajta úthengerrel, lovakkal tépetem szét, feltálalom ebédre egy óriáskígyónak, vagy lekötözöm a tévé elé, felpeckelem a szemhéját, és megállás nélkül ikszfaktort nézetek vele, hogy egy hét után visszatartja a lélegzetét amíg meg nem fullad.
Így befelé baromi agresszív vagyok, kifelé meg békésebb a legelésző báránynál. Lehiggadok, a lelkem rendben, és nem folyik vér. De most horrorba illő dolog történt. Az egész nagyon ártatlanul kezdődött. Kata panaszkodott, hogy megint egérszagot érez a konyhában, és csesztetett, hogy biztos én hoztam be a pincéből a krumplis zsákkal. (Véletlenül sem a dióval került be, mert azt ő hozta be.) Gondolatban benyomtam a fejét a sütőbe, néhányszor rácsaptam az ajtót, majd rányitottam a gázt. Aztán cérnával ráerősítettem egy darab diót egy hagyományos, fém egérfogóra, és betoltam a konyhaszekrény alá. Mielőtt elmentem lefeküdni, eszembe jutott, ránézek még. Nem volt benne egér, viszont le volt csapódva.
A dió benne volt, gondoltam magától elcsattant, mert különben kirágta volna belőle az egér. Előhúztam, hogy újra élesítsem. Ahogy jön kifelé, látom ám, hogy valami vörös csillog a fémen, és egy tócsa van alatta. Vér! De az egér sehol. Lámpával bevilágítok a konyhaszekrény alá, de sehol semmi. Ugyanakkor valami furcsa hangot hallok. Mintha valaki cuppogna, vagy csöpögne a víz. Fülelek, a hűtő mögül jön. Leolvasztja magát és csöpög? Bevilágítok a háta mögé, valami van a sarokban. Kijjebb húzom, még mindig ott van, meg se mozdul. Kirángatom a kétszáz literes állat kombihűtőt, bemászok mögé egy újsággal és egy darab tűzifahasábbal.
Nagyon egérnek néz ki ez az izé, de meg se mozdul. Viszont ha döglött, akkor mi ad ilyen hangot? Az újsággal óvatosan megpiszkálom. Erre elindul! Bzmeg, nem ám szalad, hanem mintha a Stefánián korzózna, komótosan sétálni kezd! Egy pillanat alatt mindenféle átfutott az agyamon. Kata, ahogy óbégat, hogy már megint beengedtem az egeret. A konyhaszekrény aljában a kaja, amit megrág, és ki kell dobni. Az egérszar az edények közt, amit ki kell takarítani, és az összes lábast, fazekat, fedőt, francos kis biszbaszt el kell mosogatni. És odavágtam a fahasábbal.
Közben meglöktem a konyhaszekrényt, leesett egy kis bébitápszeres üveg, eperlekvár volt benne, amit Kata rakott el, de már megettük, csak el volt mosogatva. Hangos csörömpöléssel pattogott, gurult ide-oda. Fent nyílt az ajtó, Kata lecsattogott a lépcsőn, nézte az elhúzott hűtőt, nézte, ahogy ott kuporgok a földön odahajolt fölém és velem együtt bámulta az egeret. Az elnyúlva hevert, mozdulatlanul, a két nagy metszőfoga kimeredt a kicsi szájából. Jaj, szegényke, mondta Kata, és nem néztem rá, nem akartam az iszonyatot látni a szemében, hogy milyen egy véreskezű mészáros vagyok.
A kezemben remegni kezdett a fahasáb, meg se próbáltam felállni. Mert vagy nem tart meg a lábam, vagy ha igen, Katát is fejbe vágom a fával. Ha az egér elszaladt volna, akkor milyen béna vagyok, még egy nyomorult egeret se tudok elintézni. Így meg szegény egér. És akkor már én is sajnáltam. Az egeret, meg magamat is. Meg szégyenkeztem. Mert nem azért csaptam agyon, hogy semmi keresnivalója a konyhánkban, hanem mert mérges lettem. Dühömben megöltem.
