A család fogalma

Fészbukon osztotta egy ismerős, hogy iskolai hittanórán azzal kábítják a gyerekeket, hogy az egyedülálló anyuka és x db kisgyermeke együtt az nem család. Erre csak annyit tudok mondani, hogy rohadjon meg az, aki képes ilyet mondani egy 7-8 éves kisgyereknek. Akinek nem elég az, hogy az anyukája egymagában, segítség nélkül kénytelen gondoskodni róla, nem elég egyedül várnia a buszt, miközben a többiekért jön az apukájuk, nem elég úgy felnőnie, hogy nem lát apai mintát, még azt is el kell viselnie, hogy valami idióta kívülállónak bélyegzi azzal, hogy neki nincs családja. Gratulálok, ez igazán szeretetteli, keresztényi hozzáállás, igazi pedagógiai érzékenységre, és krisztusi jóságra valló tett. Ez történik, amikor a tankönyvet nem a gyerekek igényeihez, hanem egy ideológiához gyártják.

A teljesség felé

100 éve született Weöres Sándor. (Hogy pontosítsak kicsit a rádióban elhangzottakon, tavaly június 22-én volt a születésének századik évfordulója, január 22. a halálának a napja, ma 25 éve, hogy meghalt.) Az első dolog, amit olvastam tőle, az A teljesség felé volt. Már ha nem számolom a gyerekverseit, mert természetesen a reszkető Galagonya, a Bóbita, körben az angyalokkal, a Csiribiri szellő-lány, Haragosi, aki minden apróságtól kiborul, meg a kínai száncsengő (Csing Ling) nekem is megvolt gyerekként. De legelőször ezzel a felnőtteknek szánt írásával találkoztam. Persze a csiribiri lélek lép a lajtorján, és az ágyad forró... engem hívj ma álmodba (eredetileg: még mellettem alszol ma - de a gyerekeknek azért már mégiscsak hm) szövegek is átértelmeződnek kicsit idősebb korban.

Agyrémálom

Persze tudhattam volna, hogy nem véletlen mondja, aki beírta a fészbukra, hogy a valóvilág hatodik műsorában sikerült minden eddigit alulmúlni, és ezt egy korhatáros GIF kép (gondoltam, animált gif lesz, és tényleg) be is bizonyítja. Amit azonban inkább nem linkel be a jóízlés okán. Én persze amilyen hülye kiváncsi vagyok, nem bírtam ki, rágugliztam. Basszus, úgy kellett nekem! A félmeztelen srác, nekem idáig azt jelentette, hogy egy pasi a felsőtestét villogtatja. Ezen viszont volt egy hosszú ujjú póló! Bakker! És három p*csa ott ült a széken, és bámulta a pöcs (szó szerint értendő) produkcióját. Az egyik még intett is, kinyújtott karral, a mutatóujját forgatva, hogy csinálj nekem helikoptert, bzmeg. A csávó meg, esküszöm, csóválta nekik a farkát! A magyar kereskedelmi televíziózás csúcsa!

Fordítás szükségeltetik

Rájöttem, hogy nem csak az angol nyelvű szépirodalmat kell lefordítani, hogy a könyveket azok is élvezhessék, akik magyarul olvasnak csak ilyesmit. Sokkal fontosabb a magyar-magyar fordítás, hogy pontosan értsük az embereket, és jobban élvezzük az életet. Felismertem, hogy a környezetemben szinte mindenki valamiféle fura nyelvet beszél, mely tele van "hamis barátokkal", azaz olyan kifejezésekkel, melyek az anyanyelvemen, magyarul ismerősnek tűnnek, magától adódna az értelmezésük, pedig valójában csak alaki hasonlóságot mutatnak a szavak, igazából egészen más a jelentésük. Mondok példákat.

Év vége, év eleje

Túléltük az ünnepeket! Necces volt, mert a mama letális dózisban kínálta a hagyományos ünnepi ételeket. De kicseleztem, ügyesen imitáltam a sütifalást. Szedtem mindenből a tányéromra, és kínálgatásnál mutogattam, hogy még van. Aztán lopva mások tányérjára csempésztem egyet-egyet, mutatva, hogy azért fogyogat, de már nem bírok többet. Szilveszterkor viszont súlyos helyzet alakult ki. Virslit mindenkinek kellett enni, hogy szerencsénk legyen. Persze disznóhúsból. És nem, baromfivirsliről szó sem lehet. Csak a disznó jó, mert az "előrefelé túr". A baromfi meg "hátrafelé kapirgál".

VX

Estefelé sétálni vittem Szendit. Tudom, ez bután hangzik, tekintve, hogy csak én sétáltam, ő repült, de nem mondhatom, hogy repülni vittem, mert azt sajnos nem tudok. Nagyi se tud, de mesélt róla, hogy nagyon régen voltak akik tudtak. Ő is csak hallott róluk, és állítólag elég furán néztek ki, inkább hasonlítottak Szendire, mint miránk. Persze csak kinézetre, mert Szendi sokkal barátságosabb. (Mondta ezt azután, hogy megharapta.) Vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy Szendi vitt sétálni engem, és talán néha így is volt, amikor nekem nem sok kedvem volt kimozdulni. Ő persze mindig nagyon várta, hogy repülhessen. Főleg mivel ilyenkor szokott bogyózni, mert szobatiszta a szentem, soha nem piszkít a szekrényembe.