Oldalak

2011-08-18

Candice és Danny (7. rész)

Daniel nagyon boldog volt, hogy rendszeres esti kutyasétára hívtam. Úgy láttam rajta, legszívesebben ő is csaholva szaladgálna fel s alá, mint a két dog. De aztán megcsörrent a telefonja. Valószínűleg a munkahelyéről keresték, mert egyre jobban elkomorult. Aztán mikor letette, bánatos arccal azt mondta, hogy el kell menjen, de este itt lesz megint. Megpróbálta megfogni Bessie-t, de az folyton kiugrott a kezei közül, és elszalad előle. Elkértem tőle a pórázt, intettem Dannynek, hogy feküdjön le, majd rászóltam a szukára, hogy jöjjön oda hozzám. Vidáman vakkantott és ugrált, de én nem voltam játékos kedvemben, így rákiáltottam. Csattant a hangom, és ahogy a nevét hallotta, Bessie rögtön megtorpant. Rávillantottam a csúnya nézésemet és szinte sziszegtem, hogy "Ide hozzám!". Behúzta a farkát, lesunyta a fejét és a végén szinte kúszva jött elém. A nyakörvére csatoltam a vékony bőrszíjat, és a végét Daniel kezébe nyomtam. Úgy tűnt, majdnem akkora hatást tettem rá a kutyaidomítással, mint a combsebemmel.
Miután elmentek, Dannynek kevesebb kedve volt szaladgálni, így mi is hazasétáltunk. Estére kissé sportosan, de nagyon szolidan öltöztem. A halat, ami benyelte a horgot, már nem etetjük csalival. A nacim leért térdig, és majdnem a pólóm is. Egy XXL-es, viseltes darab, Chicago Bulls felirattal és rózsaszínre kopott bikafejjel. Gondolkodtam még a baseball sapkán, de azért azt már túlzásnak éreztem. Daniel Bessie nélkül érkezett, amit én nem bántam annyira. De Danny csalódottan szimatolt körbe, majd lefeküdt elénk a földre, és rágcsálni kezdett egy botot. Meghallgattam a mentegetőzést, hogy inkább nem hozta el, mert nem boldogul olyan jól a kutyákkal, mint én. Közben olyan szemeket meresztett rám, meg a topis szerelésemre, hogy arra gondoltam, jöhettem volna akár a kutya pokrócába csavarva, abban is vonzónak találna.
Mikor esteledni kezdett, hazakísért minket. De még a kezemet sem próbálta megfogni. És nem akart megcsókolni sem a kapuban, búcsúzáskor. Így tett a következő héten is, minden nap. Elkísért minket az esti sétára, kérdezgetett a gyerekkoromról, az iskoláimról. Nagyon meglepődött, és összevonta a szemöldökét, mikor mondtam, hogy nem vállaltam még soha állandó munkát. A szűkre szabott szülői apanázs, a magánnyomozó haveromnak végzett internetes kutakodás, meg a galériák által eladott néhány szobrocska hallatán kisimult a homloka. Aztán ő is mesélt magáról, leginkább a gimis koráról, a sulija lacrosse csapatáról, amiben játszott. Úgy tűnt akkor volt a legmenőbb. Áltsuliban kis nyiszlett volt, háttérbe szorították a nagyhangúak, az egyetemen meg inkább a szorgalmával, mint a tehetségével tűnt ki.
Már egészen kezdtem megszokni ezt a napirendet, vártam az estéket, hogy találkozzunk. Egyszer hazaérve üzenet várt a rögzítőmön, hogy Christina hazaérkezett. Nagyon fáradt a repülőút miatt, ezért ne is hívjam, de holnap délelőtt eljön Dannyért. Felhívtam Danielt, hogy holnap ne találkozzunk, mert csajos nap lesz, de utána gondolkodhat a szokásostól eltérő programban is, mert nem leszek már kutyapásztor. Vacsora után nekiálltam, és összeszedtem Danny holmiját. A sampont, a fésűt, a műcsontot, az összes apró vackot. Beraktam mindent egy nagy zacskóba. A csomagot kikészítettem a garázsba, a maradék fél zsák kutyatáp mellé. Kicsit szomorú voltam, hogy el kell válnunk, egészen megszoktam a hatalmas állatot, hogy egész nap mellettem van. De bíztam benne, hogy nem leszek magányos. hogy Daniel kitölti majd az űrt, ami Danny után marad.
Reggel még elszaladtunk egy gyors sétára, aztán megreggeliztünk, és betettem egy lemezt, amíg várakoztunk. Pavarotti talán három árián lehetett túl, mikor megjött Christina. Danny kitörő örömmel üdvözölte, majdnem feldöntötte. Aztán az előtér kövét söprögetve a farkával, ülve és boldog nyüszítéssel tűrte a simogatást, fülvakargatást és hátveregetést. Elővettem Chrisnek egy kólát a hűtőből, majd beültünk a nappaliba. Elkezdte mesélni az európai útját. A kutya odahúzta a kanapéhoz a pokrócát, és boldogan heverészett előttünk, miközben a barátnőm a talpával dögönyözte. Egy körül rendeltünk egy óráspizzát, amit csak úgy tudtunk nyugodtan megenni, hogy a nyálát csorgató és kiéhezetten bámuló ebet kiparancsoltam a szobából.
Később átmentünk a hálóba. A laptopon mutogattam Chrisnek a mobilommal készített képeket, amin Danny, Bessie és Daniel játszottak. Éreztem, hogy elkalandozik a figyelme, ahogy egész nap nem volt teljesen itt. Megálltam mondat közben, vártam, amíg feltűnik neki a csend és rám néz. "Mi a baj csibém, mit hallgatsz el?" Árnyék suhant át az arcán, inkább bűntudat, mint bosszúság. Átölelt és a vállamba fúrta az arcát. "Jaj Candy, nem is tudom, hogy mondjam el", mondta. Nyugtatólag dörzsölgettem a hátát, és éreztem, hogy ellazul, majd megremeg. Pont ahogy régen is. Magához szorított, és kicsit gyorsabban szedte a levegőt, majd a keze a tarkómra csúszott, és a fülembe csókolt. Tudta, hogy attól hamar beindulok.
A fősuli óta csak ritkán csináltuk, általában amikor épp egyikünknek se volt pasija. Arra jutottunk, hogy mégiscsak jobb mint egy vibrátorral, és ha nem is csalunk meg vele senkit, akkor ez teljesen helyénvaló. De most nem értettem mi történik, hisz épp egy romantikus útról jöttek haza a barátjával. "Várjál, várjál!", bontakoztam ki az öleléséből. "Mi van veletek? Mégsem vagytok együtt?" Christina megállt, elnézett mellettem, majd nagy sóhajjal azt mondta: "Megkérte a kezemet." "Mi van?", csodálkoztam. "Nemet mondtál neki?" "Nem. Vagyis, igent mondtam. De nem tudom, hogy jól tettem-e." Megállt, hallgatott egy darabig, majd még mindig nem nézett rám, mikor azt mondta: "Nem jó vele, nem élvezem az ágyban. Mindig az jár az eszemben, mit mondana, ha megtudná, hogy..." Elhallgatott.
Hiába unszoltam, nem mondott semmit, csak ismét magához ölelt, és hagyta elkalandozni a kezét. Én motyogtam, hogy, "De, ha ti... Ez így... ez nem helyes." Aztán nem szóltunk semmit, mert csókolózás közben nem illik beszélni. Közben a fenntartásaimról kezdtem megfeledkezni. Már a melltartója kapcsával babráltam, mikor Danny bekocogott a szobába, és tönkretette a hangulatot. Chris sikkantott egyet, összerántotta magán a blúzát, és kiabált a kutyára, hogy menjen ki. Szegény teljesen meg volt zavarodva, nem értett semmit. Mellesleg én se nagyon, de kivittem, és kicsuktam az előtérbe. Mire visszamentem, Christina zokogott. Próbáltam nyugtatgatni, kérdeztem, mi a baj, de egy szót sem tudtam kihúzni belőle. Lassan szipogássá csendesedett a sírása, majd elaludt. Betakargattam, és elvittem Dannyt sétálni. Mire visszaértünk, a lakás üres volt, csak egy cédulát találtam az ágyon: "Holnap felhívlak."

