Bárcsak megtettem volna!

Három fajtája van a "bárcsak megtettem volna" dolgoknak. Az első esetben őszintén úgy érzed, hogy nem használtál ki egy lehetőséget, vagy lemaradtál valamiről. A második az, amikor azt látod, hogy valaki valami nagyszerű dolgot csinált, és arra gondolsz, bárcsak te lettél volna az. A harmadik típus nem te vagy, hanem azok, akik csak tengnek-lengnek, és folyton azt hajtogatják: "ezt én is meg tudtam volna csinálni". Ha nekem is lett volna rá lehetőségem, ha én is ilyen szerencsés vagyok, ha alkalmam adódott volna rá, ha nekem is olyan szüleim vannak, ha van elég pénzem, ha rendelkezem megfelelő összeköttetésekkel, ha ilyen adottságokkal születek, ha időben megtudom stb. De ezek az emberek, ha a Szerencse Istenasszonya személyesen könyörög nekik, keresnek valami kifogást, és elküldik, ha hasra esnek a lehetőségben, felállnak, kikerülik és morogva továbbmennek.

Lucy, trip, 42

A "Lucy" névről elsőként On Sai könyve jut az eszembe. Pontosabban a címszereplő, akit már az első kötetből ismerek. Többször és igen figyelmesen elolvastam ezeket a könyveket (mivel én voltam a szerkesztőjük), és közben egész jól megismertem, megszerettem Lucyt. Nem csoda, ha felkaptam a fejem, mikor Fecó szólt, hogy letöltött egy új filmet, aminek a címe: Lucy. Ahogy sejthető, a főszereplőt hívják így Luc Besson filmjében, akit Scarlett Johansson alakít. Délelőtt megnéztük a filmet, amiben említenek még egy Lucyt, aki kissé régebben élt, úgy nagyjából 3,2 millió évvel ezelőtt. A papírjai szerint a neve valójában AL 281-1. Ez egy régészeti lelet száma, ami egy Australopithecus Afarensis nőstény csontvázának kb. 40%-a, és a régészek nevezték el Lucynak, mert amikor kiásták, közben a Beatles dala szólt, a Lucy in the Sky with Diamonds.

Hetvenes

A Hetvenes egy félórás áldokumentumfilm. (LINK) Unalmas, fix kameraállások és a Blair Witch óta utált zötykölődő, mozgás közben, kézben tartott kamerával forgatott képsorok. A hangalámondás viszont nagyon ott van. Félig profi, félig amatőr benyomást kelt, mintha tényleg egy nem túl kreatív MTV-s stáb forgatta volna a híradónak. És ettől elég félelmetes lesz az egész. Mert oké, ez csak fikció, de a kissé ügyetlennek tűnő megvalósítás olyan hihetővé teszi. Jogilag persze nonszensz, hogy 70 év fölött mindenkit elaltatnak, mint a gazdátlan ebeket a sintértelepen, de a helyzetismertetés, az érvek, a vélemények egyáltalán nem ismeretlenek, találkoztunk már velük. Csak a megoldás tűnik radikálisnak. Egyelőre.

A svéd modell

A svédek, ők igen, ők tettek a családokért, a szentségi házasság védelmére. De hogyan? Talán betiltották a boltok vasárnapi nyitva tartását, hogy soppingolás helyett együtt legyen a család? Vagy megadóztatták az internetet, hogy a drága pornó esti nézegetése helyett apu inkább bújjon be anyu mellé az ágyba? Nem, a svédek ehelyett a prostitúciót csökkentették drámai mértékben. Stockholmban a strichelő lányok száma kétharmadával csökkent. A szolgáltatásaikat igénybe vevő férfiak száma pedig az ötödére esett vissza. Évente 2-400 fő külföldi nő érkezik szexuális vendégmunkásként a svédekhez, míg a szomszéd Finnországba kb. 15-17.000. Hogy érték ezt el? Hosszú börtönbüntetésre ítélik a prostikat, akik az utcák helyett most dutyiban vannak? Vagy egy skarlátszínű "A" betűt kell hordjanak a ruhájukra varrva, esetleg tüzes billoggal nyilvánosan liliom formájú szégyenbélyeget égetnek a vállukba Stockholm főterén?

