15 év

Írtam 5 éve meg 10 éve is, úgy gondoltam, hogy akkor ez most már hagyomány, és illik. És hetek óta készülők írni arról, hogy miért is nem írok mostanában. Itt jöhetne a lista, hogy hócipő, cancel culture és öncenzúra, a politika megosztó, és háborúk, botrányok, világrend stb., de mit jöjjek ezekkel. Próbálhatom én meghúzni az összeesküvés-elméletetek és a valóság közti határvonalat Occam borotvájával, de minek? Csak osztanám én is az észt, és beleolvadnék a háttérzajba. Tesóm azt szokta mondani, hogy a vélemény olyan mint a s*gglyuk. Mindenkinek van, és senki sem kíváncsi a másikéra. (Már ilyet se illik leírni, mert most jól diszkrimináltam mindazokat, akik számára az ánusz kiemelt erotikus jelentőséggel bír.)

Negyven és a halál között

Első tanítási nap, még akklimatizálódtunk, nem tanultunk. Laza beszélgetés a nyolcadikosokkal, ki mit csinált a nyáron, egy évvel idősebbek lettünk, ki mennyi, mert mert évvesztesek, nem évvesztesek, egy évvel több vagy kevesebb is lehet. Valaki rákérdezett, hát mondtam, hogy pár napja betöltettem a negyvenet. Olyan csend lett, mintha azt mondtam volta, valami gyógyíthatatlan betegségben szenvedek. Megnyugtattam őket, hogy az öregedés az nem olyan, mint az iskolarendszer, hogy egy adott évfolyam tagjai egyszerre kerülnek át óvodából általános-, majd középiskolába. Vagy ha mégis, akkor kamaszságból, fiatalságból többször is évet ismételtem, így az öregséget tekintve alacsonyabb évfolyamba járok.

Romantikus hasonlóságok és eltérések

Az érdeklődésem nem teljesen egysíkú, szoktam heteró szerelmes történeteket is olvasni, nem csak leszbikus romantikus irodalmat. Próbálkoztam meleg pasik románcával is, de valahogy nem fogott meg, vagy talán nem jó könyveket választottam, de néhány tíz oldalnál nem nagyon jutottam tovább. Szóval kissé egyoldalú az olvasmánylistám, és nem is túl hosszú, de néhány megfigyelést így is sikerült tennem. Persze tisztában vagyok vele, hogy ezek nem feltétlen helytállóak, de gondolatébresztőnek így is jó lehet, és ha valakinek eltérő véleménye van, szívesen látom a kommentjét.

A cimesz

A tavasszal, tiltakozásképp az orosz kultúra bojkottja ellen, elolvastam egy régi scifi-krimit, Ariadna Gromova - Rafail Nugyelman: Nyomozás az Időkutató Intézetben c. könyvét. A két kutatót, akik körül zajlott a történet, Arkagyijnak és Borisznak hívták, mint kiderült, utalásként egy másik orosz szerzőpárosra, Arkagyij és Borisz Sztrugackijra. Már ekkor motoszkált bennem egy ötlet, hogy milyen érdekes, ezek testvérek, és közösen írnak. Érleltem egy darabig a gondolatot, mert nem tudtam, hogyan vezessem fel. De most eljött az alkalom.

Őzekedés

Hallgatom a rádióban, hogy megkezdődött az őzek üzekedése, amikor fokozott óvatossággal kell vezetni az autósoknak, mert párzási tébolyában a bak vakon megy a suta után, vagy az egyik bak kergeti a másikat, és ilyenkor váratlanul kiugorhatnak az autók elé. Na most, ha többnyire a bakok ilyen bénák, akkor miért sutának mondjuk azt, aki ügyetlen? Miért nem így használjuk: a férfi idegességében egy bak mozdulattal leverte a vázát a komódról. És ha már leverte, azt miért lányos zavarában tette? Ahogy elnézem a kamaszokat, általában a fiúk vannak nagyobb zavarban a lányok jelenlétében, mint fordítva. Nem úgy kéne mondani, hogy fiús zavarában eltévesztette a dolgot?