9 megjegyzés:

Rosabella Sanchez írta...

Jajj de jó!!! :) Tetszik a kis csavar, amivel még izgalmasabbá tetted, nah meg Candy és Chris is. Izgatottan várom a folytatást. :)

AncsaT írta...

Az olvasói visszajelzések hatására, egyelőre mégse adom férjhez Candyt. De lehet, hogy Christ se. Bár ő talán megérdemelné, majd még meglátom, rászolgál-e a büntire. :)

gastroangyal írta...

Isteni!!!! Folytasd, kééérlek! :)

Névtelen írta...

Candice-nek semmi szüksége férjre :)
Panka

AncsaT írta...

Tervben van a folytatás. :)

Egy nőnek a mi kultúránkban annyira van szüksége férjre, mint egy halnak esőkabátra, de az is egy lehetőség, hogy a férjnek van szüksége Candice-re. Ő pedig a látszat ellenére nem hülye, romantikus szavakkal és egy előnyös házassági szerződéssel meg lehet győzni. :)

Manéla írta...

Ezt a halas-esőkabátos hasonlatot lenyúlom, bocsi :)

AncsaT írta...

Én is hallottam vagy olvastam valahol, azt hiszem hallal és gumicsizmával, csak nem akartam szó szerint. :) De a hal az jó, lehet mellé esernyőt, fülessapkát vagy mákdarálót is. :)

Manéla írta...

Kezdek türelmetlen lenni a folytatás késlekedése miatt.

AncsaT írta...

Szeretem az ilyesfajta kritikus megnyilvánulásokat. :) Azt hiszem kénytelen leszek engedni a követelőző erőszaknak. :))

Egyébként, anélkül, hogy baglyot és verebet emlegetnék, egy ideje te is hanyagolod a blogodat, amin illenék változtatni. Csak mondom. :)

Megjegyzés küldése