Lendületben

Belehúztam a dolgozatommal, félretettem a szöveget, és csinálom az elemzést, ami a tényleges munka lesz a rizsa mögött. Mindjárt úgy érzem, hogy haladok is, meg a kedvem is jobb lett. Pedig többet dolgozom mint eddig. Fecónak csak odaadom a Star Wars Klónok háborúja rajzfilmek negyedik évadból leszedett epizódokat, ő elvan nagyon. Katával kicsit bonyolultabb, a reggeli szex után még esténként is akar kicsit beszélgetni. Beszélni. Kibeszélni. A barátnőit, a kolléganőit, hogy milyen izék. Persze kinek másnak mondja el, de most kicsit kevesebb türelmem van hozzá, mint máskor. És azt se nagyon érti, hogy az intenzív munka közben, mikor lezsibbad az agyam, akkor benyomok egy epizódot a Miért éppen Alaszkából, tekerve negyed óra, és ez kikapcsol, dolgozom tovább, de ha őt hallgatom, akkor az nem igazán relaxáció. Csak azt látja, hogy szórakozni bezzeg van időm, ő meg nem érdekel. De majd reggel kibékítem.

Új könyvet kezdtem a buszon olvasni. Kelley Armstrong Sötét erő trilógiájának az első két kötetét feltettem a Kindle olvasómra. És a kütyüt a kádba is magammal viszem. A történet kifejezetten ígéretesnek tűnik. A főszereplő csajszi nem egy bombázó, hanem egy testi fejlődésben visszamaradott 15 éves, akinek az első mensije is csak mostanában jött meg. Mondjuk az egyik szereplő a szemére veti, hogy ha nem is egy szexszimbólum, azért még igenis egy kis cukorfalat, a 150 centijével meg a szöszke hajával, hogy a srácok azért bomlanak érte, mert olyan dédelgetni való barbi, akire mindenki vigyázni akar, meg óvni mindentől. Előbb arra gondoltam, hogy aki kifogást keres valakiben, az találni is fog, de aztán úgy éreztem, kicsit mégiscsak túl tökéletesre lett rajzolva a leányzó.

De ez nem nagy gáz, azzal inkább el voltam foglalva, hogy milyen extra képessége van. Én alapból oda vagyok minden természetfelettis, vámpíros, farkasemberes, zombis cuccért, de ez kifejezetten jó lett. A természetfeletti képességekkel rendelkezők, az u.n. variánsok simán emberek, néhány genetikai aprósággal megspékelve. Létezik többféle fajtájuk, varázslók, boszokrányok, féldémonok, nekromanták stb. A főszereplő, Chloe Saunders nekromanta. (Chloe, khm... van pár név, amit nem szívesen látnék a személyimen, ez is egy ilyen, de ennek a karakternek megteszi.) Szóval, azzal indul a történet, hogy az első menzesszel együtt megjön a kiscsaj különleges képessége is, látja a halottak szellemeit. Meg beszélget velük. Illetve azok próbálnak beszélni vele, amitől némileg kiborul, így egy bentlakásos intézetbe kerül.

Naná, hogy a "diliházban" összefut pár hasonszőrűvel. Innentől kifejezetten tetszik az egész, mert még nem tudom mi lesz Szájmon történetével, vagy húzok belőle, és novella lesz, vagy ki kell dolgoznom részletesen, és akkor gondoltam bele egy részt, ami a pszichiátrián játszódna. Ezért aztán ez az intézetes dolog kifejezetten felpiszkálja a fantáziámat. Tele van indulatokkal, érzelmekkel, titkokkal, emberi sorsokkal, és a miliő pont alkalmas, hogy ezeket remekül lehessen tálalni. Plusz egy kis túlvilági borzongás, szellemek, meg sírból kikelő, oszladozó hullák. Vagyis zombik. Van egy japán anime sorozat, amiben egy srác rá van kattanva a zombikra, és a barátnőjéből is zombi lesz. Picit ecchi, még akármit is ki lehet hozni belőle, egyelőre 3 epizódot láttam, a zombi kiscica teljesen belopta magát a szívembe.