A döglött tigris

Leadtam, kérem szépen. Az utolsó nap már a sírás kerülgetett, megesett, hogy Fecó bejött a kopogásra, és azt látta, hogy a fejemet verem az íróasztal lapjába kínomban. Borzalmas volt. Ha csak szimplán pocsék a fordítás, azzal megküzdök, némi szentségelés közepette magyarítom a magyar szöveget. Mondjuk most ebből a szempontból is kihívás volt a munka, de itt az eredetivel is iszonyatos gondok voltak. Talán nem véletlen, hogy a könyvet rendre visszadobálták a kiadók. Először magánkiadásban jelent meg, e-book formában. Ami ugye nem kíván túl nagy befektetést. Érthetetlen módon az olvasók egy részének bejött, még valami toplistára is felkerült. Persze nem olyan nagy a titok, ha megtaláljuk a megfelelő célközönséget, jó marketinggel akármit el lehet adni.

Azóta meg már kijött papíron is, a negyedik folytatás készül, és forgatják belőle a filmet. Megjegyzem, szerintem azon ritka eset lesz, amikor a film jobb lesz a könyvnél. Biztos, mivel rosszabbat nem lehet belőle csinálni. Ha kimarad belőle a rengeteg rinyálás, és töménytelen feleslegesen szájba...rágott részletet nem kell elolvasni, hanem látszik a képen, az máris sokat javít az elviselhetőségen. Igaz, nem ártana átírni a cselekményt sem, és kidolgozni a karaktereket, meg helyretenni a kulturális vonatkozásokat. (Megdöbbenve olvastam, hogy volt indiaszakértő, aki átnézte a szöveget. Ennek ellenére a szentéletű szanjászi vígan főzte az állati húst vacsira, vállán átvetve a szoknyaként viselendő ruhadarabot.) Filmtrükkel meg minden megoldható. Felvonóhidat is lehet csinálni kőből. Csak szürkére festett hungarocell darabokat kell ragasztgatni a fára.

Többször is elővettem a kardomat.Felmerült a lehetőség, hogy beledőljek, de inkább kimentem a kertbe, néhány formagyakorlatot adtam elő, pár gyomot lenyakaztam, persze lehet, hogy Kata direkt tenyészti őket valami gyógyászati célból, de ezt a mi kertünkben lehetetlen eldönteni. A vendégeknek azt mondom, hogy vadrezervátumot hoztunk létre, és fészkel nálunk több védett madárfaj is, és idegeneket nem engedünk be, mert attól tartunk, ha kiderül, természetvédelmi területté nyilvánítanak minket. De tényleg. Harkályunk van, cinege, meg varjú, és vad macska is, ha a szomszédból átjön. Olyan vad, hogy a múltkor fújt rám.

Hogy ne tébolyodjak meg, azzal nyugtattam magam, hogy komoly hozadéka is lehet a kínszenvedésemnek. Például írhatnék egy stíluskalauzt kezdő íróknak. Azt ugyan nem tudom majd megmondani, hogy milyen a jó stílus, de talán nem is lehet, mert ugye az leginkább eredeti, egyéni, így nincsenek rá egyetemes szabályok. Viszont kimeríthetetlen tárházával fogok rendelkezni a pocsék stílusnak. Ez a rohadék tigris egy állatorvosi ló! Amit el lehet cseszni, az mind előfordul benne. Már az is nagy segítség lehet önjelölt íróknak, ha elolvashatják, hogyan ne írjanak. Amennyiben a tipikus, amatőr és szánalmas hibákat nem köveik el, akkor még nem garantált, hogy zseniális stílusuk lesz, de ha már egy olyan jó közepesen tisztességes írásművet összeraknak, az is több a semminél.

Az lenne az alapgondolat, hogy a legnagyobb bűn, ami az írás során elkövethető, a jusztifikálhatatlan redundancia. Ez ugye csodásan tudományosul hangzik, és le is szabad írni, ellentétben a felesleges szófosás fordulattal. Ebből aztán szépen le lehet vezetni mindent. A dagályos stílust, mikor felesleges részletek mocsarába fojtjuk a cselekményt. Az erőltetett, körülményes fogalmazást, mikor öt szóval, pontatlanul írunk körül valamit, amire létezik egyszavas, találó kifejezés. A szájbarágást a felvillantás helyett, mikor jelzőkkel akarunk bemutatni valakit a tettei helyett, vagy határozószókkal bástyázunk körbe egy cselekvést, ahelyett, hogy egy odaillő mozzanatos, hangulatfestő igét használnánk, vagy a következő mondatban megmutatnánk a végeredményt.

Persze a redundancia önmagában nem az ördögtől való, indokolt esetben (aláhúzom, indokolt esetben), megengedhető, sőt művészi stíluseszköz lehet, például a fokozásnál, adott dolog mértékének kiemelésére lehet halmozni egyes mondatrészeket. De ez fűszer, óvatosan illik adagolni, csipetnyi adagokban, nem talicskaszám. Szóval egy-egy ilyen fogalom köré fel lehetne építeni egy fejezetet, példákat hozni, negatívat és pozitívat. (Fontos módszertani ökölszabály, hogy nem lehet a rossz megoldás az, ami utoljára a tanuló szeme elé kerül, nehogy az vésődjön be. Ha felkerül a táblára, mielőbb le kell törölni, és addig is nagy betűkkel mellé kell írni, hogy ROSSZ!, nehogy lemásolják a füzetbe, aztán arra hivatkozzanak, hogy az órán látták tőlünk.)