Beatrix lesújt (4. rész)

Otthon csak az ajtóig kísért, nem jött be, amiért hálás voltam, fura lett volna, ha a jegyesemet behívja magához éjszakára a lakótársam. Zuhanyzás közben, és amíg megfőztem meg elkortyolgattam a teámat, végig ezen gondolkodtam, mármint a csajok és pasik közti kapcsolatokon. Ez nekem eleinte titokzatos misztérium volt, figyeltem a kézenfogva mászkáló, padokon smároló párokat, és úgy éreztem magam, mint egyszer kémián, amikor elkalandoztak a gondolataim, lemaradtam a kizárási elv lényegéről, és utána hiába figyeltem, láttam én, hogyan jön létre az ionos kötés két atom között, de nem tudtam felfogni, miért csinálják, miért jó ez nekik.

Cicás poszt

A fészbukon szóba jött, hogy miket postolnak az emberek, és hogy azért egy szintnek nem kéne alámenni. Mire bedobtam, hogy a múltkor a filozófiáról írtam (igaz némiképp besörözve), de a kutyát nem érdekelte, bezzeg a cicás borítóképemhez rögtön hozzászóltak, meg kaptam rá egy rakás lájkot. Fenyegetőztem is, hogy legközelebb valami tündéri, cuki, cicás posztot írok. Hát tessék, itt van! Nekem sajnos sosem volt cicám, lakásba talán nem is való, ide a házba meg Kata nem akarja, ezért a történet nem saját, tesómtól való.

Intellektuális para

Játszadoztunk a fészbukon. Kirakott egy ismerős egy mondatot a könyvből, amiről értékelést kell írnia. Be is söpörhette az együttérzésünket, mivel a névelőket, kötőszavakat nem számítva majd kétszer annyi idegen szó volt benne, mint magyar. De semmi lényegesről nem szólt, csupán közönséges halandók számára lett érthetetlen. Mint amikor azt mondjuk, hogy animalisztikusan monumentális excrementum előállításán fáradozott valaki, mikor az csak annyit jelent, hogy egy állati nagyot sz@rt. Próbáltam viccelődni, dobtam egy értékelő szöveget a mondatról, hasonló stílusban. Megállapítottuk, hogy sok doktori is ilyen módszerrel készül, majd kikerült egy könyvajánló linkje is. Az egyik szerző pár éve közzétett egy tanulmányt az egyik neves szaklapban, ami merő halandzsa volt. Aztán írt egy másikat, amiben ezt leleplezte. Ezt viszont már nem volt hajlandó leközölni a lap. Ezért megszületett ez a könyv, amiben azt mutatják be/ki a szerzők, hogy a fent említett "tréfa" nem előzmények nélkül való, a francia posztmodern filozófusok gyakorta éltek vele. Persze a könyv nem kevés vitát kavart, mivel tiszta sor, hogy a megfogalmazás eufemisztikus, és nem arról van szó, hogy a jelen kor politikai- és társadalomfilozófiáját megalapozó nagy nevek intellektuális játékokat űztek, hanem arról, hogy napjaink ideológiája kőszikla helyett trágyadombra épült.

Beatrix lesújt (3. rész)

Sose bírtam, ha irányítani akartak. A főnökeimmel általában nincs bajom, az nem zavar, ha feladatot kapok, különösen, ha célt tűznek ki elém, és rám bízzák, hogyan érem el. Az zavar, ha befolyásolni akarnak, ha manipulálnak. Egy főnök utasítást adhat, megmondhatja, hogy mit csináljak. Stílus kérdése, hogy ezt milyen udvariasan vagy gorombán teszi. Én meg eldönthetem, hogy akarom-e csinálni, vagy felmondok. Mindenki más csak kérhet, ha szeretné, hogy tegyek meg neki valamit. Stílus kérdése, hogy ezt milyen udvariasan vagy gorombán teszi. Én meg eldönthetem, hogy hajlandó vagyok rá, vagy sem. Van, aki nem a főnököm, és kérni sem akar. Mert az méltóságán aluli, vagy tudja, hogy hiába, úgysem tenném meg, vagy csak így szórakoztatóbbnak találja a dolgot.