Radikalizálódó jogvédelem

Három évvel ezelőtt a kereszténység vs. homoszexualitás vita egész másképp zajlott. A melegek jellemzően okosan, szép szóval, a Bibliát hivatkozva próbálták elfogadtatni a létezéshez való jogukat. De azóta mintha megváltoztak volna a dolgok. A dialektikus materializmus egyik alaptétele talán nem teljes egészében hülyeség: A mennyiségi változások egy bizonyos határon túl átcsapnak minőségi változásokba. Mintha a homofóbia ellen felszólalók elértek volna egy olyan kritikus tömeget, hogy már nem félve, meghallgatást remélve ragadnak szót, hanem szabadon kifejezik az indulataikat. Egy fészbukra feltöltött fotó alatt érdekes diskurzus bontakozott ki. A kép felirata: "A homoszexuálisoknak nincsen akcióterve arra, hogy kimossák a gyerekeid agyát, és magukhoz hasonlóvá formálják őket. Azok a keresztények, akikre te gondolsz."

Vadászat politikusokra

Nagyon nem akartam mostanában politikáról, de nem állom meg. Az utóbbi napok történései rendesen felk*rták az agyamat. Muszáj vagyok kiadni magamból a dühömet. A kivándorlás nekem nem opció, mert akiket szeretek, mind itt vannak. Bézbólütővel is jó lenne szétcsapni itt-ott, de már rég nem az vagyok, aki ezt megteszi. Marad az ingerült blogolás. Keresek valami zenét, ami illik a hangulatomhoz, és elkezdem csapdosni a billentyűket. Szól a HBB: A vadászat. Jó zenék, jó szövegek, telis-tele meglepő, politikai olvasatokkal. Pl. Lassan lépked a fűben / A vak zenészek kara. / Mondjátok emberek, / Ez már Európa? Amikor az album készült, lehetett azt mondani, hogy még nem, de már nemsokára ott vagyunk. Ha most kérdezzük, hogy vazze, hát messze van még az az Európa? Akkor a válasz az, hogy hát, most már messze.

Én édes Katinkám

Találtam piszkozatban apró történeteket, melyekből egy-egy teljes posztot nem tudtam összehozni, de ha egymás mellé teszem őket, akkor már kitesznek egy egészet. Így együtt kissé tendenciózusnak tűnik ez a gyűjtés, de hozzá tartozik, hogy ez nem egy hét, hanem több év termése. És persze biztos nekem is vannak idegesítő dolgaim, de azokat posztolja ki Kata! A múltkor említettem neki, hogy ha blogolni nem akar, mi lenne, ha csinálna egy fészbukoldalt, és ott ekézhetne ő is engem. Azt mondta, hogy csak nekem van felesleges, elpocsékolni való időm, mert ő nem ér rá ilyesmire. Azzal nekiállt, és két óra hossza alatt feltúrta az összes könyvespolcot, hogy előkeressen egy olyan könyvet, amit egy ismerőse nem kért kölcsön, csak ő úgy gondolta, hogy jó lenne neki elolvasni, és amit az illető három hónappal később olvasatlanul adott vissza.

Könyvajánló

A fészbukon valószínűleg megint körbejárt egy feladat, hogy postold ki a 10 kedvenc könyved, vagy valami ilyesmi. Az egyik csoportban láttam egy posztot, amiben a szerző elégedettségét fejezi ki, hogy végre egyik ismerőse sem kérte fel részvételre a dologban, de magától is megosztja a kedvenc olvasmányainak a listáját. Mert ugye ez nem eleve marhaság, hanem csak az "írjál te is arról, amiről mi, és vegyél rá három embert ugyanerre" jellegű piramisjáték zavar sokakat. Ha az ember lát egy érdekes posztot, amiről neki is eszébe jut valami, magától is fog írni róla. Ez a "játék" nem kell hozzá. Ami idegesítő, hogy ha olyasvalaki küldi a felkérést, akit nem szívesen bántanánk meg (azzal, hogy ez szerintünk egy marhaság, amiből adódhat a következtetés, hogy akkor vajon mit gondolunk arról, aki ebbe beszállt, és erre minket rá akar venni), nehéz nemet mondani. No, a lényeg: a könyves lista szerintem érdekes dolog, csak annyit csavarnék rajta, hogy nem a "kedvenc" könyveimről írok (különben is bajban lennék, mert az aktuális hangulatomtól is függ, mikor melyik könyv tetszik a legjobban), hanem azokról a könyvekről, melyek nagyon tetszettek, és úgy gondolom, hogy talán sokan még csak nem is hallottak róluk.

