Oldalak

2013-11-01

Tökös-málnás Bori

Miután a múltkori alakváltós sorozatban csalódtam, inkább egy vámpírosat olvasgattam buszozás közben. Régi adósság volt, mert hallottam már róla, de nem volt akkora felhajtás körülötte, ezért valahogy elmaradt. Pedig vámpíros, egy leszbicsók is elcsattan benne, plusz a szerző magyar és nő. De most már nem lehetett tovább halogatni a dolgot, mert kínos helyzetbe kerültem. A több vámpíros könyvet is publikáló Gaura Ágnestől én még nem olvastam semmit, ő viszont elolvasta egy vámpíros írásomat. Ugye milyen hülyén veszi ki magát? Akkor is, ha csak a chupacabráról volt szó, hogy fikciós írásokban nem találkozni vele, az egyetlen ismert előfordulás talán az a folytatás nélkül maradt pár bekezdés, amit én követtem el, ráadásul a chupacabra kifejezés elő sem fordul benne. No, de azóta orvosoltam a problémát, elolvastam a Vámpírok múzsáját.
Karácsonyra a folytatását is kérni fogom, mivel a Calderont nem kell tesómnak a fa alá tennie, tekintve, hogy tiszteletpéldányt kapok belőle. A főszereplő vámpírológus csaj, Borbíró Borbála a magyar Anita Blake. Természetesen ezt a legjobb értelemben említve, az első néhány történetre gondolva a sorozatból, mikor még nem egy merő qrásból állt az egész könyv. Bori is tökös csaj, aki nem pisil maga alá a vámpíroktól, a munkája miatt zűrös a magánélete, a pasik nem igazán tudják benyelni a foglalkozását, és egy "balesetből" kifolyólag ő is szexel vámpírral. A könyv világában vannak másféle lények is, zombik, alakváltók, démonok és a kedvencem, a terquil, ami valami pici, szőrös, hörcsögre hajazó állatka, némi mágikus képességel, de legfőképpen irtózatosan büdös az ürüléke.
Hogy az Anita Blake áthallás erősebb legyen, a vérállatok itt is "hívóállatai" egy-egy vámpírfalka vezetőjének, és a vámpírok közt furcsa hagyományok, törvények élnek, melyekhez mindenáron ragaszkodnak, betartják a szabályokat. Napkeltekor a vérszívók beájulnak, bár az erősebbek képesek nappal is aktívak maradni. A napfényt nem bírják, elhamvadnak. A vér után a két legfőbb szenvedélyük az erőszak és a perverz szex. A vérállatok rejtőzködve élnek az emberek közt, mert diszkriminálják őket. Bár hivatalosan legalizálva vannak, akárcsak a vámpírok. Az emberek nem törik magukat, hogy vérállatok legyenek, de a vámpírságért sorba állnak.
De vannak különbségek is. A vámpírok országos politikai tényezővé váltak, Magyarországot "vámpírpárt" kormányozza (van néhány politikai utalás az elején, jókat vigyorogtam rajtuk), bár a vámpírok csak kormánytanácsadóként vesznek részt az irányításban. Bori haja ugyanolyan rendetlen, mint Anitáé, de nem fekete, hanem vörös, és ahogy saccolom, melltartóból se E-F, hanem inkább C kosaras kell neki. És nagyobb hangsúlyt kapnak a kulináris élvezetek, Bori imád enni, és inni is. Kedvence a málnapálinka.
Nekem nagyon bejött a történet, a hangulata, Bori stílusa, hogy ez nem YA, nem NA történet, egy határozott nőt kapunk, aki megtalálta a helyét a világban. A magyar vonatkozásokat is élveztem. Hogy egy vámpír végre nem Damon, Edward vagy Louis, hanem szimplán Bélának hívják. A történet is jó, a konfliktusok nem mondvacsináltak, a szereplők motivációi megállnak. Bori karaktere jól el van találva, könnyebb vele azonosulni mint Anitával. Nem értem, miért nem kapott itthon nagyobb figyelmet, illetve lehet, hogy kapott, akkor azt nem értem, hogy kerültem el idáig, hogy elolvassam.
Gaura Ági a GoodReads-en, a moly.hu-n. És a DeltaVision oldalán megvásárolható két novellája darabonként 1 Ft-os áron! A Démoni színjáték, és a Mindenki egyért. Tesóm PayPal accountja segítségével kb. 3 perc alatt meg is leptem magam mindkettővel. Ha elfáradok munka közben, lesz mivel lazítani.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése