Elért hozzám is a hétkönyves kihívás. (Oszd meg a kedvenc könyveid borítóit egy hétig, minden nap, kommentár és magyarázat nélkül.) Nem nagyon rajongok az ilyenekért, mert terhet rak a kihívottra, hogy játszani hívják, amihez nem biztos, hogy van kedve, viszont nem akarja visszautasítani a kihívót, és akkor csinálja, de közben neheztel kicsit, és az nem jó. Valahogy így lehet vele az is, akitől elért hozzám a játék, mert úgy általánosságban mindenkit részvételre buzdított, plusz megnevezett pár ismerőst is, akik még nem vettek részt a játékban. (Amilyen bosszantó, ha egy ilyenbe beleugrasztják az embert, annyira zavaró az is, ha nem szól senki, mert lehet, hogy tudják, nem szeretem ezeket a riadólánc kihívásokat, de az is lehet, hogy egyszerűen senkinek nem jutok az eszébe. Végeredményben nem jó ez sehogy se, kár volt kitalálni az egész játékot.) Szóval köszönöm is, meg nem is tudom, és a feltételek sem tetszenek, mert kommentár nélkül néha elég hülyén jön ki némelyik könyv megemlítése, és a fene fog vacakolni vele egy egész hétig minden nap, meg borítókat se akarok keresgélni, letöltögetni, átméretezni stb. Írok egy blogposztot, és akkor két léggyel végeztem egy csapásra. Persze a 7 az nem elég, és a kedvenc is nehezen megfogható, így összegyűjtöttem általános-, közép-, meg fősulis korom 7-7 meghatározó jelentőségű könyvét.