Ebola

Volt itt Szegeden egy kis hisztéria az ebolával fertőzött területekről származó orvostanhallgatók miatt. Persze, a helyzet messze nem volt olyan durva, mint ahogy azzal riogattak. A hallgatók jó része a nyári szünidőben nem hazament a járvány sújtotta területekre, hanem inkább Európában utazgatott. (Nem meglepő, ha egy afrikai diák nálunk tanul egyetemen, akkor valószínűleg van ennyi esze és pénze is.) Aki ebolával fertőzött területről érkezik, az a kialakított eljárásrend szerint kitölt egy kérdőívet, és ha felmerül a lehetősége a fertőződésnek, 21 napra karanténba kerül. De erre még nem volt példa. Akik pedig orvoshoz fordult valamilyen problémával, arról is kiderült, hogy egész másfélék a tüneteik, biztosan nem az ebolától vannak. Ez egész felhajtásnak annyi értelme volt, hogy Fecó kíváncsi lett, és kérdezgetett erről a járványról, és úgy általában a vírusokról.

Cselendzs

Mikor először találkoztam az interneten az Ice Bucket Challenge-ről szóló hírekkel, csak legyintettem, már megint egy eszement dolog, ami pont az idiótaságának köszönhetően járványszerűen fog terjedni, aztán a szokott rend szerint, szépen lecseng majd, és átadja a helyét egy újabb őrületnek. Nem is foglalkoztam volna vele többet, hanem két nap múlva Fecó azzal állított haza, hogy hallottam-e róla, mert őt is kihívták a jegesvizes önleöntésre. Na, ettől elborult az agyam, és mondtam neki, hogy akkor most csüccs le, és beszélgessünk. Láttam a gyermek arcán, hogy nem erre a reakcióra számított. Nem tudom, talán azt hitte, hogy majd lelkesen helyeselek, esetleg én videózom le a mobiljával, amíg magára borítja a vödör vizet? Ahogy ráfagyott a mosoly az arcára, rögtön megsajnáltam, és vettem egy nagy levegőt, hogy lehiggadjak, nem akartam lerohanni a véleményemmel, inkább elkezdtem kérdezgetni.

Mátra és másság

Majdnem kimaradt a mátrai poszt, mert nem tudtam mit emeljek ki a nyaralásunkból, hisz egy beszámoló arról, hogy ettünk, kirándultunk, aludtunk, nem lett volna valami érdekes. De aztán eszembe jutott, hogy nem egyedül voltunk az üdülőben, és hogy milyen volt látni a többieket, hogy hozzájuk képest mi mennyire voltunk mások. Maga az épület nem volt túl nagy, 30-40 főre lehet maximum méretezve. A válság óta Kata munkahelye már nem támogatja olyan mértékben a dolgozókat, mint korábban, így az üdülési díjak a régi nevetséges összegekhez képest jelentősen megemelkedtek, bár még így is elmaradnak egy hasonló kategóriájú szálloda áraitól. Ennek következtében a dolgozók már nem állnak sorban a lehetőségért, így nem gond beutalót szerezni, mindig van üres szoba, sőt már nem csak egyhetes turnusokra, de pár napra, egy-egy hétvégére is be lehet jelentkezni. Az egész hetet rajtunk kívül csak két család töltötte ott, viszont a hétvégére sokan jöttek, zömében huszonéves fiatalok.

Okosz de occó

A régi, jó kis Samsung telefonom felett eljárt az idő. Leginkább a 150 MB memória bizonyult kevésnek, de lassúcska is kicsit, és a képernyőjén nem esik jól olvasgatni, pici az a három és fél col. Mit csináljon ilyen esetben az ember lánya, hát feltúrja az internetet, és keresgéli árban és tudásban az optimális telefont, ami az igényeinek, az ízlésének, és nem utolsó sorban a pénztárcájának a legjobban megfelel. Hát, én addig turkáltam, amíg ráakadtam a Doogee DG800 Valencia fantázianévre hallgató mobilra. Állítólag ez a világ legolcsóbb Android 4.4-es (KitKat) telefonja. Mondjuk ez önmagában véve, annyira nem hatott meg, de a 4,5 colos képernyő QHD felbontással (960x540 - széltében, hosszában fele-fele a FullHD felbontásnak), mindez IPS megjelenítővel, az operatív memória 1 GB, a telefon saját háttértár memóriája 8 GB, és a 4 magos 1,3 GHz processzor olyan teljesítményt ígér, amit sokáig nem fogok kinőni. Így gondoltam egyet, és tesóm PayPal számlájának kontójára megrendeltem.

