Szakállszárító

Rendet raktam a könyvespolcokon, leszedtem egy rakás könyvet, amitől meg akarok szabadulni, eligazítottam a sorok tetejére elfektetve bedugdosottakat, és feltettem a polcra, ami eddig a földön, tornyokban állt. Közben persze belelapoztam némelyikbe. Az egyik Juhász Gyula füveskönyve, a Szakállszárító volt. (A tiszántúli népnyelvben szakállszárítónak a ház előtt lévő kispadot hívták, ahová az öregek pihenni, pipázgatni, elmélkedni ültek ki.) Az 1925-ben újrainduló Délmagyarország napilapban Juhász Gyulának állandó rovata volt, ahová 1929-ig írt aforizmákat, rövidebb cikkeket, amiket "két vers között vetett papírra". A könyv ezekből válogat. Belelapoztam, és ez volt az első, amin megakadt a szemem: A szavak értéke is nagyon devalválódott. Liberalizmus, demokrácia, hol van ma a régi ércfedezetük? Úgy tűnik, a technikai fejlődés szédítő tempójával ellentétben az emberek nem nagyon változnak.

Változóban lévő környezetben változatlannak maradni az alkalmazkodóképesség hiányára utal, ami elvileg a túlélés ellen hat. Valamiért mégsem halnak ki a régebben talán működőképes, de a mai világot biztosan rosszabbá s nem jobbá tévő gondolatok, eszmék, valamiért újratermelődnek azokkal az emberekkel együtt, akik ezeket terjesztik, és talán hiszik is. Amiről az Albert Einsteinnek tulajdonított idézet jut eszembe: A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos. Volt, aki vette a fáradságot, és nyomozott az idézet eredete után. Egy pszichiáter, Frederick S. Perls írta 1942-ben megjelent "Ego, Hunger, and Aggression" című könyvében: ... egy nagy csillagász azt mondta: „Tudomásunk szerint két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség.” Ma már tudjuk, hogy az állítása nem teljesen helytálló. Einstein bebizonyította, hogy a világegyetem véges. Vagyis az emberi hülyeségről egy pszichiáter beszél, aki szakmájából adódóan szakértőnek számít a témában, bár állítását nem meri saját véleményeként megfogalmazni, azt egy meg nem nevezett "nagy csillagász" szájába adja, aki nyilvánvalóan nem lehet Einstein, hisz ő az aki az idézetben az állítás első felét cáfolja.

De az emberi hülyeség végtelenségének gondolata már korábban is felmerült. Egy francia lexikonban a Hülyeség címszó alatt szerepel az alábbi, Alexandre Dumas-nak tulajdonított idézet: Az egyik legelkeserítőbb dolognak azt tartom, hogy az emberi zsenialitásnak megvannak a maga korlátai, miközben az emberi ostobaság határtalan. Az egész meglehetősen hasonlít a népköltészet működésére, vagy ahogy a mémek születnek. Egy általános érvényű gondolat újra és újra megfogalmazásra kerül, az adott kor és közeg viszonyainak megfelelő formában. Talán már egyiptomi falfeliratokon is szerepeltek efféle gondolatok, és ha valaha találkozunk más, ténylegesen intelligens létformákkal, ők is valami hasonlót fognak mondani rólunk.

Az emberi agy, alapvetően arra szolgál, hogy a túlélést segítse. Vagyis a logikus gondolkodás a normál működési módja kell legyen. Tehát ha valaki ép (sérülésmentes) elmével nyilvánvaló ostobaságokat gondol, annak nem hiányzik valami a fejéből, hanem valami felesleges van benne. Ezért tapasztalhatjuk meg, hogy sokszor elszigetelten élő, egyszerű, iskolázatlan emberek józanabbul képesek gondolkodni, mint akik válogatás nélkül, túl sok információt szívnak magukba. Utóbbiak számára az emberi ostobaságról szóló fenti idézetek azt jelentik, hogy: Itt mindenki totál hülye, csak én vagyok zseniális. Vagy ahogy Hofi Géza fogalmazta meg: A világon az emberi ész van a legjobban szétosztva. Mindenki meg van győződve róla, hogy neki egy kicsivel több jutott.

