Csilibab

A hétvégén Katának programja volt, Fecóval ketten voltunk otthon. És ha már így magunkra maradtunk, gyorsan főztünk egy durván csípős csilibabot. Ezt ilyenkor célszerű, mert Kata egy csomó dolgot nem bír. Nem bírja a csípőset, a pirospaprikát, a hagymaszagot, Muszorgszkijt és ha zokniban mászkálunk a konyhában. Van még pár dolog, de most ezeket sikerült egy időbe, egy helyre összehoznunk. Élveztük a zenét, a főzést, és aztán az ebédet is. Fecó dupla adag vizet, én dupla adag kölest fogyasztottam. (Nálunk a csilibab fura étel, soha nem készül kétszer egyformán, most volt benne reszelt sárgarépa, cékla is, és kölessel tálaltuk.) Hogy tényleg csípős legyen, tettem bele gyömbért, csiliport és valami körömnyi hosszú, pici, szárított paprikaszerűséget, amiről nem tudjuk, hogy micsoda, fogalmunk sincs, hogyan került a házba, de gyilkos egy dolog, ezért csilinek becézzük.

Délutánra megfájdult a gyomrom. Fecó kérdezte, hogy talán megártott a csili? Én állítottam, hogy a csilivel semmi baj, csak három napja kaptunk a mamától (Kata anyukája) túrós tésztát, és a maradékát (összesen kb. három evőkanállal) elosztottuk a bab mellé. Olyan beteg voltam, hogy kínomban előszedtem az étkezési szódabikarbónát, amivel egyébként a kádat szoktam suvickolni, és egy evőkanálnyit elkevertem belőle egy bögre vízben. Ahogy megittam, tíz perc múlva semmi bajom sem volt. Fecó csak ránézett az asztalon kiszóródott fehér porra, felszedett egy kicsit az ujjára, megnyalta, majd fintorgott, és közölte, hogy ütős a cucc, és durván hatásos is, ha ilyen gyorsan jobban lettem.

Este hazajött Kata, hozott egy kis kelkáposzta főzeléket a mamától. Nem vagyunk különösebben ellene a főzelékeknek, de mi inkább a maradék csilire szavaztunk. Kata közölte, hogy szerinte nem vagyok normális, és ne ébresszem fel éjszaka, megint ha fájni fog a gyomrom. De én bátor voltam, nem hagytam magam eltéríteni. Pedig a csili tényleg durva volt, azokat az apró, pici paprikákat ki szoktuk tenni a tányér szélére, de az egyik szétfőtt, és nem vettem észre a cékla közt. A hatás azonnali volt. Ahogy lenyeltem, abban a pillanatban elkezdtem csuklani. Igen sűrűn, és nem segített a hideg víz se. De kb. 3 perc után abbamaradt, mikor is gyorsan bekaptam még a maradékot a tányéromról. És utána egész éjszaka remekül aludtam, mivel nem ettem hozzá túrós tésztát.

Oké, ez nem egy különösebben izgalmas blogbejegyzés, igazából meg sem akartam írni, csak a nőnap helyett kerestem egy másik témát. Merthogy a nőnap nem a szívem csücske. Talán nem vagyok elég mélyen vallásos feminista, vagy a saját nőiességemmel ambivalens a viszonyom, nem tudom. Kata nem ennyire elutasító az ünneppel kapcsolatban, de azért neki sem ez a kedvenc napja az évben. Fecót azért a hagyományok meg a népszokások tiszteletére neveljük, a mamának viszi a virágot, az osztálytársnőknek meg hajtogatják papírból a fiúkkal. Amivel pont is kerülhetne a dolog végére, de sikerült morcosan hazajönnie a suliból.

Némelyik tanáruk fura módon kezelte ezt a napot. Volt, akinél csak a fiúk feleltek, a másiknál a lányok kapásból egy jeggyel jobbat kaptak. Mert nőnap van. Természetesen a fiúk megkérdezték, hogy mikor lesz férfinap, amire az volt a válasz, hogy olyan nincs. Ami egy nagyon rossz válasz. Mert természetesen van nemzetközi férfinap, ahogy van apák napja is, de nem ez a legnagyobb baj, hanem pedagógiailag tartom elhibázottnak a dolgot. A nemek egyenlőségét nem úgy lehet megtanítani a fiúknak, ha évente egy napra vérlázító privilégiumokat biztosítunk a lányoknak. (Talán túlzásnak tűnik, de a kamaszfiúk vére igenis lázad az őket érő hátrányos megkülönböztetés miatt.)