Kínlódom (de csak kicsit)

Már csak napok kérdése, és leadom. Nem is mondok semmit, el tudjátok képzelni gondolom, anélkül is a hangulatom. A múltkor már kitettem illusztrációképp egy háromhetes vízihullát a fészbukomra, (ez úton is kérek elnézést minden jóérzésű ismerőstől, akinek felborzoltam vele a kedélyét), és azóta csak fokozódott a helyzet. Mondjuk én még ne szóljak semmit, csak irodalmazok, napi ezer oldalt lapozok át, hogy találjak megfelelő hivatkozásokat az állításaim alátámasztásához, tesómnak a komplett elméleti megalapozást kell átírnia, mivel az nincs köszönőviszonyban a kutatási eredményeivel. Van közös irodalmunk, abból neki is válogatok hivatkozásokat, hátha fel tudja használni.

Azt hiszem, ha ezt túlélem, másképp fogom szemlélni a világot. Kapok egy perspektívát a "kellemetlen" és a "rettenetes" közti különbségről. Ezek után mi lesz az, ami miatt izgatnám magam? Apuka bejön a sörétessel, hogy megvitassa a tanári karral, kell-e évet ismételnie a gyerekének? Csupán apró kellemetlenség az ilyen. Képes leszek meglátni benne a jót is, talán megszabadulok néhány ellenszenves kollégától. Most is azzal vigasztalom magam, hogy mennyivel jobb nekem, mint a Schmidt Palinak vagy a Gyurcsány Ferkónak. Nekem már nem lesznek álmatlan éjszakáim a dolgozatom miatt. Persze ha az ő jövedelmüket vághatnám zsebre minden hónapban, az is jót tenne az álmatlanságom ellen.

Mondjuk nem panaszkodom, hogy ne tudnék mit kezdeni az ébren töltött holdfényes éjszakákon. Mondom a drágámnak, hogy felkísérem a hálóba, és betakargatom. Éppen csak le nem rugdalt a lépcsőn, hogy hagyjam már békén pihenni, inkább foglalkozzam a dolgozatommal. Morgott és dühösen fújtatott, mikor hozzábújtam. Eltolta a kezem, mikor megfogtam a mellét. A derekára is úgy kellett odacsempésszem a tenyerem, hogy észre ne vegye. Moccanni sem mertem, nehogy hozzám vágja a kispárnát. Szép lassan elpilledtem, már majdnem álomba is merültem, mikor éreztem, hogy mocorog, valamit nagyon tornázik a paplan alatt.

Akkor bújt ki a bugyijából. Ezt így félálomban sem tudtam másként fordítani, mint "Tudod mit, meggondoltam magam, mégis van hozzá kedvem.", bár előbb harapná le a nyelvét (vagy még inkább az enyémet), mintsem ilyet kimondjon. Természetesen az lett a dolgok vége, hogy egy intenzív, gyors és heves szeretkezést követően két másodperc alatt elaludt a kedves, miközben nekem kiment az álom a szememből. Már van olyan késő, és kótyagos annyira a fejem, hogy ne legyen értelme a dolgozatommal babrálni, így nekiültem ennek a bejegyzésnek. Szeretném már a tanulást annyira elhanyagolni, mint amennyire a blogommal tettem ezt azt utóbbi időben.