Nem meglepő módon ennek a gondolatnak is vannak korábbi forrásai. René Descartes így kezdi az Értekezés a módszerről c. művét: Nincsen semmi, ami igazságosabban van elosztva az emberek között, mint a józan ész; mert mindenki azt hiszi, jutott neki belőle; Majd így folytatja: ... az igazságnak a tévedéstől való megkülönböztetésének képessége, egyenlő mértékben van meg minden emberben; hogy tehát véleményeink nem azért különböznek, mert egyikünk okosabb a másiknál, hanem mert különböző utakon jár az eszünk, s nem ugyanazt a dolgot nézi. 

Ilyeneken gondolkodtam, mikor hallottam a rádióban, hogy Niedermüller Péter rémisztő képződményként utalt a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakra, majd kiterjesztette ezt a nőkre is. Talán érezte, hogy a nőket kihagyva kirekesztő és előítéletes módon megkülönböztető lenne az állítása. Aztán persze az egyik oldal a szavakon kezd lovagolni, bizonyítva a nyilvánvalót, a másik irányból meg kötik az ebet a karóhoz. De a szavak mögé nézve, a sorok közt olvasva, teljességgel érthető az egész. Nem arról van szó, hogy az inkvizíciótól a Ku-Klux-Klanig a rasszizmus legtöbb megnyilvánulása keresztény, fehér, heteroszexuális férfiakhoz (és nőkhöz) köthető, és ezért a keresztény, fehér, heteroszexuális férfiakkal (és nőkkel) valami alapvető baj lenne. Hisz ilyen alapon az utóbbi évtizedek terrorcselekményeinek többségét is barna bőrű, arab származású, muszlim férfiak követték el, tehát akkor fenti, általánosító gondolatmenet alapján a barna bőrű, arab származású, muszlim férfiakat egyöntetűen terroristáknak kéne tartanunk.

Niedermüller Péter valójában a jobboldali kereszténydemokratákra gondolt, sőt specifikusan a fidesz tagjaira, vagy még inkább azt akarta volna mondani, hogy O1G, csak ezt ugye így egyenesben, élőben nem illik. Mostanára meg már annyira eszkalálódott az ügy, hogy már nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy bocsi, jogos indulatomban annyira elöntötte a sz*r az agyamat, hogy hülyeséget beszéltem, természetesen általánosságban semmi bajom a fehérekkel, keresztényekkel, heterókkal, sőt az ezen tulajdonsághalmazok metszetébe tartozókkal sem, igazából csak a fideszt utálom. Amit egyébként mindenki megértene, balról is meg jobbról is.

Nem. Ehelyett inkább tüntetést kell szervezni, jelszavakat harsogni a keresztényellenes kirekesztés ellen tiltakozva, cikkekben kell értelmezgetni pro és kontra az elhangzottakat, muszáj mindenkinek nyilatkozni valamit, de ha fognánk egy tollat a kezünkbe, és kihúzogatnánk a szövegekből a lózungokat, nyilvánvaló túlzásokat, a témához nem is tartozó értelmetlenségeket, és csak azt hagynánk meg, amit a megszólalók valóban mondanak, valóban akarnak, akkor meglepően tiszta lenne az üzenet. Ami így hangzik: Monnyonle!!! Niedermüller Péter mondjon le, az egész ellenzék mondjon le! A másik oldalról meg: Mondjatok le ti! A kormány, és főként Orbán Viktor mondjon le! És persze mindkét oldal szerint, aki más véleményen van mint ő, az fogja be a száját, mert amit mond az hülyeség, ilyet kimondani, leírni is bűn, gonoszság, trágárság, becstelenség, jog- és igazság-, ember-, emberiség- és emberiesség ellen való. És itt értünk vissza az írásom elejéhez.

Van az a (többek között Voltaire-nek, Jeffersonnak is tulajdonított) mondás, mi szerint: Nem értek egyet önnel, de az életemet adnám érte, hogy elmondhassa a véleményét. Ez a liberalizmus, de akár a demokrácia egyik jelmondata is lehetne. Ehhez képest látjuk, hogy mi megy. Nyilvánvaló módon a liberálisoknak liberálisabbnak, a demokratáknak demokratikusabbnak kéne lennie, a polgári oldalnak meg több polgári erényre, józanságra, mértékletességre lenne szüksége. Arról nem is beszélve, hogy a felszínen arról vitatkoznak, ki a kirekesztőbb, a mélyben pedig még egy kicsivel növelni akarják az így is átlag feletti vagyonukat, hatalmukat, miközben a bolygó lassan élhetetlenné válik a seggük alatt. De ez inkább egy másik bejegyzést kívánna.