Rapa Nui

Egy igen érdekes filmet néztem meg a hétvégén. Rapa Nui - A világ közepe. Társadalmi különbségek, elnyomás, vallás, szakrális munka, barátság kontra szerelem, árulás, intrika, sportverseny életre-halálra, háború, menekülés, ökológiai katasztrófa. Volt minden, ami csak kell egy érdekes filmbe, izgultam is egész végig, és végső soron jól szórakoztam. Tudományos tényektől nem hagytam magam zavartatni, mert ez mese volt, nem dokumentumfilm. De azért most mesélnék néhány dolgot. Kezdeném a címmel. Rapa Nui a Húsvét-sziget neve a rapanuik, az őslakosok nyelvén. Jelentése "nagy evező". Nevezik a szigetet dalaikban "a világ köldökének" is, ami lehet a világ közepe. Persze, a Rapa Nui - A nagy evező, az elég hülye cím lett volna.

A filmben látjuk, amint egy moait, egy hatalmas kőszobrot elvonszolnak a kőfejtőből a partra. Álló helyzetben! A rátóti legényekről járja a történet, hogy az erdőben keresztben vitték a létrát, és kivágták a fákat, hogy tudjanak haladni. Nos, a húsvét-szigetiek nem is a polinézektől, hanem a rátótiaktól származhatnak. Egyrészt ők is kivágták a fáikat, hogy azokon görgetve szállítsák a szobrokat, de leginkább azért, ahogy vitték. Képzeljünk el egy 5-6 méteres létrát, és azt, hogy ezt valaki állítva cipeli keresztül a városon. Megvan? Akkor képzeljük el, ezt kőből. 20-50 tonna súllyal. Én biztos, hogy fektetve szállítom, és majd csak a végcélnál állítom fel.

A film azon elképzelésekre épít, melyek szerint a szigetre i.sz. 400-700. környékén érkeztek a lakosok ősei. Több heti és több ezer kilométernyi hajózás után. Hajózás alatt tutajokon vagy kenukon való hányódást kell érteni. Mikor megérkeztek a szigetre, ott dús vegetációt találtak, erdőket, óriási pálmákkal és más 20-30 méter magasra megnövő hatalmas fákkal. Szárazföldi és tengeri madarak, nagytestű gyíkok, elvétve fókák is éltek a szigeten. A tyúkokat hozták magukkal, így háziasított állatuk is volt. A környező, gyorsan mélyülő vizekben viszonylag kevés volt a hal, de kagyló akadt bőven. A magas fákból olyan csónakokat készítettek, melyekkel kijutottak a nyílt vízre, ahol barna delfinre vadásztak. Paradicsomi állapotok uralkodtak.

Azonban a szigeten ökológiai katasztrófa történt. Ma már egyetlen fa sem él rajta, három méternél magasabb bokorféle sem, Köves és füves puszta leginkább az egész sziget. A korábban bőséggel lévő édesvíz alig van. Kihaltak a szárazföldi madarak, a tengeri madarak is nagyon megritkultak, bogárnál nagyobb testű állatot nem találni. Az első európai felfedezők kevés számú, rendszeresen éhező bennszülöttet találtak. Meg a hatalmas kőszobrokat, melyekről elképzelni nem tudták, ki állította őket, mert a helyi lakosokból nem nézett ki ennyi energia és szervezőkészség.

Feltételezték, hogy a sziget lakói maguk okozták a katasztrófát, azzal, hogy a földterület eltartóképességéhez képest túlszaporodtak. Az erdőiket kiirtották, valószínűleg azért, hogy a fatörzseken görgetve szállítsák a hatalmas kőszobrokat a partra. Meg tűzifáért, és az erdők helyén égetéses földművelést folytattak. Azonban ennek súlyos következményei lettek. Az erdők lombja többé nem adott árnyékot, így a talaj gyorsan kiszáradt és terméketlenné vált. A növények gyökerei nem tartották meg a földet, így az erózió lepusztította, a csapadék belemosta azt a tengerbe. A víz gyorsan leszaladt a sziklákon, és eltűnt a porózus vulkáni kőzetben, eltűnt az addig bőségben lévő, ivásra alkalmas édesvíz is.

Az élőhely és a táplálék eltűnésével az itt őshonos fajok legtöbbje kipusztult. A lakosok éheztek, a fogyatkozó erőforrásokért véres háborúkat vívtak, rákaptak a kannibalizmusra, és csaknem kipusztították saját magukat is. Általában ezt tartják a sziget múltjáról. De létezik egy alternatív elképzelés is. Szénizotópos kormeghatározás szerint a sziget betelepítése csak valamikor az 1000. év után, akár 1200. környékén történt. Nem volt akkora népességrobbanás, mégis eltűntek az erdők. De ezért nem az emberek voltak felelősek, hanem az a táplálékállat, amit a tengeri útra a tyúkok mellett magukkal vittek. A patkány.

Szapora, gyorsan nő és kitűnő fehérjeforrás. Viszont a szigeten nem volt természetes ellensége. Amíg az emberek néhány ezres, legfeljebb tízezres nagyságrendű populációt hoztak létre, a patkányok több milliós számban elszaporodtak. A fészkelő madarak tojásait ették, eltüntetve ezeket a szigetről, meg a pálmafák termését. Oly mértékig megrágták azokat, hogy már képtelenek voltak kicsírázni, így eltűntek az óriási pálmák, meg lassan a többi fafajta is. Megfelelő fa híján az emberek nem tudtak olyan hajókat építeni, melyekkel mélyebb vizekre merészkedve delfineket ejthettek volna el. A part mentén a kevés halat és a kagylókat túlhalászták. A romló minőségű termőföldön keserves munkával gyenge termést arattak.

Mindegy is, hogy az ember természet-kizsákmányolása, vagy az ember által betelepített állatfaj túlszaporodása okozta a sziget élővilágának és azt követően társadalmának is a pusztulását, mindenképpen tanulságos a történet. Szerintem ugyanezt műveljük nagyban, az egész Föld bolygóval. Fajok halnak ki, pusztul a termőföld, fogy az iható édesvízkészlet, változik az éghajlat, ökológiai katasztrófa közeleg. Ha már nem lesz elég inni- és ennivaló, véres háborúkban egymást fogjuk irtani. A kevés túlélő meg barbárságba süllyed. Később a régészek csodálkoznak majd, hogy vajon milyen módszerrel lehetett képes ez a primitív társadalom hatalmas épületeket emelni.