Vannak híres emberek, nagy emberek, akikről leginkább csak a hírességükre, a nagyságukra emlékszünk. Pedig, ha emberek voltak, lehettek nekik árnyoldalaik is, olyan dolgok, melyekkel nem igazán van mit büszkélkedni. Ha megtudunk róluk valami "terhelőt", az talán levon az ő nagyságukból, de lehet, csak színezi azt. Például Schopenhauer az első nyugati filozófus, aki gondolkodásába integrálja a buddhista gondolatokat, a Védák és az Upanisadok eszmeiségét. Ettől már simán a szívem csücske lehetne, de nekem az esendő, emberi volta tetszett meg, mikor Popper Péternél olvastam róla egy anekdotát: miszerint egy, az ajtaján bekopogtató, öregasszonyt lerugdosott a lépcsőn, mert az megzavarta a munkájában. Éppen a lélek nyugalmáról és az indulatnélküliségről írt.
Emlékszem, hogy pár éve hallottam Kossuthról, hogy valami sikkasztási ügybe keveredett. Itt egy cikk, mely a Kisebbségkutatás 2002. 11. évf. 4. számában jelent meg. Ebből kiviláglik, hogy ez nem egyedi eset volt, Kossuth gyakorta nyúlt a mások által a kezeire bízott pénzhez, hogy azokat megfialtatva, kártya és egyéb adósságait törlessze. Csak a szerencsén, és a véletlenen múlott, hogy nem került olyan helyzetbe, hogy az adósság és az elsikkasztott pénzek maguk alá temessék.
Tegnap meg egy nagyon érdekes műsort hallottam a rádióban. Levelekből, újságokból, versekből olvastak fel. Petőfi Vörösmartyhoz írott versében jól lehúzza költőtársát, amiért az a honvédezredek szervezési-vezénylési rendjére vonatkozó valamilyen, számomra nem is túl jelentősnek tűnő, kérdésben nem az övével egyező álláspont szerint szavazott a nemzetgyűlésben. Nem én tépem le homlokodról, / Magad tépted le a babért. Ezt meg is jelentette, a szerkesztő, Jókai távollétében az Életképekben, melynek ő is helyettes szerkesztője volt. Emiatt aztán Jókai írt egy cikket, melyben elhatárolódik Petőfi véleményétől. Erre viszontválasz születik, egymást csépelik nyílt levelezésben.
Vörösmartyval később kibékül Petőfi, de Jókaival nem. Igaz a barátságuk már korábban megromlott. Pedig olyan jóban voltak, hogy Petőfiék háromszobás lakásuk egyik szobáját kiadták Jókainak, aki náluk lakott. Még az ebédet is közösen hozatták. De Jókainak Laborfalvi Rózával kötendő házasságát Petőfi ellenezte. Olyannyira, hogy írt is egy levelet Jókai anyjának. Ezt is felolvasták. Durva egy szöveg volt. A színésznőt nyíltan erkölcstelenséggel vádolta. OK, nem volt egy szende szűz, volt egy házasságon kívül született gyermeke is, de ez a levél nem volt szép dolog akkor sem.
Aztán volt még másik levél is, melyben Róza asszony írt Sándornak, hogy különösebben nem rajong érte, de házuktól való távolmaradásával megbúsítja az ő jó férjét, ezért arra kéri, menne el hozzájuk látogatóba. Volt benne "kedves" dolog, hogy Petőfi, mint mondják, nagy költő, azaz ő nem tartja sokra. De ettől függetlenül, az asszony meghívására elmehetett volna, rendbe hozni a barátságot. Nem ment, ellenben írt egy még durvább választ, melyben ripacsnak, csepűrágónak címzi Laborfalvit. Gondolom az otthon megmutatta a levelet az urának.
Aztán voltak más levelek is, melyeket Petőfi az öccsének és a feleségének írt. A sajtó hasábjain megjelenő korábbi, durva vitákban kölcsönösen megkérdőjelezték egymás hazafiságát, bátorságát a vitapartnerekkel, így Petőfi valamiféle bizonyítási kényszerből katonának akart állni. De a leveleiből kiderül, hogy tartott is ettől, olyan alakulatot keresett, ahol minél messzebb lehet a harcoktól. Inkább verseket akart volna írni, és a haza oly nagyjának címezte magát, akinek kár volna elesnie. Magyarul félt, gyáva volt. Ezt nem elítélendően mondom, én is félnék csatába menni, meghalni egy ügyért. Mondjuk ezen az alapon én nem is bíztatok erre másokat, bort prédikálva és vizet szürcsölve.
2 megjegyzés:
Hja... Petőfi. Nagy költő (bár nekem nem kedvenc) és gyarló ember volt.
A tavaly nyáron egy fickó, aki szabadszállási volt eredetileg, hosszan mesélte, hogy az ottaniak szerint 1848 nyarán miért is lett utolsó a szabadszállási képviselőválasztáson Petőfi. Nagy kujon volt, és a falu összes asszonyán végigment... volna... ha a férjek és a férfiak a faluban vasvillával ki nem kergetik, amikor még képviselő is akart lenni. Futva távozott, elbújt egy szénakazalban, aztán egy pajtafélében, és napok múlva mert csak előmerészkedni, majd rohanvást távozni a környékről is... :) Ha csak a fele igaz, már jó. Imádom az ilyen sztorikat. Valahogy szaguk, ízük lesz a szoborszerű idoloknak.
:)) Amiket most összeolvastam, abból az rémlik, hogy nagyon radikális volt, és nem tetszett neki, hogy márc. 15. után a forradalmi ifjúság háttérbe szorult, és a kormányba idősebb, megfontoltabb emberek kerültek. Ő valami francia mintájú forradalomra gondolt, és ezt hangoztatta is. Ettől nem lett népszerű, sőt, nyíltan és titokban is "hadjárat" indult ellene, a lejáratására. Azon a választáson meg jól elbántak vele, mindenfajta orosz kémnek meg cári ügynöknek rágalmazták, és a támogatóit nem engedték szavazni. Olyan lincshangulat lett ellene, hogy végül nemzetőrök mentették ki szorult helyzetéből. Állítólag ennek az élménynek köszönhetően írta meg Az apostol-t. Kár lett volna, ha megválasztják. :)
Megjegyzés küldése