Az én példaképem Dexter Morgan. Aki képes kezelni a gyilkos indulatait, féken tartja a tébolyát, és nem bánt ártatlanokat, nem cselekszik indulatból. Hideg fejjel ellenőrzi, tényleg rászolgált-e az illető, majd becserkészi, és profi módon elintézi. Kellemest a hasznossal. Hát, én nem valami profi módon jártam el. "Ó, mily hebehurgya, véres munka ez!" És tesóm se volt valami megértő. Csak annyit mondott, téves kép élt bennem magamról, a felismerés sokkolt, nem az egér halála, és hogy mennyire hasonlít egymásra a két szó, amit nem szeretek hallani: butch és butcher. (Buccs és mészáros.)
16 megjegyzés:
basszus, de szép leírás volt ez.
Panka
Szép???
Azt akartam megmutatni, milyen elkeseredett vagyok, mert a békés(nek gondolt) lelkemben szörnyű dolgok lappanganak, rettenetes indulatok rettenetes tettekre tesznek képessé, iszonyodik tőlem a kedvesem is, nem tudok a tükörbe nézni, megijedtem magamtól, a tesóm szerint ez persze normális, csak el kéne fogadnom, hogy a tasmán ördög hozzám képest meditáló buddhista szerzetes.
Ha ez szerinted szép, majdnem olyan beteg vagy mint én. :)
Várjálvárjál .. én egyszer már elcsodálkoztam magam, hogy egy szemétládát, aki csúnyán átvert (ok, hülye is voltam, de mégis, vagy talán ez dúlt fel, sokkal jobban) fél éjszaka nagy élvezettel képzeltem el tehetetlen dühömben,
ahogy ő falnak szorult háttal mered rám, miközben egy méretes szakácskést döfök a hasába, és akkurátusan meghúzom fölfelé, aztán oldalra is - inverz harakiri - és lassan, tagoltan a képébe sziszegem, soha többé ne tegyél ilyet senkivel, te mocsadék...
Mondjuk, működött, mert egy idő után alaposan kivéreztetve szemétdombra került az az érzés.
De, szép volt a leírásodban a kint-bent, az animális gyilkos indulatot borongva-borzongva szemlélő lélek.
A.
Csatlakozom az előttem szólóhoz. A tesóddal is maximálisan egyetértek.
Nagyon szeretem a blogodat, szeretem ahogy írsz, szeretem a változatos témáidat. Egy valami viszont nem tetszett benne - nevezetesen, ha a mindennapjaidról írsz, Kata rendszeresen csinál olyasmit, ami nem helyes, Te viszont mindig példa mutatóan viselkedsz. Számomra az ilyen felosztás egy idő után fárasztó, és gyanús is. Nincs egyetlen ember sem, akiben ne bujkálnának gyilkos indulatok. Nincs senki, aki ezeket mindig féken tudná tartani. Ha valaki ezt állítja magáról az hazudik. A rendes ember attól rendes, hogy ettől nem érzi jól magát, ezen változtatni akar.
Tudod, kinek tiszta a lelkiismerete? Aki nem használja.
Egyik nagy kedvenc:
Weöres Sándor: A vágyak idomítása
Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt.
De kívánságaid rabja se legyél.
Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves,
mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.
Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak.
Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak.
Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz
és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.
Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely
szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba;
ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat.
Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj
önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted;
gondozd, mert könnyen szelídül és derék háziállat lesz belőle.
Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek.
Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.
nem úgy szép, hogy szép, hanem, hogy érzékletes volt. amikor olvastam, nagyjából mintha ott lettem volna. erre irányult csak :)
Panka
Idézetek egy másik nagy kedvencből - Mikhail Naimy: Mirdad könyve:
Meg kell tudnotok, hogyan vált az ember özönvízzé saját maga számára.
Amikor a szent Egyetemes Akarat Ádámot kettéosztotta, hogy megismerhesse és
megvalósíthassa az Eggyel való egységét, akkor férfivá és nővé lett - egy hímnemű Ádámmá
és egy nőnemű Ádámmá. Ekkor elárasztották őt a vágyak, amelyek a kettősség gyermekei -
olyan sok és sokféle színben tündöklő, olyan terjedelmes, olyan kicsapongó és gyorsan
burjánzó vágy árasztotta el az embert, hogy hajótörötté lett saját vágyai tengerén. Alig emeli
őt e tenger egyik hulláma szédítő magasságokba, egy másik a feneketlen mélységekbe taszítja.
