Majdnem kimaradt a mátrai poszt, mert nem tudtam mit emeljek ki a nyaralásunkból, hisz egy beszámoló arról, hogy ettünk, kirándultunk, aludtunk, nem lett volna valami érdekes. De aztán eszembe jutott, hogy nem egyedül voltunk az üdülőben, és hogy milyen volt látni a többieket, hogy hozzájuk képest mi mennyire voltunk mások. Maga az épület nem volt túl nagy, 30-40 főre lehet maximum méretezve. A válság óta Kata munkahelye már nem támogatja olyan mértékben a dolgozókat, mint korábban, így az üdülési díjak a régi nevetséges összegekhez képest jelentősen megemelkedtek, bár még így is elmaradnak egy hasonló kategóriájú szálloda áraitól. Ennek következtében a dolgozók már nem állnak sorban a lehetőségért, így nem gond beutalót szerezni, mindig van üres szoba, sőt már nem csak egyhetes turnusokra, de pár napra, egy-egy hétvégére is be lehet jelentkezni. Az egész hetet rajtunk kívül csak két család töltötte ott, viszont a hétvégére sokan jöttek, zömében huszonéves fiatalok.