5 lány, gazdagság, boldogság

A múltkorában az Amazonon sikerült igen jó áron (ingyen) beszereznem Jane Austen könyveit. Katára pedig rájött, hogy Austen történeteiből készült romantikus filmeket nézzen. Morogva belementem, hogy nézzük együtt, közös program gyanánt. Gondoltam jó lesz előjátéknak, de aztán egészen belefeledkeztem én is. (Megállapítottuk, hogy a BBC feldolgozások nagyon jók, a 2009-es Emma hajazza az 1996-os filmet Gwyneth Paltrowval, az 1995-ös Büszkeség és balítélet /Darcy szerepében Colin Firth/ pedig egyszerűen felulmúlhatatlan.) Úgy belejöttem, hogy ez utóbbit nekiálltam, és el is olvastam, ha már megszereztem a könyvet. A párbeszédekben előforduló hosszú körmondatoktól eltekintve nagyon könnyen olvasható a szöveg. De nem a könyvről akartam írni, hanem arról, hogy eszembe jutott a Hegedűs a háztetőn, hogy ott is öt lánytestvér van, és próbáltam párhuzamot vonni a két történet között.

Abúzus

Az abúzus tágabb értelemben visszaélést jelent, a hétköznapi használatban elítélendő, helytelen bánásmódot. Példaként ide tartozhat a (hivatali) hatalommal való visszaélés, bizalommal való visszaélés, érzelmi zsarolás, családon belüli erőszak, kegyeletsértés, alkohollal-, kábítószerrel való visszaélés, állatkínzás, személyiségi jogok megsértése, identitáslopás, diákok közti iskolai kegyetlenkedés, rendőri brutalitás, hamis vád, rágalmazás, buziverés, joggal való visszaélés. Csak ami hirtelen az eszembe jut. Ezek nagy része büntetőjogi kategória. Gyakran látom angolul is leírva: abuse. És a legfelkavaróbb összetételben: child abuse, azaz gyermekbántalmazás. És ennek legaljasabb módja a child sexual abuse, magyarul gyermekkori szexuális abúzus.

A pandúrkirály

Követtem a Pride felvonulásának eseményeit az interneten, néztem az élő videoközvetítést, olvastam a hírfolyamot. Kicsit azért az idén is izgultam a felvonuló ismerősök miatt, de a legdurvább atrocitás, ami érte az egyiküket, az egy darázscsípés volt. Ellentüntetők szokás szerint most is voltak, sőt megjelent Érpatak polgármestere is, hogy beálljon a menetbe, vagy csak provokálni akart, igazából nem is tudom, hogy miért ment oda, de végül nem engedték át a kordonon. Figyeltem ezt a kócsag- vagy daru- vagy milyen tollas kalapban páváskodó dolmányos varjút, és nem értettem, hogy egy tiszántúli, vidéki polgármester mi a fenét keres a budapesti melegfelvonuláson. Hacsak nem publicitást. Vagy küldetéstudata van? Számomra mindkettő egyfajta mentális állapot.

Vagdalkozni én is tudok

Az utóbbi időben jól elhanyagoltam a blogot. Végre szünidő, ráérnék mindenre, de meggyet kell szedni, kertet rendezni, a mamáéknál segíteni stb. Esküszöm, nem a foci vb viszi el az időm, bár belenéztem pár meccsbe. Habár meglepő módon izgalmasnak találtam a mérkőzéseket is (ez egész más, mint a magyar foci), de a legemlékezetesebb momentum a második napon a megalázó holland-spanyol 5:1 utáni stúdióbeszélgetésen történt. A két pasi mellett volt egy nő is, aki elejtett egy ilyen mondatot: "... a védelem gyakorlatilag katapultált a spanyoloknál..." Biztos azt akarta mondani, hogy kapitulált, de a két fickó udvariasan nem röhögte ki. Na, szóval időközben több dologról is majdnem írtam, de aztán mindig valami mást csináltam. Most viszont jól felpiszkált egy fészbukra kiposztolt írás, Szőnyi Szilárd "comingout"-ja.

