Okosz de occó

A régi, jó kis Samsung telefonom felett eljárt az idő. Leginkább a 150 MB memória bizonyult kevésnek, de lassúcska is kicsit, és a képernyőjén nem esik jól olvasgatni, pici az a három és fél col. Mit csináljon ilyen esetben az ember lánya, hát feltúrja az internetet, és keresgéli árban és tudásban az optimális telefont, ami az igényeinek, az ízlésének, és nem utolsó sorban a pénztárcájának a legjobban megfelel. Hát, én addig turkáltam, amíg ráakadtam a Doogee DG800 Valencia fantázianévre hallgató mobilra. Állítólag ez a világ legolcsóbb Android 4.4-es (KitKat) telefonja. Mondjuk ez önmagában véve, annyira nem hatott meg, de a 4,5 colos képernyő QHD felbontással (960x540 - széltében, hosszában fele-fele a FullHD felbontásnak), mindez IPS megjelenítővel, az operatív memória 1 GB, a telefon saját háttértár memóriája 8 GB, és a 4 magos 1,3 GHz processzor olyan teljesítményt ígér, amit sokáig nem fogok kinőni. Így gondoltam egyet, és tesóm PayPal számlájának kontójára megrendeltem.

Az első kellemetlenség akkor adódott, mikor kiderült, hogy a tajvani repülőtéren, ahol fel akarták adni repülőpostával, a szúrópróbaszerű ellenőrzésnél kibukott, hogy lítium tartalmú akkumulátor van a dobozban, ami valamiért biztonsági kockázatot jelent. Így visszadobták, és gondolom hajóval vagy vonattal vagy lovaskocsival vagy tudomisén hogy küldték el. Az hagyján, hogy többet kellett várni rá, de mivel hagyományos postai úton került be Magyarországra, egyből a vámosok karmai közé került, és a kb 28.000 Ft-os vételár mellé még a vámeljárás során kirótt összeget is meg kellett fizetni rá. Szerencsére az értéke alatta maradt a 220 Eurónak, így vámot nem vetettek ki rá, de a 27% ÁFA az még rájött, plusz a Magyar Posta által felszámított vámkezelés díj. Mindenestől plusz 9.500 Ft. Még így sem volt rossz vétel, de egy kis szerencsével jobban is járhattam volna.

A szerencsére persze ne panaszkodjak, mert mielőtt eljöttünk volna a Mátrába kirándulni, egy nappal előtte megérkezett a telefonom. Fecó majdnem jobban izgult a kicsomagolásnál, mint én, és szerencse, hogy ott volt, mert a 3.2-es Androidhoz képest a 4.4-es kissé másképp működik, és nem találtam semmit, ő mutogatta a dolgokat, mert a tabletjén 4.akárhányas az Androidja, és már rutinja van a beállítgatásban. MicroSD és SIM kártya áttesz (nem is olyan egyszerű, mert pici a hely, egymás mellé kell betolni a kettőt, és a második már szorul), bekapcsol, google fiók beállít, hurrá, a kontaktok mind megvannak. Jöhet a wifi, a routert is babrálni kell, mert a biztonsági beállítások miatt nem kapcsolódik, de megoldva, van netem is, jajdejó. És minden szép és jó is volt, amíg el nem indultunk nyaralni.

A vonaton akármit is csináltam, nem volt internetem. A wifit még épp meglátta, de nem folyton megszakadt a kapcsolat, a nyavalyás MÁV olyan gagyi internetkapcsolatot biztosít, ami gyakorlatilag használhatatlan. A mobilnetemmel meg akármit is csináltam, nem sikerült boldogulni. Na, mondom, szép lesz, ha egy egész hétig nem lesz internetem, hogy fogom én kibírni? Mint egy drogosnak, elvonási tüneteim lesznek! Hogy lekábítsam magam előszedtem az e-book olvasót, és Meritnek, a chicagói vámpírcsajnak a kalandjait olvasgattam, Fecó nagy bánatára angolul, hiába lesegetett a könyvembe. De hát ez van, a harmadik kötetet még nem adták ki magyarul. Mondtam neki, mi lesz, ha a Bane-krónikákkal eljut addig, ameddig magyarul megjelentek, megvárja amíg kijön a következő is, vagy megpróbálkozik az angollal? Persze Kata megoldotta a dolgot, hogy addig majd olvassa a kötelező olvasmányokat.

Na, fél nap vonatozás meg buszozás után felértünk a Mátra hegyei közé, becsekkoltunk, elfoglaltuk a szobáinkat (lakosztályt kaptunk, két szobával, közös mosdóval, Fecó beköltözött a nagyobbik szobába, mert onnan jobb a kilátás, nekünk jutott Katával a kisebbik, de nem panaszkodunk mert itt franciaágy van), és amíg vártunk a vacsoráig, nekiestünk a telefonnak. A vonaton hiába állítgattuk, de azt legalább kiderítettük, hol lehet a bibi. Most visszasarcoltam Katától a régi Samsungomat (amire lecserélte a butatelefonját), és megcseréltem a simkártyáinkat, hogy netet csiholjak. Rákötöttem a laptopra a telót, és guglizni kezdtem. A Telenor oldalán sikerrel megtaláltam, hogy kell Android alatt beállítani az APN-t. És láss csodát, a simkártyát visszacserélve, a beállításokat megcsinálva az új telefonon is elérhető lett az internet. (Fecó nagy örömére, akinek wifin keresztül továbbosztva a kapcsolatot a tabletjére, már sikerült is megosztania a fészbukon, hogy hol nyaralunk, hadd irigykedjenek az osztálytársai.)

Igazából egyetlen komoly negatívumot tudok eddig említeni a telefonnal kapcsolatban. A beharangozott, csodás, 13 MP főkamera meglehetősen zajos fényképeket készít. Persze ez egy eléggé eszement felbontás, a fullhádé monitorom kb 2 MP, szóval ennél nagyobb fotókat elvileg értelmetlen csinálnom (gyakorlatilag nem, mert lehet kinagyítani részleteket, meg utófeldolgozni, ahhoz nem árt a több képpont), szóval lehet, hogy nem lesz ez rossz készülék, arra, amire én használom. A színe fekete, de mellékeltek hozzá egy fehér hátlapot is, amin van egy érintőfelület, így nem feltétlen a képernyőt kell tapperolni, lehet a hátlapon is matatni. Vagy az is elég, ha az előlapi kamerának integetek, arra is reagál. Meg van gesztusvezérlés is, a képernyőre rajzolhatok a telefonnak megtanítható szimbólumokat, és rendelhetek hozzájuk funkciókat. Egy csomó dolgot még nem is ismerek rajta, vagy nem tudom, hogy hogyan működik. Eh, Katát cikiztem, hogy a Samsung teló, amit kapott tőlem, okosabb mint ő, de engem is frusztrál az új telefonom, mert egyelőre Fecó jobban ért hozzá, mint én.