Önmegtartóztatás

Nem nagyon postolok az utóbbi időben. Pedig többször elkapott a harci hevület, belekezdtem az írásba, eljutottam két-három bekezdésig, de aztán lebeszéltem magam róla. Alapos megfontolás után mindig tartottam magam ahhoz az érett döntéshez, hogy hanyagolom a politikai témát. Persze, könnyű nekem, mert régebben az ilyesfajta indulatokat azért blogoltam ki magamból, hogy ne itthon vitatkozzunk róla, mostanában viszont egy véleményen vagyunk Katával, tehát kitárgyaljuk a dolgokat, így amit nem írok le, azt elmondhatom neki. Két évtized sem kellett hozzá, és legalább már abban egyetértünk, hogy négy évente egyszer hová húzzuk az ikszet.

A Virtuózok mellett sikerült teljességgel kihagynom a magyarországi Dal 2018-at és a lisszaboni Eurovíziós Dalfesztivált is, egyetlen számot sem láttam vagy hallottam. Pár epizód után sikerrel leakadtam a Dan Simmons könyvéből készült Terror c. filmsorozatról is, és A tanár című opuszból egyetlen részt sem láttam, pedig a kolléganők hétfőnként másról se nagyon beszéltek. Szerencsére már megszokták, hogy ufó vagyok, és meg se próbálnak bevonni a vitába, hogy a jólfésült-szemüveges vagy a borostás-kócos fickó jobb-e (a katedrán természetesen, nem az ágyban), és hogy pedagógiailag az egész mennyire megalapozott. Ja, és a mindfulnessről sem sok lövésem van. Bár ez utóbbi még változhat, az idei év agyonhájpolt dolgai közül még ez tűnik valamennyire érdekesnek.

Nem eszem Kata anyukájának a főztjét. Megsértődtem a mamára, és most nagyon kedves vagyok vele a telefonban, ha elmegyünk, mosolygok meg minden, de nem kérek semmit. És ha menetrend szerint, hetente kétszer hoz valamit Kata éthordóban, abból sem eszek. Fecó is csak keveset, és nem is mindenből, Kata meg ugye már evett belőle a mamánál, így többnyire pakolgatjuk a hűtőben 2-3 napig, aztán megy a szemétbe. A lelkemnek is könnyebb így, meg a gyomromnak is, mert a mama hagyományos konyhát visz, ami többnyire finom, de soha sem egészséges ételeket eredményez.

Katával már nem vagyunk szinkronban, ami nálam 28 nap, az nála mostanában 26 és 23 közt változik. A hormonjaink nem egy időben tetőznek, így kicsit alább hagyott a szenvedély. Kata könyvelést vezet az életünk romantikus oldaláról, ő pontos számokkal is tudna szolgálni (inkább nem kérdeztem meg róla), de saccra úgy 20-25%-kal csökkent az utóbbi 4-5 hónapban a pajzánkodással végződő összebújásaink száma. Nem egy katasztrófa, és nem is panaszképp említem, és igazából nem is illik ebbe a posztba, mert nem szándékos önmegtartóztatásról van szó, csak így alakul.

Valószínűleg az aszinkron hormonháztartás miatt, de a veszekedéseink száma is drasztikusan csökkent. Vagyis pontosabb lenne úgy fogalmaznom, hogy nullára redukálódott. Nézeteltérések előfordulnak, és idén már kétszer a hangunkat is felemeltük, de olyan ajtócsapkodós, egész nap hozzádnemszólós összeveszés már jó fél éve nem fordult elő. (Gyorsan le is kopogom.) Ez se igazán önmegtartóztatás, mert ezt hiába határozzuk el, az nem segít, csak mintha több lenne bennünk a türelem és a harmónia.

Például Kata hazahoz hat kiló epret, a kolléganőjétől kapta, akinek kertje van. Világos, hogy ennyi epret nem eszünk meg nyersen, csináljunk belőle lekvárt. A pincében fél óráig válogatja a befőttesüvegeket, hogy minél kisebbeket találjon, mert akkor több üveggel lesz. Nem szólok semmit. Csumázzuk le az epret, és persze nem jól csinálom, mert én lecsavarom, mikor azt ki kéne csípni körömmel. Csak annyit mond, hogy hagyjam, menjek be, majd szól, ha kell segítsek. Egy óra múlva hív, hogy nagyon híg a lekvár, már 10 perce kavargatja, de nem akar sűrűsödni. Szerintem a lekvárt órákon át szokták főzni, de nem mondom. Vagy raknak bele pektint, amit persze nem hozott, és különben is az nem bio. Ezt sem említem.

Előveszem az útifűmaghéjat, amit béltisztítás céljából szoktam fogyasztani. Teszek belőle egy evőkanállal. Még mindig híg, teszek még eggyel. Két perc múlva kezd sűrűsödni. Mit sűrűsödni, nyúlós ragaccsá változni. Kata megemeli a fakanalat, és úgy lóg róla a vörös nyálka, mint az ártó szellemek után maradó ektoplazma valami paranormális horrorban. Bocs, kicsit dinótakony lett, mondom. Kata fintorogva kavargatja, de közben vigyorog. És amikor Fecó bejön és elkerekedett szemmel nézi, mit csurgatunk, lógatunk az üvegekbe, azt mondja neki, zombiagyvelőt palackozunk halloweenre. Aztán mikor a dunsztban pihen az összes üveg, csak annyit jegyez meg, az íze így is jó lesz, a vendégeknek meg legfeljebb nem adunk belőle.