Otthon csak az ajtóig kísért, nem jött be, amiért hálás voltam, fura lett volna, ha a jegyesemet behívja magához éjszakára a lakótársam. Zuhanyzás közben, és amíg megfőztem meg elkortyolgattam a teámat, végig ezen gondolkodtam, mármint a csajok és pasik közti kapcsolatokon. Ez nekem eleinte titokzatos misztérium volt, figyeltem a kézenfogva mászkáló, padokon smároló párokat, és úgy éreztem magam, mint egyszer kémián, amikor elkalandoztak a gondolataim, lemaradtam a kizárási elv lényegéről, és utána hiába figyeltem, láttam én, hogyan jön létre az ionos kötés két atom között, de nem tudtam felfogni, miért csinálják, miért jó ez nekik.
A matematika mindig segített rendet rakni a gondolataim között. A játékelmélet valóságos megvilágosodásként hatott rám. A fiúk és a lányok alapesetben kétszemélyes, tökéletes információs játékot játszanak. Ha (legalább) az egyikük többszereplőssé bővíti a játékot, az a szabályok megszegésének minősül, ilyenkor a másik fél a veszteségei minimalizálására játszva véget vet a kapcsolatnak és a játéknak. Vagyis a hűtlenség általában nyertes stratégia, kivéve, ha a partner keményen játszik, de a többszereplős játékokat kizártam a vizsgálódásaim köréből, nem annyira erkölcsi alapon, inkább azért, hogy előbb az egyszerőbb eset diszkussziójára kerítsek sort. De mint kiderült, sokszor az egyszerűbb eset sem olyan egyszerű.
Nyilvánvalónak tűnt, hogy a kétszemélyes esetben nem zéró összegű, kooperatív játszmáról van szó, vagyis ha a játékosok együttműködnek, mindketten nyereséget érhetnek el. Persze a matematika feltételezi a racionális viselkedésű játékosokat, ami a való életre nem feltétlen igaz. Pofonként ért ez a felismerés, miután randira hívtam Földvári Bélát, aki az osztálytársam volt, ő pedig másnap mindent, amit csináltunk, az utolsó szóig kitárgyalt a haverjaival. Persze kissé ki is színezte a történetet. Amire nagy szüksége lehetett, mivel túl messzire nem jutott nálam. Kézen fogva sétáltunk, de ezt utáltam, mert egyfolytában izzadt a tenyere. A moziban, ahogy átölelte a vállam, a hóna alól izzadságszag gomolygott felfelé. Mikor hazakísért, és az ajtóban búcsucsókot adott, hamburgerszagú és -ízű volt a szája.
Mint a lányvécében megtudtam egy kihallgatott beszélgetésből, Béla azt állította, hogy este a parkban, egy padon... én úgy fogalmaztam volna, hogy pettingeltünk. Már a gondolattól is felfordult a gyomrom. Rájöttem, hogy a pasizás az alapvetően kémia. Egyrészt biztos van valami Pauli-elv a fiúkkal kapcsolatban is, ami nekem kimaradt, és azért nem értek semmit, másrészt meg a szerves vegyületeknek kiemelt szerep jut ezen a téren, mivel a másikhoz intim közelségbe kerülve kénytelenek vagyunk érintkezni a testnedveivel, és elviselni azoknak a szagát, ízét. Örültem, mert ez fontos információ volt. Azt eddig is tudtam, hogy a szex gusztustalan dolog, de most az is kiderült, hogy miért.
Legközelebb sikerült körültekintőbben választanom. Hajós Áron szülei szegények voltak, és nem volt az a kimondott görög isten az elálló füleivel, szarukeretes szemüvegével. Bátyjától levetett ruhái nem a legfrisebb divatot képviselték, de mindig tiszta volt, szappan, fogkrém és arcszesz illata lengte körül. Bár, mint említettem, nem hasonlított rájuk, mindent tudott a görög istenekről, töriből és magyarból is a legjobb volt az osztályban. Ami rám egyáltalán nem volt jellemző, pedig igyekeztem, de minden erőfeszítésem ellenére sem sikerült felfedeznem a központi rendezőelvet, a törvényszerűségeket ezekben a tárgyakban. A matek meg a fizika viszont neki nem ment annyira, így együtt szoktunk tanulni a könyvtárban, és segítettünk egymásnak.
Hátul volt a kedvenc asztalunk, az utolsó polcsor mögött, ahová nem lehetett odalátni a könyvtáros asztalától. Valami szerelmes verset elemeztünk, ahol a költő erdei gyümölcshöz hasonlítja szerelme csókját. Ezt nem nagyon értettem, ő meg azt nem értette, hogy én mit nem értek. Kölcsönösen jól felidegesítettük egymást, és akkor egyszercsak rákiabáltam, hogy azt mondd meg, hol van ebben neked áfonya, és a szájára szorítottam a számat. Ezen alaposan meglepődtünk mindketten, aztán egy pillanatnyi dermedtséget követően szenvedélyes nyelvcsatába bonyolódtunk.
Fél évig jártunk együtt, aztán hülyét csinált magából, mikor az ebédlőben, nyilvánosan, mindenki előtt randira hívta Tolnai Évit, aki a párhuzamos osztályba járt, és az NB I-es ificsapatban kézilabdázott. Nem értette, hogy ezek után miért nem akarok tovább járni vele. Én próbáltam elmagyarázni neki a min-max stratégiát, hogy így tudom minimalizálni a veszteségemet, de nem fogta fel. Mikor az értetlenségén feldühödve azt kiabáltam neki, hogy az idióta húzásával nem csak magából, hanem belőlem is hülyét csinált, azt megértette. Persze lehet, hogy csak a nyomatékot érzékelte a szavaimban.
Azt is megtanultam, hogy a nyomaték mennyire fontos. Bár már nem jártunk, Áronnal továbbra is együtt tanultunk a könyvtárban. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy a melleim simogatása a párkapcsolatunk gyakorlatához tartozott, ezzel szemben nem része a tanulótársi viszonynak. Ezt, bármilyen világosan is próbáltam fogalmazni, egész addig nem értette meg, amíg kellő nyomatékot nem gyakoroltam kedvenc testrészére. Alaposan megmarkoltam, és nagyot csavartam rajta. Mikor könyörgőre fogta a dolgot, én is megkérdeztem értetlenkedve, hogy de hát miért, régebben sosem szokott tiltakozni, ha megérintettem ott.
4 megjegyzés:
Ugye, nem hagysz cserben minket, és Beatrix leszbikus!?
Nekem úgy tűnik, hogy látensen mindenképp, de egy ilyen kíváncsi, matematikus elme bizonyítás nélkül nem fogad el semmiféle feltételezést, és egy probléma megoldását akkor tekinti csak teljesnek, ha az összes szóbajöhető lehetőséget megvizsgálta. :)
Gondolom, ezt saját tapasztalat alapján állítod. :D
Tesóm egy megjegyzése alapján kénytelen voltam elgondolkodni rajta, hogy mennyi van belőlem Beatrixban. A sorsát és a nézeteit tekintve talán nem sok, de ami a gondolkodásmódját illeti, az valóban nem teljesen idegen tőlem. :)
Megjegyzés küldése