Három fajtája van a "bárcsak megtettem volna" dolgoknak. Az első esetben őszintén úgy érzed, hogy nem használtál ki egy lehetőséget, vagy lemaradtál valamiről. A második az, amikor azt látod, hogy valaki valami nagyszerű dolgot csinált, és arra gondolsz, bárcsak te lettél volna az. A harmadik típus nem te vagy, hanem azok, akik csak tengnek-lengnek, és folyton azt hajtogatják: "ezt én is meg tudtam volna csinálni". Ha nekem is lett volna rá lehetőségem, ha én is ilyen szerencsés vagyok, ha alkalmam adódott volna rá, ha nekem is olyan szüleim vannak, ha van elég pénzem, ha rendelkezem megfelelő összeköttetésekkel, ha ilyen adottságokkal születek, ha időben megtudom stb. De ezek az emberek, ha a Szerencse Istenasszonya személyesen könyörög nekik, keresnek valami kifogást, és elküldik, ha hasra esnek a lehetőségben, felállnak, kikerülik és morogva továbbmennek.
Sajnálni dolgokat, megbánni őket, néha én is szoktam. Talán azt várjátok, hogy azt mondom, felesleges bánkódni, és a "bárcsak" meg a "mi lett volna ha" értelmetlen gondolatok. De az a helyzet, hogy hogy ez nagyon is hasznos lehet. Abban az esetben, ha változtatni akarunk, elérni, tenni valamit. Ha azt nézzük, hogy mások mit értek el, kétféleképpen állhatunk a dologhoz. Bámulhatjuk őket irigykedve, vagy tekinthetjük a dolgot motiváló tényezőként is. Ha azon kapod magad, ahogy arra gondolsz, "Bárcsak megtettem/eszembe jutott/láttam/ott lettem/felfogtam/elmentem/stb. volna.", akkor már csak utána kell tenned azt is, hogy "De most/ezentúl azt fogom tenni, hogy ..."
Az esetek nagy részében azt, amiről úgy érzed, hogy lemaradtál, nem lehetetlen megtenni, noha talán nem pontosan úgy, mint amire vágytál. Például, ha az jár a fejedben, "de jó lett volna, ha az egyetem előtt egy évig utazgatok a világban, és mondjuk elmegyek Kínába, ahol ezt és azt csinálom", akkor egyértelmű, hogy nem tudod visszaforgatni az idő kerekét. De ki tudsz venni fél év fizetés nélküli szabadságot, hogy elmenj most? Vagy elutazhatnál a szokásosnál egy kicsit hosszabb nyaralásra Kínába (a családdal együtt, ha másképp nem megy)? Vagy mi lenne, ha komolyan elterveznéd, amikor nyugdíjba vonulsz, ez lesz a bakancslistádon a legelső tétel?
Az kétségtelen, ha azt bánod, hogy nem nyertél olimpiai aranyérmet 400 méter gáton, mert 14 évesen abbahagytad az atlétikát, és már elmúltál 34, akkor ez már nem fog megtörténni veled. Már csak annyit tehetsz, hogy elhatározod, többé nem fogod elszalasztani a lehetőségeket. És például feliratkozol arra a búvártanfolyamra, hogy biztos lehess benne, nem fogsz újabb 20 év múlva azon sajnálkozni, "bárcsak megtanultam volna búvárkodni".
Tizennegyedik szabály: Ha sajnálod, hogy nem tetted meg, akkor ideje volna megtenned! (Mások sikerei ébreszthetnek benned irigységet, vagy motiválhatnak is.)
Ez a szabály tulajdonképpen nekem is szól, bár én vagyok olyan lusta, hogy mások sikerei láttán először az jut eszembe, mennyi erőfeszítésükbe kerülhetett azt elérni, és én talán nem akarok ennyit kínlódni érte. Tesóm a múltkor mondta, hogy már régen megírhattam volna az első könyvem (vagy akár hármat is), ha belefektetem a szükséges energiát. Igaza van, de túl kényelmes vagyok ehhez. Nem szívesen hagyom el a komfortzónámat, szeretek olvasgatni, filmeket nézni, csak úgy elleni, beszélgetni Katával meg Fecóval, ahelyett, hogy csinálnék magamnak egy időbeosztást, hogy ettől eddig leülök és írok, ha esik, ha fúj. Azon a részen viszont tényleg el kell gondolkodnom, hogy mi lesz mondjuk 40 év múlva. Mit fogok majd sajnálni, hogy lemaradtam róla, ha a kényelmem lesz mindig a fontos.
5 megjegyzés:
Szerintem is marha kényelmes vagy írás terén... :) Szóval hajrá!
Tök elgondolkoztatott a bejegyzés, mert én meg fordítva működök, nem mérlegelek, hanem agyatlanul igent mondok bármilyen érdekes lehetőségre. Aztán általában egy év után esik le, hogy ja, én nem is tanultam országos kutatást szervezni, vagy speciális előadásokat tartani, vagy írókat képezni, vagy... :) Mire bepánikolnék, már nyakig ülök a lecsóban. Szóval néha nem árt, ha az ember lassít, legalább nem megy betonfalnak.
Sajnos a szerkesztés meg a fordítás terén is képes vagyok elkényelmesedni, és a határidőkkel gyakorta bajban vagyok. :( A könyvnek annyi előnye lenne, hogy ott én vagyok az első állomás, és amíg nincs kész legalább úgy nagyjából, addig nem tartok fel senkit. :)
Az hogy könnyedén belevágsz új dolgokba, azt jelzi, hogy egészséges önbizalmad van, nem félsz a kihívásoktól, és szerintem utólag azt mondod, hogy talán sok munkával, nagy erőfeszítéssel, de sikerült felnőnöd a feladatokhoz, különben a következőnél már óvatosabb lennél.
Talán nekem se kéne mérlegelnem, hogy mennyi munka, idő, meg kínlódás, csak bele kéne vágnom a dolgokba. :)
Írás kapcsán lehet, hogy segít, ha kitűzöd, hogy heti x leütést megcsinálsz. Próbáld ki. Akár itt az oldalra is tehetsz számlálót, többen ezt csinálják, vagy naptárba is írhatod. Nekem bevált, képtelen lennék 600 ezer karaktert megírni, de napi pár ezer valahogy belátható mennyiség.
Ez érdekes ötletnek hangzik. Mondjuk azzal kombinálva, hogy addig nincs vacsora (vagy nincs szex :) ), amíg nem végzek a kitűzött napi penzummal. De talán egyelőre a fordításomra kéne alkalmaznom. Ha sokáig nem hallatok felőlem, lehet, éhen haltam. :)
Megjegyzés küldése