2012. szeptember 18., kedd

És akkor jött a Lola

Mekkora filmet láttam ma, te jó ég! Egy ideje itt csücsült már a gépen, hogy majd egyszer, ha nem lesz jobb dolgom. Hát, lett volna. Tényleg, le vagyok maradva néhány dologgal, de nem bánom egy cseppet sem, hogy nem azokkal haladtam, hanem megnéztem ezt az elképesztő, őrült mozit. Nem könnyű szuperlatívuszok nélkül, de összeszedem magam, megpróbálok tárgyilagos beszámolót adni róla. Először is, ez csajos film. Aput, öcsit, a haver srácot, akinek van, az a pasiját, előre szólok, ne fárassza vele. Bátyámmal majd végignézetem, de ő tiszteletbeli leszbikus. Szóval a logika, az időrend, a térbeliség, meg ilyen hímneműek számára a befogadást elősegítő dolgok nem erősségei ennek az alkotásnak. Cserébe kapunk viharos érzelmeket, ki nem mondott sejtéseket, szikrázó szenvedélyt, pókhálószerűen bonyolult emberi kapcsolatokat és gyönyörű képeket. A háttér San Francisco utcái, és a városba legalább annyira szerelmes lettem, mint Lolába.
A sztori nem bonyolult. Lola fotós, és csinált egy munkát a barátnőjének. A képek egy reklámkampány portfóliójához kellenek, ami hatalmas kiugrási lehetőség a marketinges csajnak. Csak időben oda kéne érni velük az üzleti megbeszélésre. Lola a telefon csörgésére riad, a rögzítő veszi fel, és hallja, hogy van másfél órája odaérni a képekkel, amit a párjának nem sikerült elhozni a laborból, ahol kidolgozták őket. Innentől egy nagy rohanás veszi kezdetét. Óriási pörgés az egész. Lola elindul, hogy felvegye a képeket és kézbesítse azokat a megbeszélés színhelyére. Természetesen amit csak forgatókönyvíró képes kitalálni, a kerékbilincstől és az orra előtt elhúzó járművön át, a vérszomjas kutyáig, mindenféle akadály kerül az útjába. A fenyegető veszély kettős. Elveszíthetik a megbízást, és tönkremehet a kapcsolatuk is.
Ide-oda váltunk a versenyt futó Lola és a megbeszélést húzni igyekvő partnere közt. A tempó lüktet, hol felgyorsul, hol lelassul. Néha egyenesen bevadul, olyankor rajzfilmes animációra vált a kép, máskor pedig kizökkenünk az eseményekből, az egyes szereplők, mellékszereplők ülnek a pszichológus kanapéján, és tesznek vallomásokat a kapcsolataikról, egymásról, önmagukról. Ez ugyan megtöri a cselekményt, ugyanakkor felrázza a nézőt, hogy észrevegye, ez nem egy mese, itt nem az a lényeg, amit látunk, hallunk, hanem amit esetleg nem is mond ki senki. Hogy szürreálisabb (és érdekesebb) legyen, szinte az összes figura, aki feltűnik a filmben leszbikus, meleg, de minimum biszexuális. A film az ő kapcsolataikról, de talán általában a kapcsolatokról szól.
Ha egyetlen szóval kéne megjelölnöm a film témáját, akkor az a bizalom. És annak a hiánya. Meg az, hogy ezeknek függvényében mennyire számítunk, mennyire számíthatunk a másikra. Hogyha szeretnénk, és azt is, hogy miránk számítsanak, számíthassanak, akkor mennyire oda kell figyelni. Hogy hányféleképp elronthatjuk. Ha nem figyelünk, nem ügyelünk, nem gondolkodunk előre, nem törődünk a dolgokkal, a többi emberrel, azokkal, akik igazán fontosak, és azokkal is, akik kevésbé azok, esetleg éppen csak feltűnnek egy pillanatra az életünkben. Mert valójában mind kapcsolatban állunk egymással valamilyen misztikus szinten, az életünk összefonódik másokéval, ha ez elsőre nem is nyilvánvaló.
A film napfényesen pozitív életszemléletű. Ami az életben nem mindig adatik meg, Loláék újra és újra esélyt kapnak, hogy kijavítsák az elrontott dolgokat. A végén mindenki partner lesz ebben, az ismerősök, az exek, az exek jelenlegi partnerei, a járókelők, a kutyák és a macskák. Mindenki vidáman integet az őrülten száguldó Lolának, szurkol neki, úgy tűnik semmi nem jöhet közbe. Persze azért ő maga bármikor készen áll rá, hogy keresztbe tegyen a saját boldogságának. Ha az ellenségeink kudarcot vallanak, ha a barátaink se tesznek minket tönkre, még mindig számíthatunk saját magunkra, ha romba kell döntenünk az életünket. Hogy a legvégére hogy sülnek el a dolgok? Nézzétek meg!


8 megjegyzés:

Kitty írta...

Láttam pár éve, engem is meglepett a film bolondos boldogsága :)
Csak ajánlani tudom.

Anne C Oakwood írta...

Ugye? :) Eszméletlen jó volt. Aki még nem látta, pótolja mielőbb! :)

Kitty írta...

Ma a The Four-Faced Liar c. filmet keszulok megnezni, nem fuzok hozza sok remenyt, de ez igy volt Lolaval is :)

hobelevanc írta...

Ez nem a Lé meg a Lola (1998) utánérzete azaz halivudi adaptációja? Ha tudod, nézd meg az eredeti németet. Bár az még hetero verzióban készült :)

Anne C Oakwood írta...

Majd kérek jelzést a Four-Faced Liarról, hogy érdemes-e megnézni! :)

A Lola, a rohanás meg a három verzió az stimmel. De itt nem drogpénzről és életről, hanem fotókról, munkalehetőségről és szerelemről van szó. Nekem ez jobban tetszik. (És akkor még nem beszéltünk a csajokról.) :)

Katcsa írta...

Nem tudom, nekem annyira nem jött be Lola, bár elég régen láttam, de azt hiszem ennek örömére ma újra megnézem, hátha a pár év alatt érett valamit az ízlésem. A Four-faced liarról meg csak annyit, hogy én is elég unottan ültem le a gép elé, hogy megnézzem, de nagyon kellemesen csalódtam. Ajánlani tudom, bár ízlések és pofonok. : )

Névtelen írta...

Mint nő, nekem Casey - Jill Bennett jön be az összes szereplő közül.

Az elején Ashleigh Sumner nem tudom, miért nem a lépcsőház korlátján csúszott le, ha annyira sürgős. Talán, mert nem férfi. A második menetben miért nem kérte meg a rendőrnőt, hogy vigye el, ha már annyi pénzt adott neki? A harmadikban a rendőrnő ajánlotta fel a fuvart.

Mi is a film tanulsága? Talán, hogy akár futva, akár autóval, akár villamossal, akár motorral mész, mindig az utolsó pillanatban érsz oda. :-)

Martes

Kitty írta...

A Four-Faced Liar...
Nézhető, van benne pár jó jelenet, a történet szépen lassan bontakozik ki és érthető.
Viszont tipikus amerikai romantikus vígjáték egy kis drámai csavarral és leszbikus végkifejlettel.
Nem fog a megunhatatlan filmek kategóriámba tartozni :)

Megjegyzés küldése