Bocs

Ez egy ilyen bocsánatkérős poszt lesz, nem lesz benne medve. Bocsánatot kell kérnem, mert irtózatosan elhanyagoltam a blogot és az olvasóit. Amint végeztem a fordítással, kaptam szerkeszteni is egy könyvet, és amikor azzal végeztem, még egy másikat is kaptam szerkesztésre. Ez utóbbi kettőnél extrém rövid volt a határidő, tekintettel a közelgő könyvhétre. Ezért aztán éjjel-nappal dolgoztam, és nem sok kedvem, energiám, időm maradt a bloggal foglalkozni. Ami szörnyű, hogy igazából nem is hiányzott. Ágyba akartam kerülni mielőbb. (És leginkább alvás végett, a szex csak reggelente jutott eszembe, ha sikerült óracsörgés előtt felébrednünk.)  Legeslegjobban az hiányzott, hogy itthon nem volt időm olvasni. Csak a buszon munkába menet, meg hazafelé.

A könyvezés közben kellően tébolyult állapotba kerültem, a szoros határidő miatt nem tudtam a szokott módon negyedórákat rágódni egy-egy mondaton, kanyarítottam valami többé-kevésbé elfogadhatót, aztán mentem tovább. Ha valamin nagyon kiakadtam, téptem a hajam, vertem a fejem az asztalba, és mentem nyafogni a fészbukra. Aztán szóltak a lányok, hogy az rendben, ha a nyűgöm miatt rinyálok, de ha idézem hozzá a szöveget is, ami a nyűgömet okozza, az felvet bizonyos etikai aggályokat. A fordító szerkesztetlen szövege nem publikálásra szánt változat, és nekem mint szerkesztőnek nem az a dolgom, hogy pellengérre állítsam, hanem, hogy kijavítsam a kevésbé szerencsésen sikerült mondatot. Meghajtottam a fejem, hamut szórtam rá, töröltem a postot, és elnézést kértem a taplóságomért. Még egyszer bocsánat.

Fecót is sikeresen elhanyagoltam, időnként bejött hozzám, megállt mellettem, a vállamra hajtotta a fejét, megsimogattam a buksiját, de a szemem nem emeltem fel a képernyőről. Nem szólt semmit, belefúrta az orrát a hajamba, cuppantott egyet, és ment, keresett magának valami elfoglaltságot. Nagyon megértő volt. Persze, aztán jókora bűntudatom támadt a dolog miatt, így azóta már igyekeztem orvosolni a dolgot. Miután végeztem a könyvekkel, ünnepeltünk. Hazafelé beugrottam a boltba, hoztam két doboz sört (grapefruitos meg áfonyás gyümölcsös sört, 2% alkoholtartalommal, a megcsiccsent meggyszörpben több az alkohol, és nem egy dobozzal kapott a gyermek, hanem megkóstolhatta mindkettőt), meg egy csomag SPAR gazdaságos szendvicskekszet, csokisat.

Leültünk, és megnéztük együtt az új Schwarzenegger filmet (The Last Stand), ami nem volt egy kiemelkedő filmalkotás, ennek ellenére egész jól szórakoztunk rajta. Toltuk a kekszet, ittuk rá a sört, és poénkodtunk a filmen. Kata is jól időzítette a hazaérkezését, már a "Vége" felirat után csöngetett, hogy engedjük be. Persze a film, a keksz és a sör is "sz@r" minősítést kapott tőle, de tisztában volt vele mindenki, hogy csak udvariasságból kínáltuk meg, és meséltük el, mit láttunk. Aztán Fecót informatikai oktatásban részesítettem. Megmutattam neki a PayPal online fizetési rendszert, mikor gyereknapi ajándékként valami eszement hálózatos játékra befizettem egyhónapos extra tagságra. És mivel már nyúz egy ideje, hogy tanítsam programozni, telepítettünk egy C fordítót a gépére, és megírtunk egy konzolalkalmazást, a hagyományos "hello world" programot. Úgy tűnik, jó időre kielégítettem a programozás iránti érdeklődését.

Katának is bocsánatkéréssel tartoztam, mert elhanyagoltam, de az elmúlt néhány éjszaka alatt már kiengeszteltem. A tanítványaim és a kollégáim is megérdemelnek egy bocsánatkérést, nem voltam igazán türelmes velük a feszített munkatempójú időszakban. Illetve a kollégáim talán nem is érdemlik meg, mert ők se szoktak valami nagy türelemmel viseltetni, nem csak irántam, hanem úgy általában semmi iránt. Azért a napokban igyekeztem a szokásosnál is kedvesebb lenni. Az egyik meg is jegyezte, hogy "de jó kedvem van", mire mutattam neki a naptárat, hogy milyen közel már a tanév vége. Kisimult a homloka, így máris elfogadható lett a viselkedésem.