Ez azért van így, mert az emberek vágyai párosával járnak, mint ahogy az ember maga is
páros. Az ellentétek a valóságban kiegészítik ugyan egymást, a tudatlan számára azonban ezek
egymásba kapaszkodnak, egymást ütik vágják, és egy pillanatra sem hajlandók egymással
fegyverszünetet kötni.
Ezzel az özönvízzel kell az embernek szembenéznie óráról órára, napról napra, egész
hosszú, fáradságos, kettős élete során.
Ez az az özönvíz, amelynek hatalmas forrásai a szívetekből erednek, és amelynek
áramlata magával sodor benneteket.
az egyensúly véglelegsen csak akkor fog helyreállni, ha az ember megtanulja,
hogyan tudja összegyúrni valamennyi vágyát a szeretet dagasztóteknőjében, hogy aztán majd
megsüsse belőle a szent belátás kenyerét.
Égessétek el a szenvedélyt, máskülönbn az fog elégetni titeket.
Ne nézzetek bele a szenvedély szájába, hogy megállapítsátok, agyarai vannek-e, vagy
mézzel borított állkapcsai. A méh, amikor begyűjti a virágok nektárjait, begyűjti azzal együtt a
mérgüket is.
Ne kutassátok a szenvedély arcát, hogy lássátok rokonszenves vagy ellenszenves-e.
Ne rostáljátok a szenvedélyeiteket, elkülönítve a jókat a rosszaktól, mert ez mind
időpocsékolás. Mert a jó nem létezhet rossz nélkül, a rossz pedig nem gyökrezhet másban,
mint a jóban.
Egyazon fa jó és gonosz tudásnak fája. Egy a gyümölcse is. Nem ízlelheted meg a jót
anélkül, hogy ugyanakkor meg ne ízlelnéd a gonoszat is.
Ilyen a kettősség természete, ti szegény tévelygők. Ne legyetek olyan önteltek és
makacsok, hogy megpróbáljatok ezen változtatni. Ne legyetek olyan ostobák, hogy
megpróbáljátok kétfelé hasítani, hogy megtarthassátok azt a részt, amelyikat szeretitek, a
másikat pedig eldobhassátok.
A kettősség világának mesterei akartok lenni? Akkor bánjatok vele úgy, mintha nem
volna sem jó, sem pedig rossz.
Meg akartok szabadulni a kettősség karmaiból? Akkor tépjétek ki a fáját - a jó és a
gonosz tudásának a fáját - gyökerestől a szívetekből. Igen, tépjétek ki a gyökerét és ágait,
hogy az Isteni élet magja, a szent belátás magja, ami túl van minden rosszon és jón,
kicsírázhasson, és annak helyén növekedésnek indulhasson.
Nem az "amit", hanem az "ahogyan", így már értem. :)
Szabi, igazad van neked is, meg Weöres Sándornak is. (Meg még tesómnak is, de az tautológia, neki mindig igaza van.)
Ha az itthoni dolgokról egyoldalúan írok, annak az az oka, hogy szelektálok. Ha én vagyok segg, Kata meg normális, annak nincs hírértéke (számomra), olyan ez, mint amikor a kutya harapja a postást, vagy fordítva. Ha én vagyok a tuskó, nem biztos, hogy el akarok dicsekedni vele, ha meg igazságtalanság ért, hát panaszkodok róla. Nektek most tetszettek "Ancsa dühödt démonai", miközben én csak el akartam panaszolni, hogy ha életben hagyom az egeret, pancser vagyok, aki képtelen megoldani ezt a helyzetet, ha meg kinyírom, akkor Dr. Mengele hozzám képest Teréz Anya.
Azt hiszem, a fantáziák önmagukban nem lehetnek se rosszak, se jók. A bűn ott kezdődik, hogy mely fantáziáinkat kívánjuk valóra váltani, és melyek azok, melyekről tudjuk, hogy azoknak a fantázia birodalmában a helyük. Az sem gyilkos, aki krimit olvas (vagy ír).
