Mindenféle pasik

Lenne egy csomó dolgom, az egyik beadandóm még mindig nincs készen, a szakdolgozatommal borzalmasan el vagyok maradva. Erre "pasikkal" találkozgatom. OK, nem olyan vészes, mint ahogyan hangzik. Az egyik inkább kölyök, mint pasi. Kolléganőm szervezett be egy ismerőse gyerekéhez mint korrepetitort. Bár egyelőre nem vállaltam el. Mondtam, hogy előbb találkoznék a sráccal meg az anyukával, felmérjük, hogy mire lenne szükség, mit tud, mit tudok én, szimpatizálunk-e egymással. Ha reménytelen, vagy nem állhatjuk egymást, akkor ne kínlódjunk. Majd igyekszem rettentően kiállhatatlan lenni, hátha elijesztem őket. Mondjuk Fecó farsangi busóálarcában nyitok ajtót.

A tetőszigeteléshez felhívtam egy bádogost. Elmondtam, mire lenne szükségem. Tényleg jó iparost ajánlottak, remek ember lehet, és profi szakember. Fél perc és két kérdés után mondta, hogy nem vállalja, mert nem ért hozzá olyan szinten, hogy tökéletesen megcsinálja. És adott egy számot egy másik mesterhez. Ez profihoz illő eljárás volt. Le voltam nyűgözve. A másik számon is értelmesnek tűnik a fazon, aki felvette. Megbeszéltük a randit, eljön megnézi, hogy mi az ábra, és megmondja mikorra és mennyiért. Tartok tőle, hogy én nem leszek profi. Miniszoknyában kéne fogadnom, és felmásznom a létrára, mutogatni a... nem, nem a tetőt, hanem ami a szoknyám alatt van, és közben egyezkedni a munkadíjról. Azt hiszem, inkább kifizetem, amit kér.

A harmadik pasi. Leszedtem holmi angol nyelvi műsorokat az internetről. A telefonomra szoktam mindenféléket rátölteni, és a fülhallgató szetten keresztül hallgatom reggelente, buszozás közben. Nem rossz dolog, csak, ha csöng a telefonom, sosem tudom, mit nyomkodjak, pedig mikrofon is van a zsinóron, csak mire beszélnék, megszakítom a hívást egy rossz gombbal. Most a változatosság kedvéért kipróbáltam a Kindle lejátszómat. Kaptam tesómtól egy Panasonic fülest is hozzá, iPod-hoz valót, nem tudom az mit tesz, szerintem olyan mint a Windows kompatibilis egérpad. Úgy döntöttem, kicsomagolom, és majd olvasás közben zenét is hallgatok.

Mondjuk zenét azt nem töltöttem rá, kiabált is a lejátszó, hogy a "music" mappa üres. Tényleg üres, mert az "audible" nevűbe töltöttem a cuccost, mondván úgy logikus. És tényleg. A könyvek közt lapozgatva megtaláltam a hanganyagokat is. Úgy lehetett elindítani, mint ahogy az e-bookokat nyitom meg. A meglepetés az volt, hogy kiírta az olvasó a címet az előadót, gondolom kiszedte az MP3 metatag (ID3 vagy valami ilyesmi) adataiból. Sőt még egy CD borítót is megjelenített hozzá. Gondolom ez is a zempéháromban volt. Talán még koktélreceptek is vannak egy zenefájlban, vagy szabásminták. Majd körülnézek.

Kicsodálkoztam magam, aztán elindítottam a lejátszást. Elbűvölő hangja van a fickónak. Annyira angol, hogy azon folyton röhögnöm kell. Pöszög, meg olyan imádnivaló diftongusokat ejt, amit egy ausztrál vagy egy arkansasi sosem fog. Ami meglepett, hogy öt perc után hozzászoktam, és már nem is vigyorogtam rajta, és ráadásul még értem is néha, hogy mit mond. Használ szavakat, amiket nem ismerek, de azokat is le tudnám írni. Vicces, hogy a helyesírásom viszonylag jó angolul, de rettentően nem tudok beszélni, és gáz a szövegértésem is. Mondjuk nem kell pironkodnom emiatt, volt egyszer egy fazon, aki Shakespeare-t fordított magyarra, de a walesi herceggel csak tolmács segítségével tudott beszélgetni. Nem mintha hozzá akarnám mérni magamat, csak vigasztalódom ezzel. És mivel elég késő van, és beálltak a szexmentes napok, ágyba viszem ezt az angol csókát.