Hét könyv

Elért hozzám is a hétkönyves kihívás. (Oszd meg a kedvenc könyveid borítóit egy hétig, minden nap, kommentár és magyarázat nélkül.) Nem nagyon rajongok az ilyenekért, mert terhet rak a kihívottra, hogy játszani hívják, amihez nem biztos, hogy van kedve, viszont nem akarja visszautasítani a kihívót, és akkor csinálja, de közben neheztel kicsit, és az nem jó. Valahogy így lehet vele az is, akitől elért hozzám a játék, mert úgy általánosságban mindenkit részvételre buzdított, plusz megnevezett pár ismerőst is, akik még nem vettek részt a játékban. (Amilyen bosszantó, ha egy ilyenbe beleugrasztják az embert, annyira zavaró az is, ha nem szól senki, mert lehet, hogy tudják, nem szeretem ezeket a riadólánc kihívásokat, de az is lehet, hogy egyszerűen senkinek nem jutok az eszébe. Végeredményben nem jó ez sehogy se, kár volt kitalálni az egész játékot.) Szóval köszönöm is, meg nem is tudom, és a feltételek sem tetszenek, mert kommentár nélkül néha elég hülyén jön ki némelyik könyv megemlítése, és a fene fog vacakolni vele egy egész hétig minden nap, meg borítókat se akarok keresgélni, letöltögetni, átméretezni stb. Írok egy blogposztot, és akkor két léggyel végeztem egy csapásra. Persze a 7 az nem elég, és a kedvenc is nehezen megfogható, így összegyűjtöttem általános-, közép-, meg fősulis korom 7-7 meghatározó jelentőségű könyvét.

Első önálló olvasmányom Erich Kästner: A két Lotti volt. Egykeként elvarázsolt a gondolat, hogy valaki hirtelen szert tehet egy (iker)testvérre, és egy apára. A sóvárgás éveken át megmaradt, aztán egyszer csak feltűnt a semmiből a féltestvérem. El tudjátok képzelni... vagy talán, el se tudjátok képzelni. A történelmi regény, különösen ha lovasnomád nép is van benne, meg távoli birodalom, különös népekkel, szokásokkal, a szívem csücske. Valószínűleg Földes Péter: A delfin lovasa tehet róla. Osztálytársamtól kaptam kölcsön egy igazi lányregényt, Szabó Magda: Abigél hatására éveken át vágytam egy csak nőkből álló közösség része lenni, ami alatt persze lánykollégiumot kell érteni, a zárda nem vonzott soha. A szerelmes könyv, ami fölött ábrándoztam, Szilvási Lajos: Egymás szemében volt, még naplót is elkezdtem írni, de ez hamar elmúlt. Szilvásit anyám polcán találtam, ahogy Lux Elvira: Női szerepek is onnan került a kezembe. Ez a könyv alaposan lesokkolt. Addig azzal álltattam magam, ha majd nagy leszek, biztos érthetőbb lesz a világ. De mint kiderült, a felnőtt nőknek sem egyszerű az élet, mert az tele van csapdákkal meg szexualitással, meg szexuális csapdákkal, és nagyjából mindegy mit csinálunk, a pofára esés borítékolva van. Szintén anyám polcáról került hozzám James Redfield: A mennyei prófécia, ami legalább némi reményt nyújtott, hogy talán mégsem csak annyi a világ, amit látunk belőle, és van lehetőség elkerülni a csapdahelyzeteket, esetleg kiszabadulni abból, amiben megrekedtünk. Így utólag azt kell megállapítsam, egész jó dolgokat olvasott anyám, kár hogy nem beszélgettünk róla. Az utolsó könyvet az ágya mellett találtam, az újságok közt, valószínűleg kölcsön volt nála. Robert Merle: Malevil. Szünidőben, amíg ő dolgozott, két nap alatt elolvastam.

Középsuliban is jártam könyvtárba, de a legjobb könyveket továbbra is másoktól kaptam. Osztálytárstól került hozzám Miskolczi Miklós: Színlelni boldog szeretőt / Hazudni boldog hitvest, ami szintén arról szólt, hogy a szex megbonyolítja és tönkreteszi az emberek közti kapcsolatokat. Arra következtettem belőle, hogy valami eszméletlen jó dolog lehet, ha ennyi mindent feláldoznak miatta. Valami olyasmi mint a drog, csak ingyen van. Történelmi regény, távoli birodalom, különös népekkel: Zsoldos Péter: Távoli tűz. Rájöttem, hogy a sci-fi nem csak a világűrben röpködő, csápos lényekkel vívott harcról szólhat. Az első dráma, ami igazán elvarázsolt: Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán. Aztán tesóm nyomott könyveket a kezembe. Hogy megértsem önmagamat, Sigmund Freud: Bevezetés ​a pszichoanalízisbe. Hogy megértsem az embereket, Eric Berne: Emberi játszmák. Hogy megértsem a világot, Hamvas Béla: Scientia Sacra. Hogy tudjam, mihez kezdjek önmagammal, Thomas Gordon: T.E.T.

Érdekes, hogy középiskolában olvastam több komoly, tudományos, filozofikus könyvet, a főiskolás időszak listája inkább szórakoztató olvasmányokat tartalmaz. Czakó Gábor: Várkonyi krónika,
Fehér Béla: Zöldvendéglő. De ide sorolható első angol nyelvű könyvem is, Géza Gárdonyi: Eclipse of the Crescent Moon. És a távoli birodalom, különös, lovasnomád népéről mesélő történet, William James: Sunfall Trilogy. (Erről nem sok adatot találni a neten, mert egy a mongol hordákról szóló történelmi mű plágiumának tartják, és utóbb a kiadó visszavonta a könyveket, így hozzájutni sem egyszerű.) Ami kissé komolyabb olvasmány, Friedrich Engels: A család, a magántulajdon és az állam eredete. (Próbálkoztam a Tőkével és a Mein Kampffal is, de nem sikerült végigolvasnom őket.) Engels viszont olvasmányos, érdekes és segít megérteni a rokonsági és társadalmi viszonyokat, az ókori Rómától napjainkig. Legyen egy igazán tudományos mű is, Kernighan-Ritchie: a C programozási nyelv. Ebből tanultam programozni, és megérteni a számítógép működésének logikáját. És a hetedik legyen a csan-buddhizmus iránti rajongásom gyökere, Su-La-Ce: Reggeli ​beszélgetések Lin-csi apát kolostorában.

A sort lehetne folytatni, és talán egyszer össze is szedhetném a hét legmeghatározóbb történelmi, fantasy, misztikus, romantikus, sci-fi, természettudományos, pszichológiai stb. könyvet is, amit olvastam, de egyelőre elég lesz ez is. Ezzel eleget tettem (ha nem is a kiírásnak megfelelően) a játékfelhívásnak, és jót nosztalgiáztam.