Ugyanonnan:
Hogyan akartok tiszta vizet meríteni olyan kútból, amibe szüntelenül mindenféle
szemetet és sarat öntötök? Hogyan lehetne tiszta és csendes a tó vize, ha csak minduntalan
felkavarjátok?
Ne tervezzetek a nyugalom reményében egy zűrzavaros világban, nehogy a zűrzavar
terveinek legyetek kivitelezői.
Ne tervezzetek a szeretet reményében egy gyűlölködő világban, nehogy a gyűlölet
tervének legyetek munkálói
Ne tervezzetek az élet reményében egy haldokló világban, nehogy a halál tervének
legyetek kivitelezői. A világ csak olyan pénzzel fizethet nektek, amilyen pénze van - és ennek a
pénznek két oldala van.
Hanem építsétek terveiteket a ti végtelen, isteni Énetekre, amely oly gazdag a békés
belátásban.
Ez tök jó. Kahlil Gibran prófétájára emlékeztet. Keresni fogom. (Nincs neked elektronikusban?)
Update: Kerestem, megtaláltam, letöltöttem. :)
Bocs, lemaradtam a válasszal, de én is tök egyszerűen találtam meg. Csúcs ez a könyv - sosem telek be vele.
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=SY4_HO1pNyA
Egy másik kedvencből:
- Nem borzadjon meg attól, amit most mondok: Nem szeretném, ha a gonosztettem meg nem történ volna. Az éppoly közel áll hozzám és éppoly kedves nekem, és éppoly távol áll és éppoly közömbös számomra, mint azok a kévék, amelyeket Hansine földjén kötöztem, vagy, mint egy békétlen gyerek az iskola játszóterén. A kicsinyeket szeretetből segítettem. Az irántuk való szeretetből ütöttem rettenetesen a nagyokat. Szerettem és öltem. Ahol van ilyen fajta szeretet, ott van gyűlölet is. Ameddig van mennyország, addig van pokol is. Nem kívánom, hogy a gonosztettem meg nem történtté legyen. Anélkül sohasem szabadultam volna meg, sohasem tudtam volna a legjobb cselekedetemet is értéktelennek tekinteni.
A 'jelölt' hitetlenül nézett rá:
-Hát nem teszi?
-Nem. És azt hiszem, hogy így néz az Isten a mennyországára és a poklára, és ezt mondja: Sem ez sem az nem Én vagyok. - De mindkettő annak a jele, hogy Isten van.
J. Anker Larsen - A bölcsek köve
Szép, skandináv életkép.
Vadállatok vagyunk, csak szépek. És gondolkodunk.
T.
Nekem is tetszik a leírásod. :-)
Egyszer elromlott a videónk. Nem először, tehát földhöz vágtam. Nejem hüledezve nézett, aztán nekiállt összeszedni, kidobni. Mondtam neki, hogy a törmelék mehet, de a nagy darab maradjon, tegyük el. Ha veszünk újat, és meghibásodik, akkor is ezt fogom földhöz vágni, mert ezért már nem kár.
Lányom front érzékeny, sokszor van rohama. Olyankor ordít, mint a fába szorult féreg. Ordít nappal, éjjel, és nem létezik gyógyszer, ami hatna. Amikor az ember amúgy is dühös, hajlamot érez a kiborulásra, rosszabb esetben a fenyítésre. Sokszor töprengtem a megoldáson, elvégre ő nem tehet a betegségéről, nem tehet a frontról, és az én idegállapotomról sem. Egyszer etetési időben tört rá a roham, az ordítás, de előtte képembe fröcskölte a kaját. Amúgy sem volt jó kedvem, és akkor azt hittem szétrobbanok a dühtől. Legszívesebben őt is földhöz vágtam volna, de gyereket nem lehet. Meg pusziltam. Egyszer, kétszer, ötször, tízszer. Már a hatodik környékén kezdett elszállni a dühöm, a tízedikre semmi nem maradt belőle. Azóta vagyok azon az elven, hogy a feszültséget nem levezetni kell, hanem oldani. Ha úgy érzem, kezd felgyüremleni bennem a düh, ott hagyom, és más elfoglaltságok keresek, olyant, ami leköt. Kivéve persze a lányom, mert őt puszilgatom. :-)
Martes
Megjegyzés küldése