Nyársirató

Az ősz fokozatosan érkezik, éjszakánként nem hagyom sarkig kitárva az ablakot, csak résnyire, aztán már annyira se. A vékony takaróra rákerül egy pléd is, halogatva az elkerülhetetlent, amikor majd előszedjük a vastag pehelypaplant. Reggelente, munkába menet az egy szál pólóra előbb csak kockás favágóinget, aztán széldzsekit is veszek. Végül eljön a nap, amikor olyan csípős a levegő, hogy a megálló felé tartva, egyszer csak azt veszem észre, hogy sírok. Előbb az egyik szememből, majd a másiknak a sarkából is elindul egy könnycsepp, és szép komótosan végigcsorog az arcomon. Ha még gyaloglok, csak letörlöm a kezem fejével, a megállóban már papír zsebkendőt veszek elő, és diszkréten törölgetem a szemem. Nehogy valami érzelmi krízist vizionáljanak az utastársak.

Előbb-utóbb megszólal a fejemben Halász Judit is: "Vége van a nyárnak, / hűvös szelek járnak, / nagy bánata van a / cinegemadárnak." Ez az első versszak, ezt még tudom. A másodikba beletörik emlékezetem bicskája: "Szeretne elmenni, / ő is útra kelni. / Ööö... izé, cipő nélkül, / nem fog neki menni... / valami ilyesmi." Aztán eszembe jutnak a tanítványaim, és a fejemben Halász Juci áttér a Sehallselát Dömötörre. Aki ugye kerülte az iskolát. Irigylem Dömötört, meg a tanítványaimat, mert ha megtelik a hócipőjük, kivesznek egy szabadnapot, elmennek a dokihoz, íratnak egy igazolást. Elméletben persze én is megtehetném, de a gyakorlatban azt jelentené, hogy helyettesíteni kell, és a helyettes általában nem szakos, úgyis be kell pótolnom az anyagot. Nem éri meg az egész felfordulást.

Szeptember vége felé utálom az iskolát. Két-három hétig még izgalmas elkezdeni az új tanévet. De ennyi kb. elég is lenne belőle mindenkinek, még túl élénken él az emlékekben a nyár, a kötöttségektől mentes élet. Novemberre már beletörődünk, különben is mindjárt karácsony, pontosabban Téli Szünet, aztán húsvét (Tavaszi Szünet!), és már vághatjuk is a centit, írjuk a táblára az ó-ió-ciót. Jó, ennyire nem tragikus, ha belerázódok, akkor néha már majdnem be is vallom, hogy tulajdonképpen szeretem én ezt csinálni, csak hát ilyenkor, szeptember végén elhull a virág, meg eliramlik az élet... Egy hét, kettő, és kiheverem, csak addig még ilyen akármilyen-semmilyen hangulatom van.

Az emberi érzelmek és hangulatok szoros kapcsolatban állnak a kémiával. Ezért lehet állítólag kellő mennyiségű csokoládéval enyhíteni a szerelmi bánatot. Az őszi depresszióra adekvát szernek a forralt bor tűnik, amire óvatosan, fokozatosan kell átállítanunk a szervezetünket a nyáron fogyasztott sörről. Néhány hetet kell csak várnunk, mire a hatóanyagok kifejtik a hatásukat. Kata szerint persze spontán módon, magától helyreáll a hangulatom, csapvíz fogyasztása mellett is, szerintem meg, ha ragaszkodik hozzá, jelentkezhet a kontrollcsoportba, én inkább a forralt borral kísérletezek. Megfelelő dózisban alkalmazva, az előnyökhöz képest a mellékhatások elenyészőek.

És különben is, örüljön, hogy ilyen enyhe, szinte már placebónak tekinthető szerrel kúrálom magam. A népi gyógyászat ismer sokkal hatásosabb, erősebb anyagokat is. Gondolok itt például a Tatay Sándor által a Puskák és galambokban adatolt, erőteljes antidepresszáns tulajdonsággal rendelkező teakeverékre. Simeon Tamás nővérének a férje ivott ilyen speciális receptúra szerint készített teát, amiben az volt a speciális, hogy rumot kevert bele. A specialitás nem a rum volt, hanem a keverés módja. A sima teával teli csészéből ivott egy kortyot, majd a hiányt feltöltötte rummal. Ezt addig ismételgette, amíg a végén szinte tiszta rum volt a csészéjében.

Ahogy Tatay mondja, nem volt a fickó alkoholista, csak szeretett inni. És ha ő nem volt alkoholista, akkor én, a nyáron, heti átlagban elfogyasztott 4 dl sörömmel, meg a borból forralás által jórészt eltávolított alkohollal egész biztosan nem vagyok az. Csak Kata nem tud különbséget tenni. Úgy gondolja, hogyha egy, más fájáról leszakított almától tolvaj lesz valaki, ha egy csók házasságtörés, akkor egy korty sörtől is iszákos lesz az ember, és egy pohár bor már alkoholizmus. Próbálom elmagyarázni neki, hogy amíg a szüzesség elvesztéséhez elég egyetlen alkalom, és az első hulla után már gyilkos lesz a tettes, a függőség nem egyenlő a fogyasztással.

Mert ha így lenne, akkor ha egy reggel nincs kedve korán felkelni, és a szokásosnál tovább ágyban marad (nem régiben megesett vele), akkor kijelenthetnénk, hogy ő lusta. Ezen elgondolkodott, majd megrázta a fejét, hogy ez hülyeség. Ő nem lusta. Én viszont az vagyok, mert egész nyáron későn keltem. Mire rámutattam, hogy én ezt egész nyáron megtehettem, ő viszont nem tehette volna, mert végül szaladnia kellett, nehogy elkéssen. Rázta a fejét, hogy akkor sem így van. Persze, az esetek közt nyilvánvaló a különbség. Az egyikben ő az érintett, a másikban én. Vagyis, ha ő inna meg egy korty bort (nem teszi soha), attól még nem lenne alkoholista, de ha én kelek fél perccel később, akkor lusta vagyok. Nyilvánvaló.

Mondtam, ha valaha függő leszek, annak pontosan ez a diszkriminatív hozzáállás és vérlázító kettős mérce lesz az oka. Annyit válaszolt, hogy az egyetlen függőség, amit hajlandó nekem elnézni, a társfüggés, és azt is csak akkor, ha őrá irányul. Pontosan erről beszéltem! Megyek is, és forralok egy kis bort.