Hülye egy világ

Éreztem egy ideje, hogy kezdek besokallni. Az ukrán háború már csak a hab volt a tortán. Próbáltam kiegyensúlyozottan tájékozódni, BBC, CNN, Fox News, Russia Today, de a kép nem lett tiszta, mégis mindenki azt várta, hogy foglaljak állást, mondjam meg, mit gondolok a helyzetről, kis túlzással, arra voltak kíváncsiak, "kinek szurkolok"? Az igazság, nem fizikai mennyiség, nincsenek olyan paraméterek, természeti állandók, amiket egy képletbe behelyettesítve kijön egy szám, megmutatva feketén-fehéren, kinek van igaza. Az igazság erősen szubjektív természetű, így ebben a kérdésben is valószínűleg valahol mindkét félnek igaza van, ugyanakkor egyiknek sincs igaza. Ráadásul a kérdés nem az, ki áll a jó és ki a rossz oldalon a háborúban, hanem hogy mit kéne tenni, hogyan lehetne ismét béke?

Totalitarianizmus, eltörlés, globalizmus

A virtuális világok lényege, hogy ezekben olyan módon is történhetnek a dolgok, ahogy a valóságban nem. Meg persze hasonlóan is. Egy megfelelően modellezett virtuális világban olcsón, gyorsan és kockázatmentesen megvizsgálhatunk, kipróbálhatunk, lejátszhatunk dolgokat. Vizsgálható a fizikai univerzum, a csillagok, galaxisok, galaxisklaszterek formálódása, fejlődése, kémiai folyamatok, bonyolult molekulák, gyógyszervegyészeti kutatások, lemeztektonika, kontinensek mozgása, hegységképződés stb. A számítógépes játékokban lehetünk bátrak, hősiesek, és főként győztesek. A digitális közösségi terekben megnyilvánulhatunk, kapcsolatba léphetünk másokkal, hathatunk az emberekre, megváltoztathatjuk a gondolkodásukat, a szándékaikat, a cselekedeteiket, ezáltal hatást gyakorolhatunk a valódi, fizikai világra.

Virtuális

Azt szoktam mondani, a virtuális szinonimája annak, hogy immateriális. Vagyis kézzel meg nem fogható. De ez nem egyenlő azzal, hogy valami nem létezik. Elméleti szempontból persze érdekes kérdés, vajon létezőnek tekinthetek-e valamit, ami elektronikus-digitális formában jelenik meg, de jogi szempontból a vita már eldőlt. Ha el lehet lopni, akkor nyilván létezik. És bár elméletileg vitathatjuk az ilyen dolgok létét, ha hatással van ránk, az életünkre, akkor gyakorlati szempontból ennek nem sok jelentősége van.

Vedd a kezedbe az életed!

Egyik nap követi a másikat, az élet szédítő sebeséggel rohan. És az idő múlásával sem javul a helyzet. Egyszer megkérdeztem egy 84 éves fickót, hogy az öregedéssel lelassul-e az élet. Amit erre válaszolt, azt nem idézném szó szerint, mert nem tűri a nyomdafestéket, de a lényege az volt, hogy nem, nem lassul le. Sőt egyre gyorsabban telik. Néha eltűnődök rajta, talán olyan ez, mint amikor a repülők gyorsítanak a kifutópályán a felszállás előtt – talán érthető, mire gondolok. A szabály lényege, hogy ha sikeres, boldog, értelmes, kalandokkal teli, eredményes életet akarsz élni, akkor vedd a kezedbe az irányítását! (Biztos vagyok benne, hogy erre vágysz, különben nem jutottál volna el idáig, már abbahagytad volna az olvasást.)

Kriszta

Szerintem nem vagyok az a kimondott hülye picsa, mégis jó párszor megkaptam ezt a "kitüntető" címet. Legelőször a hetedik születésnapomon a saját apámtól, mivel a szülinapi gyerekzsúron véletlenül leöntöttem a hófehér ingét kólával. Mit mondjak, nem ilyen köszöntésre számítottam. Rögvest legörbült a szám széle, de egy darabig tartottam magam. Aztán mikor az apám nem kért elnézést, nem ölelt át, nem simogatta meg a hajam, csak meredt rám dühösen, kitört belőlem a zokogás. Mindenki engem bámult. Berohantam a mosdóba, és magamra zártam az ajtót.

Előszó, prológus, bevezető

Turkáltam a polcon, és a kezembe akadt Nancy Kresstől a Beginnings, middles and ends című írástechnikai könyv. Leültem vele, és elkezdtem olvasni. Amit a helyes stílusról írt, az kissé elnagyoltnak tűnt nekem, aztán viszont találtam egy részt, ahol a nyitójelenet egy speciális eseteként megemlíti a prológust. Ez viszont nagyon tetszett. Több helyen találkoztam már vele, hogy a kezdő írókat óvják az előszó írásától, ugyanakkor frissen megjelent könyvekben gyakorta lehet találkozni vele, tehát ez nem valami idejétmúlt dolog, ami a 19. században volt csak divatos. Itt most végre találtam egy részletesebb leírást róla, hogy mi ez, mire való, és mire nem.