Álmomban furcsát láték

Vége a tanévnek, itt a vakáció, meg a foci vb, a kúria meghozta a jogegységi döntést a devizahiteles perek ügyében, szóval lenne miről írni, de ellustultam, nincs kedvem utánaolvasni, gondolkodni a témán. Így arról írok, hogy milyen marhaságokat álmodtam a múlt éjjel. A sört előtte nap ittam meg a hűtőből, nem ettem lefekvés előtt, nem néztem filmet se, nem is olvastam furát, csak Fecóval beszélgettünk, és ami leginkább foglalkoztatott, az a tanév vége, szóval teljességgel érthetetlen, mitől álmodok ilyeneket. Próbálom nyomozni, hogy milyen napi történés feldolgozása, milyen, a tudatalattiból felmerülő probléma, vágy, gondolat álombeli megjelenése lehet, de nem igazán jutok semmire. (Igazából a mai blogolást is megpróbáltam ellógni, de az Irán-Nigéria csoportmérkőzés olyan pocsék, hogy blogolni is jobb lesz.)

Free The Nipple

Sikerült megint belefutnom egy olyan dologba, amivel nehéz mit kezdenem. Mert tulajdonképpen egyet is értek vele, ugyanakkor hülyeségnek is tűnik. Van ez a csaj, Scout Willis. (A Scout gondolom Harper Lee könyve, a "Ne bántsátok a feketerigót" után van. A Willis az egész biztosan az apuka után van, aki Bruce Willis, az anyuka meg Demi Moore.) Szóval a Willis lány kitett cickókkal mászkál New York utcáin, és ezt szó szerint kell érteni, mert nem a dekoltázsa mély, hanem deréktól felfelé nem visel ruhát. Így támogatja/népszerűsíti a Free The Nipple mozgalmat. (Kb. Szabadságot a mellbimbónak!) A mozgalmat pedig az a visszásság hívta életre, hogy például New Yorkban, a helyi törvények szerint teljességgel legális dolog így mutatkoznia az utcán, de ha erről feltölt egy fotót a fészbukra vagy az instagramra, akkor azt pillanatokon belül törölni fogják, mivel a hatályos szövetségi jogszabályok szerint törvénysértő tartalom.

Képzelt riport

Megkeresett a NetVax-csoport, és hiába mondtam, hogy szerintem nem vagyok valami érdekes téma, nem tudtam lebeszélni őket, hogy írjanak egy posztot a "kreatív tevékenységemről". Ráadásul ők is kreatívra vették a figurát, és a wordpress blogomról való, meg a levélváltásunkból származó részletek felhasználásával egy interjú formájában írták meg a "Ha eldurran az agya erotikus haikukat is firkálgat" című bejegyzést. Anélkül, hogy kifogást akarnék emelni az eljárás ellen, szeretném leszögezni, hogy az idézett fiktív beszélgetés egy fiktív találkozón (nem) hangzott el, mindössze e-mailen kommunikáltunk. Tehát nem adtam fel azt a szokásomat, hogy az inkognitóm védelmében kerülöm a személyes kontaktust. Szóval ne érezze mellőzve magát senki, akivel évek óta jóban vagyunk, de személyesen még nem találkoztunk, nem tettem kivételt ezúttal sem. Ez a mentegetőzés, magyarázkodás volt az elsődleges célom, de ez nem elég egy posztra, ezért összeszedtem az életem kreatív oldalának a történetét.

Antiszociális-e vagy?

Kata rendszeresen a fejemhez vágja, hogy én milyen antiszociális vagyok. Jellemzően olyankor, amikor nem óhajtok a családjával együtt elmenni egy egész hetes nyaralásra. Vagy ha egy halál unalmas családi összejövetelről két óra után eljövök, mert nem akarom végigélvezni a papa további öt történetét, amit már én is el tudnék mesélni, annyiszor hallottam őket, és egyébként is vár otthon a határidős munka. De azért én is elgondolkodom néha, hogy a szociális érzékem biztos fejletlenebb Katáénál, mert nekem, ha dolgom van otthon, pl. vár egy nagy kupac vasalni való, nem szoktam vasalás helyett házon kívül tölteni az estét. (Szerencsére sosem engem vár, nálunk Kata vasal.) Én nem járok a hétnek öt napján társaságba, valamilyen tanfolyamra, szakkörre, előadásra. Szóval, lehet, hogy tényleg antiszociális vagyok?