Papás-mamátlan

A napi rendszerességű blogolástól messze vagyok, de igyekszem tartani valami rendszert. Hetente kétszer azért próbálok valamit összehozni. Filozófiai mélységeket ne várjatok, egy-egy helyzetjelentésre futja majd leginkább. Ma vasárnap van, így a délutánt Kata és Fecó a mamánál töltik. Mondjuk olyan nagyon nem hiányozhatnak egymásnak, mert tegnap egész nap együtt voltak. Elmentek egy buszos kirándulásra, valamerre a Dél-Dunántúlra, templomokat láttak. Meg borospincéket. Gondolom, hogy a kevésbé spirituális kirándulóknak is legyen valami, amire jó szívvel emlékeznek. Persze ezért kár volt felülni a buszra. Nekünk a papával több eszünk volt, kimentünk a borfesztiválra.

Nem mondom, hogy nem tudok elképzelni jobb programot a Kata apukájával való bulizásnál, de egész jól elvoltunk vele. Megkóstoltunk ötféle gyümölcsbort, egyetértettünk benne, hogy az eper az fagyiban meg tortában remek, de bornak nem való. Szilvából is inkább pálinkát érdemes, a bodza az elmegy, tekintve, hogy a virágjából készül a finom tea és a szörp, a bogyóját miért ne lehetne borrá érlelni, lesz amilyen lesz. Ellenben a mazsola az nagyon finom, sűrű, fűszeres bort ad, már ha valaki szereti az édeset. Persze ezen nincs mit csodálkozni, elvégre szőlőről beszélünk. És abban is egyezett a véleményünk, hogy a kóstoló meglepetése a mézbor volt. Kifejezetten erős, egy gyenge likőr vagy vermut alkoholtartalmától nem sokkal maradhat el. Az íze selymes, jól csúszik, kifejezetten itatja magát. Mondhatni veszedelmes egy ital.

A borkóstolás végére rázendített egy zenekar, és nem takarékoskodtak a hangerővel, ezért odébbálltunk. A Klauzál téren is csődület volt, megbámultuk a látványkovácsot (a látványpékség mintájára ilyen is van), aztán meghívtam a papát egy juhtúrós lepényre. Attól persze kellemesen megszomjaztunk, úgyhogy elindultunk visszafelé. Útközben összefutottunk pár ismerőssel, mindkettőnk részéről. Én bemutattam őt mint a barátnőm apukáját, ő meg engem mint a lánya barátnőjét. Az én ismerőseim nem sokat agyaltak, de az övéi láttam latolgatják, hogy tényleg a lánya barátnője vagyok-e, vagy az övé. Aztán a papa beruházott két emblémás üvegpohárra, mondván, hogy csak nem fogunk műanyagból inni. Kétségtelenül elegánsabb volt ilyenekből kortyolni a cserszegi fűszerest.

Úgy belejöttünk, alig bírtam rábeszélni, hogy induljunk haza, még amíg járni tudunk, mert ha hazaér a mama meg Kata, akkor baj lesz, ha egymást támogatva, danászva fogunk beállítani. Ráadásul én még vacsorát is ígértem. Nem sokon múlt, éppen lekapcsoltam a fazék alatt a tűzhelyet, mire megjöttek. Pörköltet csináltam egy óriási fej karfiolból, meg főztem ki hozzá tésztát. Fodros nagykockát. Kiszedtem, és amíg fürödtek, pont ehetőre hűlt. Meg is lettem dicsérve, hogy meghaladtam a szokásos antiszociális viselkedésemet, és a papával töltöttem vagy négy óra hosszát, ráadásul erre hivatkozva nem kerültem el a konyhát, és finomat főztem. Kár, hogy ez most pont a szexmentes időszak, így csak gyengéd ölelés volt a jutalmam, meg halk szuszogás a fülembe.

De legalább jól kialudtam magam, meg a bort. Kellett a tiszta fej, mert ma délelőtt megcsináltam tesóm adóbevallását. Időben, mert holnap van a leadási határidő. Mit mondjak, megizzasztott. A külföldön szerzett, árfolyamnyereségből származó jövedelem adójának kiszámítása cifra dolog. Ráadásul nem találtam, hogy hová kell beírni arra a rohadt, túlméretes söralátétre. Gugliztam egy sort, míg megoldottam. És megtakarítottam némi pénzt is bátyámnak, mert rájöttem, hogy a 2012 januárjában megszüntetett életbiztosítása után, az utoljára 2009-ben igénybe vett adókedvezmény összegét 20%-kal növelten nem kell még neki befizetni a bevallás határidejéig. Legalábbis idén még nem, mert ez a 2012-es adóévben történt esemény, így ezt majd csak jövőre kell bevallania. (Addig meg ugye meghalhat vagy a ló vagy a császár, az is lehet, hogy világvége lesz decemberben, szóval nem kell elsietni.)