Béla

Béla más volt. Érezte a másságát, hogy ő nem olyan mint a többiek, pedig nagyon igyekezett nem feltűnni, nem kilógni a sorból. Igazából még csak nem is Bélának hívták, de a nevét túlságosan is különlegesnek, ritkának, feltűnőnek találta, ezért még évekkel ezelőtt elkezdett Bélaként gondolni magára. Végül már odáig jutott, hogy ha egy zajos tömegben a saját nevét hallotta, akkor arra nem reagált, de a Bélára felkapta a fejét.

Camp Nano

Nem vesztem el, csak nanóztam júliusban. NaNoWriMo volt a hónapban, amire beneveztem ismételten. A múltkorit néhány nap után feladtam, de most végigcsináltam. Igaz, ez most Camp, vagyis én határozom meg a feladatot, és az 50.000 szó helyett egy szerényebb, 30.000-es célt tűztem ki. És amíg a november csak 30 napos, júliusban 31 nap van. Aki még nem próbálta, annak mondom, hogy nehezebb a feladat, mint gondolná az ember. (Aki már csinálta, annak nem kell mondani.) Az egész oldal meg mozgalom meg minden egyébként nagyon profi, vannak régiós szervezetek, magyar is, együtt lehet tolni az írást. Én persze, amilyen antiszociális vagyok, ebből kivontam magam, nem haverkodtam, nem buliztam, csak írtam. Nekem ez magányos tevékenység, elmélyülést kíván, zavartalan gondolkodást. De ez én vagyok, aki szereti a pezsgést, a társaságot, aki inspirációt merít másokból és nyújt másoknak, annak van rá lehetősége. A magamfajták meg bezárkóznak, és csak naplózzák a haladást. Bármit lehet.

Szivárványból kovácsolnak gumibotot

Jaja, jó hülye cím, szivárványból nem lehet, ráadásul a gumit nem kovácsolják. De az se kevésbé abszurd, ami mostanában zajlik. Persze mi az, ami manapság nem abszurd. Nem is érne az egész egy fél posztot sem, de egy dologra azért érdemes felhívni a figyelmet. Van az a mondás, hogy a világon minden a szexről szól, kivéve a szexet, a szex a hatalomról szól. Aki azt hiszi, hogy a melegjogok a melegek jogairól szólnak, az is tévedésben van. A melegek joga is a hatalomról szól, itt a politikai értelemben vett hatalomról. Még az is lehet, hogy majdnem minden erről szól. Melegek jogait írtam, nem LMBT(QIAstb.) jogokat, de a különbségről talán majd egyszer egy külön posztban.

Esélykiegyenlítés

Mostanában többször is eszembe jutott Kurt Vonnegut novellája, a Harrison Bergeron. (Aki olvasta, biztos emlékszik rá, a történetre tuti, ha a címére nem is, aki meg nem olvasta, annak érdemes rászánnia azt az 5-10 percet.) Olyankor szokott eszembe jutni, mikor valami agyament egyenlősködés kicsapja nálam a biztosítékot. Mint A rasszizmus lebontása a matematika oktatásában c. brossúra, és az egész felhajtás, ami kialakult körülötte. Az alapvető szándék, még akár jó is lehetne, vigyük közelebb a matematikát a gyerekekhez, ne csak egyetlen megoldási módszert tanítsunk, fogadjunk el. Az egyértelműen kitűzött feladatokra adott megoldások végeredménye, és a megoldás menetének rögzítésére használt jelölési rendszer tekintetében már egyáltalán nem vagyok a pluralizmus és a megengedő hozzáállás híve.

Személyes hatékonyság

Kicsit eltűntem mostanában a radarról, kezdtek maguk alá temetni a dolgok. A szokásos mellé akadt pár új teendőm is, belevágtunk az állami támogatásos felújításba, bevállaltam még pár maszek melót, aztán visszaálltunk jelenléti oktatásra, és ha már úgyis bent vagyok a suliban, akkor el kell intéznem néhány dolgot, ami a távoktatás miatt elmaradt, merthogy nem voltunk bent az épületben. És az egészet megfejeli a fordításom, amivel rekordot döntöttem a kiadóban, már én vagyok az, aki a leghosszabb ideje ül egy  bevállalt könyvön. Ezt a határidőt már most tartani akarom, akármi is történjék, mert na. Megelégeltem. Elhatároztam, hogy megemberelem, összekapom magamat, és megküzdök a rémséges mumusommal, aminek a neve: procrastination (halogatás).

Telegónia

Egy nagyon érdekes elméletbe futottam bele. A covid vírusról olvasgattam, és előkerült egy genetikai hullámelmélet nevű valami (ami elég zavaros számomra), és ennek a margóján tűnt fel a telegónia. Darwin is írt arról az esetről, mikor egy unatkozó lord kvaggával (a zebra rokona) próbálta keresztezni az egyik fehér kancáját, majd később egy fehér ménnel fedeztetve, a született csikónak a lábán csíkok voltak láthatók, akár egy zebrának. A telegónia lényege, hogy a születendő utód tulajdonságait nem csak a biológiai apa genetikai öröksége, hanem az anya korábbi szexuális partnereinek tulajdonságai is befolyásolják. Különösen nagy a jelentősége a legelső szexuális partnernek. A szüzesség mítosza tudományos köntösben ma is itt kísért.

Fabula

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy ország, Disputánia. Disputánia nem volt nagy ország, mondhatni egészen aprócska volt, olyannyira jelentéktelen, hogy más népek a térképeikre rá sem rajzolták, csak egy feliratot szenteltek neki, hogy kb. merre lehet. Disputániában két, említésre egyáltalán érdemes dolog volt, a Kémiai Akadémia és a Szőlődomb. Az Akadémián a szorgos kémikusok elolvastak sok külföldről beszerzett szakirodalmat, majd külföldiül cikkeket írtak, hátha megjelentetik azokat valamely neves szaklapban. A Szőlődombon a szorgos borászok a helyi tőkékre oltottak sok külföldről beszerzett vesszőt, majd a boraikat külföldi feliratokkal felcímkézett üvegekbe töltötték, hátha betörnek velük valamely nagyobb piacra.

Feloldozom magamat (Reziliencia 2. ea.)

Írtam egy korábbi postban, hogy nekiálltam fejleszteni a rezilienciámat, ami nagyjából azt a képességet jelenti, hogyha borulnak, elakadnak a terveink, akkor nem feladjuk, hanem újult erővel, ismét nekilátunk. Ilyen szempontból ez most egy csodálatos időszak az életemben, mert ezt a fajta rezilienciát alkalmam van gyakorolni nap mint nap. Kata kitalálta, hogy a lejáró lakáskasszánkat ne a hitelünkbe törlesszük be, hanem használjuk önerőnek az otthonfelújítási támogatás igénybevételéhez, elvégre nem minden nap kínálnak ajándék hárommilliót. Nem is vesztegeti az időt, egymásnak adják a kilincset a mesterek, természetesen mind kora délután jön, amikor én már hazaértem, Kata meg még nem. Plusz a kertben és a ház előtt is rendet kell csinálni, ami eddig vadregényes volt, az most hirtelen gondozatlan lett, és kell a hely a munkához meg az építőanyagnak, egyébként is minek annyi fa meg bokor. Így amikor épp nem tárgyalok, akkor a kertben dolgozok, egyik kezemben láncfűrész, a másikban metszőolló.

Ne ábrándozz folyton a jövőről!

Szinte hallom, ahogy sokan felkiáltanak, de hiszen a jövő az a hely, ahol csodás dolgok történnek majd velem. A jövő az, ahol boldog és gazdag leszek, szép és híres, sikeres a szerelemben és a munkában, kilépek ebből a vacak kapcsolatból, itt hagyom ezt a pöcegödör várost, egy rakás barátom lesz, és megengedhetem majd magamnak, hogy a legjobb bort rendeljem az étteremben. Nos, ez tervnek vagy álomnak megteszi, de hadd hangsúlyozzam még egyszer, csak az itt és most az, ami ténylegesen létezik. Ezt a pillanatot kell elfogadnunk, megélnünk, értékelnünk, mindazon dolgok nélkül, amik után vágyódunk. Félreértés ne essék, a vágyódás az lehet kellemes, az álmok nagyszerű dolgok. Ne hagyjuk, hogy bárki is leszólja, kinevesse az álmainkat! De ne veszítsük szem elől, hogy a mindenkori jelen pillanat az, amikor vágyódunk, amikor nagyot álmodunk. Élvezzük ki, értékeljük, hogy életben vagyunk, hogy van erőnk, energiánk fényes jövőt álmodni magunknak.